A Samsung az Android 12 operációs rendszerrel karöltve vezetheti majd be a One UI grafikus felhasználói felületnek a következő, negyedik főverzióját. És most kiderült, hogy már ebben a hónapban elkezdődik ennek a publikus bétatesztelése.

Dél-Koreában jelentette be a Samsung, hogy a hazai piacán szeptemberben elérhetővé válik a One UI 4, és bár arról nem tesz külön említést, hogy ezzel együtt megérkezik az Android 12 is, de így lesz. Természetesen felsőkategóriás okostelefonon lehet majd először próbára tenni az új One UI verziót, a Galaxy S21 tulajdonosok örülhetnek majd ennek a lehetőségnek.

Galéria megnyitása

A Samsung az aktuális SGS vonulat tagjai között nem tesz különbséget. A Galaxy S21 Ultrára, a Galaxy S21+-ra, valamint a szimpla Galaxy S21-re is ugyanúgy telepíthetik majd a One UI 4 bétáját a felhasználók. A vállalat várja majd a tulajdonosok visszajelzéseit a grafikus felület és az operációs rendszer kapcsán.

A nyílt béta tesztelésével sokan hozzájárulhatnak az újdonság fejlődéséhez, azonban azt le kell szögezzük, hogy ezt továbbra is csak abban az esetben lesz érdemes használni, ha nem elsődleges készülékről van szó. Attól függetlenül, hogy valószínűleg már eléggé stabil lehet a publikus béta, nagy valószínűséggel rejt még masszívabb hibákat. Az adatvesztéssel is számolni kell, amikor az ember bétatesztelésbe fog, és bizony volt is ilyenre példa, szóval érdemes mindig óvatosnak lenni.

Galéria megnyitása

Amennyiben a Galaxy S21 felhasználok pozitív visszajelzésekkel szolgálnak Dél-Koreában, abban az esetben szélesebb közönség számára is elérhetővé válhat majd az Android 12 alapra épülő One UI 4. Idővel pedig más készülékekre is elérhetővé válhat. Jelen állás szerint úgy érdemes számolni, hogy a Galaxy S21 után kerül sorra a Galaxy Note20 széria, és ezt követi majd a Galaxy S20.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére