A Take-Two kiadó hírhedt arról, hogy mindent megtorpedóz a bíróságon, amit csak fizikailag meg lehet, így folyamatosan támadnak modkészítőket, rajongói projekteket is. Nem történt ez másként az It Takes Two című játék megjelenését követően sem, ami túlságosan hasonlít a Take-Two nevére, így a kiadó nem igazán tudta elviselni a jelenlétét - nem mintha bárki a világon összekeverte volna a kettőt.

A pereskedés hónapok óta tart, és végül oda lyukadt ki, hogy a fejlesztő Hazelight kénytelen feladni a tulajdonjogát a cím fölött.

A stúdió egyelőre nem kommentálta az ügyet, szerintük ugyanis az még nincs teljesen lezárva, és reménykednek valamiféle megoldásban. Így most még azt sem derült ki, hogy árulhatják-e tovább a játékot, vagy esetleg a későbbiekben át kell nevezniük azt, ha a piacon akarják tartani.

A Take-Two egyébként nagyjából mindent megtámad, amiben olyan általános szavak szerepelnek, mint a "rockstar", a "mafia", vagy éppen a "civilization". Ezek egyszerű, a hétköznapi életben használatos szavak, amik ha valamilyen formában feltűnnek akár csak egy falusi kisvállalkozás nevében is, akkor az óriáskiadó jogászai vérszemet kapnak.

"Think Like A Rockstar", vagyis "Gondolkodj rocksztárként" - ez volt a neve egy zenéről szóló könyvnek, amire rárepült a Take-Two, így az írók kénytelenek voltak megváltoztatni a nevet. "Rockstar Axe Throwing" néven fut Floridában egy baltadobálással foglalkozó vállalkozás, amit szintén beperelt a Take-Two, de a kis cég egyelőre még harcol. Ilyenkor azonban az óriáskiadó jogászai amennyire lehet, húzzák az ügyet, hogy felőröljék az ellenfelet, akik sokszor már nem tudják fizetni az ügyvédi költségeket és inkább feladják a küzdelmet.

Éppen ezért sokan eleve bele sem állnak a dologba, inkább nevet változtatnak, mert tudják, hogy reménytelen a harc a Take-Two-val szemben.

Jelen esetben az It Takes Two nevű játéknál is egy, az angolban bevett hétköznapi kifejezésről beszélhetünk, hiszen a játék címe körülbelül annyit jelent, hogy "ketten kellünk hozzá". Ráadásul nem is egy cégnévről van szó, hanem csak egy termékről. Richard Hoeg, a játékipari perekben járatos ügyvéd szerint valószínűleg az lesz a dolog vége, hogy a Hazelight feladja majd a védjegyet, azonban a szerzői jogok miatt tulajdonképpen továbbra is be lesz biztosítva a termékük.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

7 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ianbrenner
ianbrenner
2021. dec. 9. 9:53
#4

Gáz, hogy egy ilyen marhaságon akármeddig lehet vitatkozni a bíróságpn, holott józan paraszti ésszel 5 perc alatt eldönthető lenne a legtöbb ilyen kérdés. Jól mutatja ez, hogy a jog mennyire támogatja az igazságot (és véletlenül sem a vagyont).

Junglefighter
Junglefighter
2021. dec. 8. 23:04
#3

Ez ám a tudomány..

gargoyl
gargoyl
2021. dec. 8. 20:22
#2

Ezt miért nem lehet a Játék katagórába rakni?

ianbrenner
ianbrenner
2021. dec. 9. 9:49

@gargoyl Túlmutat ez azon. A világ kiváló működését mutatja be.

Balucsek
Balucsek
2021. dec. 8. 10:33
#1

Ha már a Googlet, Applet, Facebook-ot és hasonszőrű óriásokat szeretik kínozni a gazdasági fölénnyel való visszaéléssel, mind az EU-ban mind az amcsikknál akkor az ilyen ügyeket igazán felkarolhatnák, hogy visszanyaljon a fagyi az ilyen rohadékoknak, mert ez tisztán az erőfölény villogtatása és más cégek ellehetetlenítése, ráadásul itt pláne, mert egy videójáték ipari "konkurencia".

Enno
Enno
2021. dec. 20. 7:56

@Balucsek Ez a viselkedés pont a nem is olyan régi applet idézi, ők szerettek ebből sportot űzni. Vélhetően a biró is egy kilóra megvett faxfej, értelmes ember ilyenért elhajtaná a picsába a Take-Two-t.

Vissza az oldal tetejére
Ezúttal az It Takes Two került a Take-Two jogászainak célkeresztjébe - iPon.hu