Az ultraibolya tartományban készült felvételek révén az is megállapítható, hogy mennyire gyorsan gyarapodik az égitest. A növekedése üteme meglehetősen alacsonynak tűnik, ami tulajdonképpen nem meglepő, hiszen a bolygó valószínűleg már túl van a formálódás azon fázisán, amelyben gyorsan szedett magára nagy mennyiségű anyagot.
A kérdéses rendszer közepén egy nagyon fiatal, mindössze 5 millió éves csillag található. A PDS 70 alig 370 fényévre van tőlünk a Kentaur csillagképben, és a korai megfigyelések idején, 2000 környékén a csillagászok megállapították, hogy egy anyagkorong veszi körül, amelyből még anyagot gyűjt magába, vagyis maga sem fejezte be a formálódást. Azóta kiderült, hogy a korong két részre vált szét: az egyik közvetlenül a csillagot övezi, míg a másik távolabb helyezkedik el, és köztük egy méretes rés található.
A szakértők számára rögtön gyanús volt, hogy a résben talán egy bolygó lehet, amely maga takarította el a régióból az anyagot. A közelebbi vizsgálatok során két bolygót is találtak. Az egyik, a PDS 70b nagyjából akkora lehet, mint a Jupiter, és 3,5 milliárd kilométerre, nagyjából az Uránusz Naptól mért távolságára kering a csillagtól. A másik, a PDS 70c egy kicsit több mint 5 milliárd kilométerre található, tehát nagyjából a Neptunusz távolságában, és tömege négyszerese a Jupiterének.
Egy Jupiternyi vagy még nagyobb bolygó 5 millió év alatti kialakulása azt sugallja, hogy ezek nagyon gyorsan formálódtak. A növekedés ütemét ugyanakkor meglehetősen nehéz mérni. Erre az egyik lehetőség, hogy azt a meleg, alacsony sűrűségű hidrogéngázt figyelik, amely a bolygó felé áramlik, és jellegzetes, 0,656 mikronos hullámhosszon sugároz. Ezt a típusú gázt a specifikus színképvonal nyomán hidrogén alfának is szokták nevezni.
A hidrogén alfa intenzitása és a bolygó növekedési üteme között ugyanakkor nem egyértelmű a kapcsolat, és számos, nehezebben mérhető tényező befolyásolhatja, hogy ténylegesen milyen gyorsan gyűjti magába az anyagot a planéta. Egy csillagászcsoport ezért kidolgozott egy másik módszert ennek meghatározására, ami véleményük szerint pontosabb eredményt ad. Ahogy az anyag a korongból a bolygó felé áramlik, annyira felgyorsul, hogy belecsapódik az égitest anyagába, lökéshullámokat keltve az anyagban. Ez felhevíti a gázt, ami másként, ultraibolyában kezd ragyogni. Ennek a fénynek az intenzitásából pedig pontosabban meghatározható, hogy milyen gyorsan gyarapodik a fiatal bolygó, mondják a kutatók.
A módszer alkalmazása persze így sem egyszerű, hiszen maga a csillag is erős ultraibolya fényt bocsát ki. A Hubble érzékeny műszereivel azonban sikerült olyan módon rögzíteni a csillag és a bolygó környékét, hogy meg tudták határozni, mely fényjelek származnak a csillagtól, és ezeket kivonták a képből. Amikor ez megtörtént, rögtön láthatóvá vált a PDS 70b, ami azért is óriási eredmény, mert korábban sosem sikerült ultraibolyában közvetlenül megfigyelni egy formálódó bolygót. Az is kiderült, hogy a másik planéta, a PDS-70c viszont túl halvány ahhoz, hogy az alkalmazott műszerekkel és módszerekkel megjeleníthető legyen.
A bolygó ultraibolya sugárzása alapján az égitest évente 0,00000001 Jupiternyi tömeggel gazdagodik, vagyis jelenlegi növekedési ütemével 100 millió évente szedne magára egy Jupitert. Ez meglehetősen lassúnak tűnik, és mivel a planéta 5 millió évesen máris akkora, mint a Jupiter, világosnak látszik, hogy a gyarapodás üteme a múltban sokkal nagyobb volt. A csillag szintén elég lassan gyűjti magába az anyagot, ami szintén azt jelzi, hogy a rendszer formálódása végső fázisában van.
A szakértők a hidrogén alfa módszerrel is megfigyelték a rendszert, és az összevetések alapján valóban úgy tűnik, hogy az ultraibolya vizsgálat sokkal precízebb képet ad a tényleges növekedési ütemről. Az új módszer teljesen új lehetőséget jelent a hasonló rendszerek vizsgálatára, és már most is érdemi információkkal gazdagítja bolygóképződéssel kapcsolatos tudásunkat. Pár évvel ezelőtt a szakértők még úgy gondolták, hogy egy Jupiterhez hasonló bolygó formálódásához több tízmillió évre van szükség, de ahogy a példa is mutatja, ennél sokkal gyorsabb bolygóképződés is elképzelhető.



























