A Logitech háza táján éppen változások zajlanak, ahogy arról legutóbbi hírünkben már beszámoltunk, ám ezek a változások csak a termékek egy részét érintik majd. Eközben az újdonságok ugyanúgy zavartalanul érkeznek, mint eddig: a legfrissebb termék egy 2.1-es hangfalszett, ami a Z533-as jelzést viseli, és ugyanazt a minőséget képviseli, amit a gyártótól már az elmúlt évek folyamán megszokhattunk – és talán egy picit el is várunk.

A z533 két szatellit sugárzóból, valamint egy mélyládából áll, és az analóg audió jeleket RCA vagy 3,5 milliméteres Jack Audio bemeneten keresztül küldhetjük át rá.

A két kis hangfalnál egyenként 170 milliméteres magasságra, 100 milliméteres szélességre és 85 milliméteres mélységre kell felkészülni, a tömegük pedig 525 gramm. A mélyláda már nagyobb darab, hisz 265 milliméter magas, 255 milliméter széles és 195 milliméter mély, tömege pedig kereken 4 kilogramm.

A 60 wattos RMS teljesítményt kínáló szett mélyládája előrenéző mélynyomót kapott, a rendszer vezérlését pedig vezetékes távirányító könnyíti meg.

A távirányítóval be- és kikapcsolhatjuk a szettet, módosíthatjuk a hangerőt és a basszus mértékét, sőt, extraként még egy 3,5 milliméteres audió bemenetet is találunk rajta, méghozzá egy fejhallgató kimenet társaságában.

Galéria megnyitása

A mélyládán egy RCA sztereó audió bemenetet, egy sztereó RCA kimenetet és egy 3,5 milliméteres Jack Audió bemenetet alakítottak ki, a szett megtervezésekor pedig kiemelt szempont volt a tiszta és erőteljes hangzás megteremtése. A szatellit hangfalak szélessávú hangszórói 8 ohmosak és egyenként 15 wattos RMS teljesítményt kínálnak, a basszus-reflex nyílással is rendelkező mélyláda pedig egy 4 ohmos mélynyomót kapott, ami 30 wattos RMS teljesítményt nyújt.

A szett Xbox 360-as és PlayStation 3-as játékkonzolokhoz egyaránt kényelmesen használható, csak úgy, ahogy bármilyen egyéb olyan "műsorforrással", amit analóg módon csatlakoztatni lehet hozzá a sztereó RCA vagy a 3,5 milliméteres analóg Jack Audió bemeneten keresztül. Aki vezetékek nélkül szeretne tartalmat továbbítani a szettre, a külön megvásárolható Bluetooth Audio Adapter segítségével erre is van lehetősége.

A Logitech Z533 július 15-től kezdve válik elérhetővé kereskedelmi forgalomban, listaára pedig 28899 forint lesz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

18 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
zodiac83
zodiac83
2015. júl. 13. 17:33
#11

Lemaradt némi (számomra) lényegesebb infó:

Driver Size:

    Satellite: 66 mm (2.6 in) full range phase plug speaker drivers

    Subwoofer: 133 mm (5.25 in) front-firing dome driver

Signal -to-Noise Ratio (SNR):

    Satellites: 80 dB, A-weighted

    Subwoofer: 80 dB, A-weighted

Power Rating (RMS):

    60 watts

    Satellite: 2 x 15 watts (into 8 ohms, @100Hz, @**10% THD**)

    Subwoofer: 30 watts (into 4 ohms, @100Hz, @**10% THD**)  

(10% THD WTF???)

(Frequency response: 55 Hz – 20 kHz - ami presze önmagában semmit nem mond, mert nem mindegy, hogy mennyit esik addigra (és előtte) a hangerő).

Asagrim
Asagrim
2015. júl. 15. 2:20

Tehát ipari hulladék. Köszi az infót!

NagyAttila86
NagyAttila86
2015. júl. 13. 7:26
#10

Aki valaha hallotta a Z4-et ebben a kategoriában az tudja hogy mást nem is szabad venni. Az enyémet kb 8-9 évesen adtam el 30 euroért egy külföldi barátomnak. Most ő kezdi a másik jópár évet nyüstölni. Dehát ezen az az egy darab közép ami van a szateliteken... pfh... Kiváncsi lennék, milyen hangok maradnának ki. Ez 12 ezret ha ér maximum. Nagggyon max. Viszont elég szép.

WazheadBoci__
WazheadBoci__
2015. júl. 12. 18:35
#9

Kicsit sokallom de meglatjuk mit szol [:

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. júl. 12. 18:13
#8

EZ 29ezerért? az artic sound 2.1-em 16k-ba fájt itt az iponon, de ha 2 ilyet tennék mellé lefogadom, hogy ott hagyná mindkettőt.. mik ezek a piciny méretek? basszusnak méret kell, nem hangyaláda...

ettől biztosan nem fognak remegni a falak, ellenben az AS-ommal!

atti2010
atti2010
2015. júl. 11. 16:41
#7

Miért nem lehet optikai bemenetet is használni ezeknél a hangfalaknál?

Asagrim
Asagrim
2015. júl. 12. 18:33

"Egyrészt az utóbbi években elég korrekt tömörítési eljárásokat használnak [...]"

Aha, kik? di.fm-en ingyen 96k a max, és a többi ingyenes szolgáltatás se áll a helyzet magaslatán talán a Spotify adja a legmagasabb bitrátát ingyen (160k). Ennyire alacsony bitrátákkal dolgozva alkalmaznak MP3 kódolást, sehol egy OGG Vorbis mondjuk. Erre felesleges még a 30 ezer forintos hangfalszett is.

Egy Harman Kardon HKTS 200-on hallgatva ezeket (199 USD) zéró javulás nincs élményben egy buherált X230-hoz képest, ami 10 évvel ezelőtt került mai pénzben 23 ezer forintba (meg 1-1 kondi/amp csere úgy 1200-ba), drágább cuccokon hallgatva meg egyre tisztábban hallani a kódolási hibákat/hiányosságokat.

Szóval a PC 30-40 ezernél drágább hangcuccot nem érdemel, kivétel ha valaki nem bánja, hogy a PC-ről indított játék/film/zene jobb hangzásminőségéért cserébe meglehetősen kellemetlen élményben lesz része minden internetes hangforrással.

Benny
Benny
2015. júl. 11. 10:07
#6

nekem Z4-em van gépre kötve és semmi pénzért nem cserélném le, tökéletes hangja van. Viszont egy ilyet lehet veszek Tv-hez.

m76
m76
2015. júl. 10. 20:09
#5

Mi az hogy logitech? hogyhogy nem logi? Bár lehetne akár egyenesen lóganyé is.

Asagrim
Asagrim
2015. júl. 10. 19:58
#4

Remélem X230 utódot üdvözölhetünk benne. Már ideje volt az X230 (mai áron számított) árkategóriáján belül előrukkolni egy 2.1-es szettel, ami hozzá képest nem visszalépés.

A potméterre kíváncsi leszek, remélem nem áll neki recsegni fél éven belül.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2015. júl. 10. 19:11
#3

Nálam egy Genius SW-G 3000 2.1-es van már 2 éve és a szomszédok rémálma :D De ez sem lehet rossz cucc azért :)

djbundy
djbundy
2015. júl. 10. 17:28
#2

A Z-623 mintájára jöhetne még egy 5.1-es rendszer. A z906 egyszerűen túl sok egy átlagos (főleg lakótelepi) nappaliba és az ára is sok, a z506 pedig kevés.

matyi009
matyi009
2015. júl. 10. 18:55

Jóaz a 906 csak feljön a szomszéd néha :D

tookmindegy
tookmindegy
2015. júl. 10. 17:14
#1

Akkor már mehetett volna logi márkával.

Vissza az oldal tetejére