Az elemzést végző nemzetközi tudóscsoport az adatok újabb áttekintésével öt fontos kérdésre talált választ az ilyen exobolygók légkörével kapcsolatban. Az egyik lényeges eredmény, hogy a legforróbb exobolygók légkörében megfigyelt fémoxidok és -hidridek jelenléte egyértelmű összefüggésben a légkörök hőmérsékleti inverziójával, vagyis hogy a felsőbb légrétegek forróbbak az alsóbbaknál.
Az exobolygók tanulmányozása kapcsán a fókusz az utóbbi pár évben egyre inkább áttevődött arra, hogy immár nem pusztán a bolygók detektálása a cél, hanem a megtalált égitestek részletes karakterizálása. Ez a munka azonban sok kihívással állítja szembe az elemzőket. A vonatkozó kutatások java egyelőre modellekre szorítkozik vagy egy-egy, valamiért különleges helyzetű exobolygó kapcsán tesz megállapításokat.
Ezért is úttörő a University College London kutatóinak új munkája, amelynek keretében minden eddiginél több, 25 exobolygó légkörét elemezték egyszerre. Az adatok többsége a Hubble űrtávcső korábbi megfigyeléseiből származott, amelynek archív adatai rendkívül értékesnek bizonyultak a bolygók részletes leírása kapcsán is, mondja Quentin Changeat, a kutatás egyik vezetője.
A kutatócsoport öt fontos kérdésre kereste a választ a projekt keretében. Ezek egyike arra irányult, hogy mit árulnak el a hidridek és egyes fémek a légköri kémiáról és körforgásokról, valamint a bolygó keletkezéséről. Ennek megítéléséhez nagyon változatos kinézetű forró jupitereket választottak, azt remélve, hogy olyan trendeket figyelhetnek meg, amelyek szélesebb körben is hasznosíthatók lehetnek a jövőben.
Az elemzéshez 600 órányi Hubble-megfigyelést és kiegészítésképpen 400 órányi Spitzer-megfigyelést használtak fel. Az egyik fontos megfigyelés a hőmérsékleti inverzió jelenlétéhez vagy hiányához köthető. Ezek szerint a hőmérsékleti inverzió, vagyis ahol a felső légrétegek forróbbak, mint lejjebb, csaknem kizárólag a rendkívül forró, 2000 K feletti hőmérsékletű exobolygókra jellemző. Ilyen hőmérsékletek mellett a TiO, a VO és a FeH valamennyi változata stabil a légkörben, és ezek mindegyikét sikerült is azonosítani csaknem minden inverz légkörű exobolygón – a H– mellett.
Ilyen megfigyelések kapcsán nem mindig egyszerű az ok-okozati viszony megállapítása, de a csapat teóriája a következő: Szerintük az olyan hidridek és oxidok, mint a H–, a TiO, a VO vagy a FeH idézhetik elő a hőmérsékleti inverziót azáltal, hogy nagyon hatékonyan nyelik el a csillagfényt. A különösen forró bolygókon tehát, ahol ezek stabilak a légkörben, annyi fényt nyelnek el a felső légrétegekben, hogy korlátozzák a lejjebb jutó energia mennyiségét, saját rétegüket pedig még inkább felforrósítják. A megfigyelések szerint ugyanakkor a 2000 K-nél hűvösebb forró jupitereken gyakorlatilag sosem jellemző a hőmérsékleti inverzió.
