A Google átszabta a Gmail logóját, ami a levelező esetében mindenképpen érdekes változás, főleg azért, mert 15 év után megváltozott a színvilága. Ugyanakkor a vállalat egy ennél sokkal jelentőségteljesebb változást is bejelentett, ami a G Suite csomagot érinti. Vagyis már a Google Workplace-t, ugyanis a szolgáltatást teljesen átnevezte a keresőóriás.
Az irodai szoftvereit a Google hosszú ideje fejleszti, és ezek ma már több szempontból is nyugodtan felfoghatóak a Microsoft Office alternatívájaként. És a vállalat nagy valószínűséggel erre szeretne jobban rágyúrni a továbbiakban, és új lendületet adna ezeknek a szolgáltatásoknak a mostani brand-váltással. A névváltás mellett a funkcionalitásban is történ előrelépés, több területen lesznek a különböző programok átjárhatóak, és a díjcsomagokhoz is hozzányúlt a Google.
A Google Workplace kiemelkedő harmóniában fogja tálalni a különböző szoftvereit a vállalatnak, és ezeket öröm lesz együttesen használni. Bele tartozik ebbe a csomagba a Gmail, a Dokumentumok, a Meet, a Naptár és a Táblázatok is egyéb fejlesztéseken felül. Ezentúl Business Starter, Business Standard és Business Plus csomagból választhatnak majd az üzleti partnerek, a nagyobb vállalatoknak pedig egyedi csomagokat tud majd összeállítani a Google egyéni igényekre szabva.
A legkisebb, Starter csomag ára 5 euró körül alakul, itt 100 fő tud hívásokat folytatni együtt, mindenkinek 30 GB tárhely jut, és vannak extra védelmek például a levelezésre. A Business Standard 150 fős konferenciabeszélgetéseket tesz lehetővé felvételi opcióval, gondoskodik felügyeleti eszközökről és már 2 TB helyet tartalmaz – ez 10 euróba kerül. Az új, 15 euró körüli áron igénybe vehető Business Plus pedig már 5 TB online tárhelyet nyújt, 250-en használhatják beszélgetésre, és itt már magasabb szintű védelem is akad.
A fejlesztések nagyon szerteágazóak. Ettől kezdve például a Chat szolgáltatás használata közben egy csoportos beszélgetésben létre lehet majd hozni egy új dokumentumot mindenki számára úgy, hogy ehhez ki sem kell lépni a csevegőből. És a Dokumentumok esetében egy olyan fájlnál, amit éppen többen szerkesztenek, azonnal lehet csoportos videohívást összehívni, hogy meg lehessen konzultálni a kooperatív munkát.
A Google az egyes applikációkat kisebb részekre bontják fel a jelek szerint, és a kisebb egységeket képesek lesznek a fejlesztők különböző módokon beágyazni más programokba, így növelve az összefüggőséget az egész szolgáltatáscsomagon belül. Láttunk már hasonló törekvéseket ezen a fronton a Microsoftnál, az Office esetében. A Google illetékes szakembere a Workspace kapcsán arról beszélt, hogy ez az eddig közismert irodai alkalmazásokon bőven túl fog mutatni, és egészen új élményről fog gondoskodni.
A Google már egy ideje kisebb lépéseket tett az szolgáltatások integrációjának útján, például a Meetet beágyazta a Gmailbe. Azzal, hogy a programokat gyakorlatilag egymásba fűzi részegységenként, növelni tudja a kreativitást. Nem kell az embereknek a kézenfekvő műveletekért folyamatosan másik lapra lépni. Persze így is meg kell majd nyitni a programokat egyedileg is a nagyobb munkákhoz, de a közös meló is sokkal kellemesebben fog telni, mint korábban.
A dokumentumokon belül meg lehet jelölni szerkesztőket @ használatával, és amikor ezekre ráviszi az ember az egeret, akkor azonnal feljön egy kicsi kapcsolati kártya. Ezt kihasználva lehet írni az érintettnek. És a jövőben folyamatosan érkezni fognak majd a hasonló újítások minden frontján a teljes Google Workplace szolgáltatáscsomagnak. A most beharangozott dolgok részben már élnek, részben pedig a következő hónapokban fognak megjelenni.
A Google a Workplace keretében alkalmazott szolgáltatásoknak a logóját is megváltoztatta, hogy ezáltal is mutassa a vállalat ezeknek az összetartozását. Már majdnem az összes megoldásnak a grafikájába utat talált a piros szín is a zöld, a kék és a sárga mellé. Kiválóan illeszkedik az új logók közé a Gmailnél megjelent embléma.