Az Egyesült Államok megállás nélkül azt hangoztatja, hogy a Huawei nemzetbiztonsági kockázatot jelent, viszont továbbra sem mutatott be olyan bizonyítékot, ami ezt alátámasztaná. Részben ennek köszönhetően egyre többen hagynak fel a Huawei működésének a korlátozásával, Németország is kijelentette, hogy megfelelő szabályozás mellett nem jelenthetnek veszélyt a kínai vállalat megoldásai, ezt viszont az USA a jelek szerint nem igazán hajlandó elfogadni.

A napokban az amerikai nagykövet Németországban levélben tájékoztatta az illetékeseket, hogy komoly következményei lehetnek annak, ha továbbra is hajlandóak zöld utat biztosítani a telekommunikációs vállalat különböző termékeinek. Mivel az Egyesült Államok nem szeretné, hogy érzékeny információkhoz jusson hozzá Kína a Huawei közreműködésével, ezért úgy látja, hogy kénytelen lesz korlátozni a különböző adatokhoz, információkhoz való hozzáférést. Tudniillik Németország és az Egyesült Államok között kiemelkedő együttműködés van egészen magas nemzetbiztonsági szinten is, legalábbis még jelenleg.

Galéria megnyitása

Az USA a jelek szerint nem riad meg attól, hogy egészen komoly lépéseket tegyen annak érdekében, hogy érvényesítse az akaratát a jelentős partnereinél. Azzal, hogy korlátozná a németek irányába a hírszerzési hozzáférést, példát statuálhat. Ha Németország úgy dönt, hogy ennek ellenére sem korlátozza a Huawei eszközeinek a használatát, Amerika akkor is nyerhet az ügyön, mert a kisebb országok egyszerűbben beláthatják majd, hogy jobban teszik, ha követik az Egyesült Államok példáját, és hátat fordítanak a kínaiaknak. Például már a romániai ellenzék is azért lobbizik, hogy tiltsák meg a Huawei által gyártott 5G eszközök használatát.

A hír nem hivatalos forrásból látott napvilágot, hanem a The Wall Street Journal szellőztette meg, de időközben a német nagykövet megerősítette a CNN számára a levél létezését, részleteket viszont nem árult el annak tartalmával kapcsolatban. A The Wall Street Journal értesülései szerint az USA arra hivatkozik az ügyben, hogy az új generációs, 5G hálózatok esetében nem lehet hatékonyan gondoskodni a megfelelő hálózati biztonságról. Ezért tart attól, hogy a Huawei valamilyen módon képes lenne hozzájutni érzékeny információkhoz, majd ezeket meg is osztaná a kínai kormánnyal. Az Egyesült Államok szerint ugyanis a vállalatnak szorosan együtt kell működnie a kínai vezetéssel.

Az ügy pikantériája, hogy a Huawei időközben már pert indított az Egyesült Államokkal szemben, mert alkotmányellenesnek tartja az NDAA (National Defense Authorization Act) törvény 889. cikkelyét. Ennek az eljárásnak a keretében már mindenképpen elő kellene kerülnie azoknak a bizonyítékoknak, amik alapján az USA szerint fenyegetést jelent a kínai alakulat jelenléte.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
rfj1989
rfj1989
2019. márc. 12. 10:58
#1

Huawei top 3 listán van az Apple és a Samsung párosával a mobiltelefongyártásban és a hálózati eszközeivel, ekkora céget, hogy lehet így megrágalmazni vagy kitiltani nyomós indok és bizonyítékok nélkül??? Nem tudom megérteni ezeket! Amerika bármit megtehet? Úgy tűnik igen...

gargoyl
gargoyl
2019. márc. 13. 0:10

Ez még mindig a kereskedelmi háború része.Usákék fosnak hogy leesnek a dobogóról.Minden téren.

Vissza az oldal tetejére