Shop menü

GEFORCE GT 220 ÉS G210 GIGABYTE-MÓDRA

Az Nvidia 40 nm-es GPU-val  készülő belépő szintű videokártyáiról már július óta több hír is megjelent: akkoriban úgy tűnt, hogy ezek a termékek csak OEM csatornákon keresztül kerülnek forgalomba, és még most is erről árulkodik az Nvidia hivatalos weboldala. Ennek ellenére már a második partner jelentette be GT 220-as és G210-es videokártyáit, amelyek hamarosan feltűnhetnek a boltok polcain.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
GeForce GT 220 és G210 Gigabyte-módra

Az Nvidia 40 nm-es GPU-val  készülő belépő szintű videokártyáiról már július óta több hír is megjelent: akkoriban úgy tűnt, hogy ezek a termékek csak OEM csatornákon keresztül kerülnek forgalomba, és még most is erről árulkodik az Nvidia hivatalos weboldala. Ennek ellenére már a második partner jelentette be GT 220-as és G210-es videokártyáit, amelyek hamarosan feltűnhetnek a boltok polcain.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az MSI után most a Gigabyte is bemutatta saját megoldásait GT 220 és G210 témában. A kártyák hivatalos specifikációiról az alábbi kis táblázat segítségével kaphatnak képet az érdeklődők. Összehasonlításképpen az Nvidia OEM kártyáinak specifikációit is megtekinthetjük a második táblázaton.

Galéria megnyitása
Galéria megnyitása

Az OEM változatokhoz képest a Gigabyte termékein a GPU magórajele és a Shaderek órajele magasabb, míg a memória chipeké alacsonyabb, ez utóbbi megállapítás főleg a GT 220-as termékre igaz. A GT 220-as modell teljes magasságú nyomtatott áramköri lapra épül és egy meglehetősen robosztus hűtőt tartalmaz, amelyen egy 80 mm-es átmérőjű ventilátor teljesít szolgálatot.

Galéria megnyitása

A Gigabyte-tól származó információk szerint a GeForce GT 220 79,99 dolláros, míg a GeForce G210-es modell 44,99 dolláros ajánlott végfelhasználói áron kerül forgalomba. Mivel a kártyák a belépő szintű megoldásokat kereső felhasználókat célozzák meg, játékra, különösen magasabb felbontás alkalmazásakor csak kompromisszumok mellett lesznek alkalmasak, viszont az alacsony fogyasztás és a HDMI port jóvoltából HTPC-be már annál ideálisabb választásnak minősülhetnek.

Galéria megnyitása

Az MSI és a Gigabyte után valószínűleg további gyártók kínálatában is feltűnhetnek az újdonságok, amelyek így rövid időn belül a boltok polcaira kerülhetnek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére