Shop menü

FRISSÜLT AZ IOS 26 BÉTA, MEGINT VISSZAVETT AZ APPLE A LIQUID GLASS DIZÁJNBÓL

A felhasználói visszajelzéseknek eleget téve egyre kevésbé áttetsző a grafikus felület, és már igencsak távol kerültünk a WWDC-n látottaktól.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Frissült az iOS 26 béta, megint visszavett az Apple a Liquid Glass dizájnból

Az Apple nagy csinnadratta mellett jelentette be a Liquid Glass dizájnnyelvet a WWDC-n, ami az elmúlt évtized legjelentősebb változása az iOS operációs rendszer megjelenésében. A vállalat teljes ökoszisztémájára kihatással van ez az újítás, mivel igyekszik az egységességet megteremteni, viszont a látványos megjelenést szép lassan jobbára elfelejthetjük.

Már az iOS 26 második bétáját követően arról számolhattunk be, hogy elkezdett az Apple elég szembetűnően visszavenni az áttetsző grafikus felületeken, és az iOS 26 béta 3 esetében ezen az úton haladt tovább a fejlesztőcsapat.

A vízhatású grafikus elemek egyre inkább fagyosak, ezzel viccelődött Mark Gurman. Az Apple ügyeiben jártas elemző szerint a Liquid Glass lassan átnevezhető Frosted Glass dizájnnyelvre.

Egyre nyilvánvalóbb az is, hogy az Apple nem is igazán próbál kiállni a saját eredeti elképzelései mellett. Valószínűleg belátták a cégnél, hogy elég erős túlzásokba estek, és már a használhatóság, átláthatóság rovására ment a látványosnak szánt grafikus felhasználói felületen a sok nagy mértékben áttetsző elem. A mostani frissítésben a navigációs sávon, a lebegő gombokon, lapfüleken látható áttetszőség mértéke egészen le lett csavarva.

Lehet olyan kritikákat is hallani, hogy a folyamatos finomítgatásokkal a Liquid Glass dizájnnyelvvel az iOS 26 megint egyre jobban kezd hasonlítani az Androidra. Mivel a mostanihoz hasonló áttetszőség már hosszú ideje van az androidos eszközök különböző felületeinél. Mások pedig úgy látják, hogy az Apple kezd visszatáncolni a nagy átalakítástól, és néhol már alig látni a különbséget az aktuális iOS megjelenéséhez képest. Kevesebb a Liquid Glass dizájnnyelvhez kapcsolódó effekt is, amik talán az üzemidőre sem voltak jó hatással azon túl, hogy többen jelezték a cég felé, hogy zavaróak.

A Vezérlőközpontban most a színek erősödtek, a kék és a zöld elemek határozottabban fognak megjelenni, hasonlóan a régebbi felülethez. A mostani frissítésben módosultak még a hátterek is, az iOS 26 alap hátterének befutott több új színárnyalata, amikkel lehet játszani, a felületet testreszabni. Minden színárnyalatnak van külön sötét módhoz igazított verziója is. Messze még az iOS 26 megjelenése, addig az Apple további változásokon módosíthat az új rendszer külsejét, megjelenését, működését illetően.

Galéria megnyitása

Sokkal több változás nem is figyelhető meg az iOS 26 béta 3 rendszerben. A Térkép keretében bevezeti az Apple az offline módban is megjelenő ködfigyelmeztetést, és ezzel párhuzamosan eltűnt az a figyelmeztetés, ami az ingázóknak szólt a késésekről. A Safari böngészőben pedig  mappákon kicsit alakítottak a tervezők.

Galéria megnyitása

Az Apple a tervek szerint szeptember közepén fogja elindítani az iOS 26 operációs rendszert, és addig még egészen biztos, hogy legalább 3-4 béta kiadás lát majd napvilágot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére