Shop menü

FONTOS ÁTTÖRÉST ÉRT EL A 6G TESZTEKEN A SAMSUNG

A vállalat sikeresen hitelesítette a 6G egyik fontos újítását, és élesben is tesztelte a technológiát.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Fontos áttörést ért el a 6G teszteken a Samsung

A 6G hálózatok technológiai megoldásain folyamatosan dolgoznak a szakemberek világszerte. A Samsung azon van, hogy a 6G korszak egyik meghatározó szereplője legyen a hálózati eszközök frontján is, és ne csak az okostelefonok oldaláról. Ehhez pedig folyamatosan fejleszti és teszteli a berendezéseket, legújabb technológiákat.

Ezúttal arról adott hírt a Samsung, hogy sikeresen tudta hitelesíteni az X-MIMO (eXtreme multiple-input multiple-output) technológiát a 7 GHz-es frekvenciatartományban. A vállalat szabadtéri teszteket folytatott a Korea Telecommal és a Keysight Technologies szakembereivel.

A Samsung elmondása alapján a 6G mobilhálózatok esetén nagyon fontos szerepe lesz majd a 7 GHz-es frekvenciatartománynak, valamint az X-MIMO technológiának is. Ezért egy fontos mérföldkő az, hogy sikeresen tudták hitelesíteni a saját egységeiket éles bevetésen. Azt is elmondta a vállalat, hogy sikerült a tesztek során 3 Gbps-os letöltési sebességet elérni, ami szép eredmény. 

Galéria megnyitása

Ehhez a cég egy speciális, ultranagy-sűrűségű antennadizájnt alkalmazott, ami négyszer több antenna elhelyezését teszi lehetővé egy klasszikus 5G rendszerrel megegyező méretben. Lényegesen jobb átviteli hatékonyság és stabilabb kapcsolat hozható össze ezáltal az antenna méretének növekedése nélkül. 

„Az ellenőrzésre a Samsung hazai K+F központjában került sor, ahol a kutatók az adatátviteli sebességet mérték nyolc adatfolyam egyidejű továbbítása mellett a bázisállomástól egyetlen felhasználó felé. A valós hálózati körülmények reprodukálása érdekében a Samsung a KT-val együttműködve egy kültéri rádiós tesztkörnyezetet alakított ki. A teszteléshez a Samsung a 256 digitális porttal rendelkező 6G bázisállomás-prototípusát és a Keysight 6G terminál-tesztpadját használták.” – olvasható a cég beszámolójában.

A Samsung szerint a 6G hálózatokra egyre nagyobb szükség lesz globálisan az olyan új technológiák térnyerésével, mint a mesterséges intelligencia, valamint az immerzív szolgáltatások (pl. virtuális és kiterjesztett valóság). Az új generációs vezeték nélküli rádiós egységek a 7 GHz-es tartományt kihasználva tökéletes átmenetet képezhetnek majd a rendkívül elterjedt Sub-6 tartományú 5G hálózatok, és a lényegesen szűkebb közönség számára elérhető mmWave 5G rendszerek között. 

Galéria megnyitása

A vállalat jelenleg úgy látja, hogy az X-MIMO technológia a 7 GHz-es frekvenciasávval egy olyan kombinációt jelenthet majd a 6G érában, ami mindenhol megjelenhet. Tökéletes egyensúlyt biztosít a megfelelő hatótávolság és a kiemelkedő teljesítmény tekintetében. A cég eddigi tapasztalatai szerint az új antennafelépítést alkalmazva nagyjából olyan hatékonyan tud lefedni nagy területeket az új mobilhálózati generációval, mint ahogy a Sub-6 5G hálózatok teljesítenek.

A cég igyekezett azt is hozzátenni, hogy az új rendszerekben már fejlett mesterséges intelligencia dolgozik. A Samsung évek óta dolgozik az AI-RAN megoldásokon, amik magas szintű forgalomoptimalizálásra képesek, így érnek el még jobb teljesítményt.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére