Napjainkban a legtöbb új program már mobilra készül el először, és utána lesz belőle PC-re szánt változat, már ha lesz ilyen, és nem csak egy webes elérést dolgoznak ki a fejlesztők. A Google NotebookLM viszont egészen eddig csak számítógépekre volt telepíthető, és most indul el az okostelefonokra szabott verziója.
Sokféle módon tálalja mostanra a Google a mesterséges intelligenciát, és az egyik formája ennek a NotebookLM szolgáltatás. Ezt a cég még 2023-ben indította el, mikor a Gemini még nem is Gemini, hanem Bard volt. Fokozatosan fejlődött a rendszer, az idei évben elindult az Audio Overview funkciója egyebek mellett. A NotebookLM arra született, hogy kutatási és jegyzetelési célokat szolgáljon a generatív MI-vel megtámogatva, a Google Labs fejlesztése ez, és a Tailwind projektből született meg.
A NotebookLM már az Android és az iOS operációs rendszerű eszközökön is segíteni fogja a felhasználói jegyzetek menedzselését. Ezt használva az emberek könnyebben át tudnak majd tekinteni terjedelmes dokumentumokat, gyorsabban kinyerhetik a számukra lényeges információkat komplex szövegekből. Az intelligens összegzéssel pillanatok alatt képbe lehet kerülni a legfontosabb információkkal például egy kutatási anyagnál.
Úgy is használható a NotebookLM, mint egy chatbot, lehet kérdezni olyan dolgokról, amik a vele megosztott anyagokban szerepelnek. Így gyorsan megkérdezhető az MI alapú szolgáltatástól bármilyen szükséges adat, infó, ami esetleg kimaradhatott az összegzésből. A Google eszköze dolgozhat akár még YouTube videókból is a PDF dokumentumok, bemásolt szövegek vagy weboldalakról származó anyagok mellett.
Az egyik legérdekesebb funkciója a NotebookLM-nek az Audio Overviews, vagyis Hangos áttekintés, ahogy azt a Google magyarra fordította. Ezáltal a mesterséges intelligenciával megosztott tartalmakból létrehozható egy podcast-szerű anyag. Így az emberek az MI által feldolgozott dokumentumokat hallgatható formában megkapják, ami lehetővé teszi, hogy olyankor is tudjanak ezekkel foglalkozni, mikor éppen nem érnek rá olvasni, mert egyéb fizikai munkát kell végezniük, vagy éppen vezetnek.
„Egyetlen kattintással mélyreható, interaktív hangos beszélgetéssé alakíthatja a forrásait” – emeli ki a Google.
A Hangos áttekintés valóban úgy tálalja a hangalapú összefoglalókat, mintha egy podcastet „fűzne be” a lejátszóba az ember, és nagyon fontos számunkra, hogy tud magyarul is – persze a hangnak még lenne hova fejlődnie. Egy egyszerű lejátszó tartozik a Hangos áttekintéshez, amin lehet tekerni, ugrani a szövegben egy adott időpontra, és szabályozható a lejátszási sebesség is. Biztosít a Google megosztási gombot is, és lehetőséget nyújt a hanganyag offline letöltésére is.
A NotebookLM keretében a jegyzeteket könnyen át lehet tekinteni, azok forrása is rugalmasan alakítható, felvehető vagy törölhető is egy-egy anyag. A vállalat folyamatosan dolgozik ezen (is), és azáltal, hogy már mobiltelefonra is telepíthető lesz, még nagyobb felhasználói közönséget érhet majd el, ami tovább ösztönözheti a Google-t a fejlesztésre.