Shop menü

FRISS RÉSZLETEK DERÜLTEK KI AZ ANDROID Q-VAL KAPCSOLATBAN

A Google érkező operációs rendszerének, és az azon futó alkalmazásoknak a boncolgatásával bukkantak várható újításokra.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Friss részletek derültek ki az Android Q-val kapcsolatban

Az Android Q kiszivárgott kiadásának köszönhetően egyre több információval rendelkezünk a fejlesztés alatt álló operációs rendszerrel kapcsolatban. Korábban megtudhattuk, hogy az egyik kiemelkedő újítás az lesz itt, hogy már rendszerszinten lehet majd sötét móddal számolni, és arra is fény derült, hogy a szolgáltatók egészen jól konfigurálhatják majd a SIM kártyák kezelését.

Most pedig az XDA-Developers arról számolt be, hogy az Android Q esetében már gyárilag megoldott lesz például az arcfelismerés támogatása. Néhány nagy gyártó már megoldotta egyedileg az Apple Face ID-jához hasonló rendszer használatát, ettől kezdve azonban már az Android szintjén is biztosított lesz egy ilyen lehetőség. Ez minden bizonnyal hozzájárulhat majd ahhoz, hogy az eddiginél lényegesen több mobil kapjon ilyen funkciót az ujjlenyomat-olvasó mellé – vagy akár az helyett. Arról egyelőre nem szólt a fáma, hogy vajon a Google szakemberei milyen szenzorokat fognak támogatni (előírni), de az egészen biztos, hogy nem szimpla frontkamerás arcfelismerésről lesz itt szó, mert különálló hardveres egységet fog igényelni.

Az Android Q-nál már egy, az eddigieknél egyszerűbben elérhető, natív képernyőmentés készítő szolgáltatás is képbe kerül. Ezt a bekapcsológomb hosszú megnyomását követően lehet majd bárhol előcsalogatni. És ugyanide bekerül még egy másik újítás is, a segélyhívás kezdeményezésére szolgáló virtuális kezelőszerv. Azon a jelek szerint nem változtat a Google, hogy a bekapcsológombbal előhívható menü a kijelző jobb széléhez fog igazodni, ezáltal „ergonomikusabb” mint az Android Pie előtt volt, és ebből kiindulva azt is feltételezhetjük, hogy a hangerő szabályzója is marad a kijelző szélére rendezve.

Galéria megnyitása

A kapcsolati lehetőségek terén két dologról számolhatunk most be. Egyrészt itt már lesz WPA3 titkosítás a Wi-Fi esetében – ez tavaly nyáron készült el, szóval az Android Pie-ba ezért nem kerülhetett bele, de az Android Q-nál pótolja a hiányát a Google –, másrészt elő lesz készítve az 5G támogatás, amihez itt bevezetésre kerül egy új 5G piktogram (és még egy 5G+ ikonnal is készül a vállalat, de azt nem tudjuk, hogy ez mikor juthat szerephez). Lesz itt egy olyan újítás is, ami „szenzor adatvédelem” néven fog futni, ez vélhetően az érzékelők kikapcsolhatóságával lesz kapcsolatos, erről a gyorseléréses funkcióról már korábban beszámolhattunk az Android Q kapcsán. És emellett egyéb biztonsági megoldásokkal is számolni lehet majd.

Az értesítések kezelése minden Androidnál szokott kisebb-nagyobb mértékben változni, és ezúttal sem lesz ez másként. Az értesítések menedzselésére már régóta van lehetőség, de az új kiadástól kezdve ezt minden korábbinál részletesebben lehet majd megtenni, beállítható lesz például az, hogy egy kiválasztott app értesítései ugyan megjelenjenek, de ne társuljon hozzájuk hangjelzés. A beállításokból egyszerűen be lehet majd kapcsolni a bemutató módot, ami az új rendszer kezelésével kapcsolatos információkat igyekszik majd átadni a felhasználóknak. És bár túl sokat igazából nem számít, de az is kiderült mostanra, hogy az Android 9.0 után ez a kiadás már az Android 10.0-s verzióként vonul be a történelembe.

Galéria megnyitása

Amennyiben az Android Oreo és az Android Pie esetében látott menetrendet fogja követni a Google, az Android Q első hivatalos alfa előzetese februárban vagy márciusban jelenhet meg, és a Google I/O fejlesztői konferencia alkalmával léphet majd béta fázisba, az elkészülése pedig nyár végére, ősz legelejére várható.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére