Shop menü

EZEK A SAMSUNG GALAXY MODELLEK LESZNEK JOGOSULTAK A ONE UI 8 FRISSÍTÉSRE

A vállalat még éppen a One UI 7 frissítésekkel küzd, de közben a színfalak mögött már folyamatban van a One UI 8 tesztelése is.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Ezek a Samsung Galaxy modellek lesznek jogosultak a One UI 8 frissítésre

A Google az idei évtől kezdődően teljesen más ritmusban fogja az Android operációs rendszert fejleszteni. Ha minden a cég tervei szerint alakul, akkor már júniusban elindulhat az Android 16 terjesztése a támogatott Pixeleken. Most pedig arról számolhatunk be, hogy a SamMobile már egy előzetes frissítési listát közölt a támogatott Galaxy okostelefonokkal és táblagépekkel.

Már több gyártó jelezte, hogy elérhető az Android 16 béta néhány készülékére, amivel a fejlesztőknek igyekeznek kedvezni. A Samsungtól is kikerült az első One UI 8 béta, több videót is lehet már erről találni, vannak beszámolók az első körben feltűnt fejlesztésekről. A Galaxy S25 modellekre van eredendően One UI 8, de már készülékekre is tudták telepíteni a lelkes Samsung felhasználók. Azt nem tudni, hogy pontosan hányadán áll a fejlesztésnek a gyártó, de vannak érdekes pletykák az Android 16 kapcsán.

Az a hír járja, hogy a Samsung a Galaxy Z Flip és Z Fold széria soron következő tagjait már az Android 16 operációs rendszerrel, és azon a One UI 8 grafikus felhasználói felülettel indíthatja el. Ez mindenképpen nagy meglepetés lenne, de megvan rá a reális esély abban az esetben, ha tényleg készen lesz júniusra az Android 16. A One UI 8 valószínűleg az átlagosnál egyébként is kevesebb extrát hozhat, miután a cég a One UI 7 frissítéssel nagyon megjárta. Most inkább a stabilitás és a gördülékenyebb frissítés kerülhet majd előtérbe.  

Galéria megnyitása

Az utóbbi időben messze a Samsung vállalta a legtöbb okostelefonnál a sok éven át tartó Android frissítést. Ez pedig meg is látszik az alábbi listán. Meglehetősen hosszú lajstromról beszélhetünk, de már az Android 15-ös is hatalmas mennyiségű okostelefonra és tabletre szállítja a cég. (Ez még folyamatban van.)

A Samsung évek óta transzparensen közli az okostelefonok bemutatójakor, hogy mennyi ideig vállalja az adott készülék szoftvertámogatását. A vállalathoz közel álló SamMobile szaklap a rendelkezésre álló információk alapján állította össze a listát, hogy mely készülékekre szállíthatja a cég szinte biztosan a One UI 8-at.

A támogatott Galaxy S modellek listája:

  • Galaxy S25
  • Galaxy S25+
  • Galaxy S25 Ultra
  • Galaxy S25 Edge
  • Galaxy S24 Ultra
  • Galaxy S24+
  • Galaxy S24
  • Galaxy S24 FE
  • Galaxy S23 Ultra
  • Galaxy S23+
  • Galaxy S23
  • Galaxy S23 FE
  • Galaxy S22 Ultra
  • Galaxy S22+
  • Galaxy S22
  • Galaxy S21 FE

A támogatott Galaxy Z modellek listája:

  • Galaxy Z Fold Special Edition
  • Galaxy Z Fold 6
  • Galaxy Z Fold 5
  • Galaxy Z Flip 6
  • Galaxy Z Flip 5
  • Galaxy Z Fold 4
  • Galaxy Z Flip 4

A támogatott Galaxy A modellek listája:

  • Galaxy A73
  • Galaxy A56
  • Galaxy A55
  • Galaxy A54
  • Galaxy A53
  • Galaxy A36
  • Galaxy A35
  • Galaxy A34
  • Galaxy A33
  • Galaxy A25
  • Galaxy A24
  • Galaxy A23
  • Galaxy A15 (LTE és 5G)
  • Galaxy A14 (LTE és 5G)
  • Galaxy A16 (LTE és 5G)
  • Galaxy A06

A támogatott Galaxy M modellek listája:

  • Galaxy M56
  • Galaxy M55s
  • Galaxy M55
  • Galaxy M54
  • Galaxy M34
  • Galaxy M53
  • Galaxy M33
  • Galaxy M16
  • Galaxy M15
  • Galaxy M06

A támogatott Galaxy F modellek listája:

  • Galaxy F55
  • Galaxy F54
  • Galaxy F34
  • Galaxy F16
  • Galaxy F15
  • Galaxy F06

A támogatott Galaxy XCover modellek listája:

  • Galaxy XCover 7
  • Galaxy XCover 7 Pro

A támogatott Galaxy Tab modellek listája:

  • Galaxy Tab S10+
  • Galaxy Tab S10 Ultra
  • Galaxy Tab S10 FE
  • Galaxy Tab S10 FE+
  • Galaxy Tab S9 FE+
  • Galaxy Tab S9 FE
  • Galaxy Tab S9 Ultra
  • Galaxy Tab S9+
  • Galaxy Tab S9
  • Galaxy Tab S8 Ultra
  • Galaxy Tab S8+
  • Galaxy Tab S8
  • Galaxy Tab A9
  • Galaxy Tab A9+

Több mint 70 készülék szerepel a felsorolásban, és néhány kérdésesebb modell nincs is belefoglalva. Persze arra most még nincs garancia, hogy ezek tényleg mind frissülni fognak, ám a Samsung eddig igyekezett a vállalásait teljesíteni. Olyan esetben hiúsulhat meg a cég által előrevetített támogatás, ha például valamilyen hardveres akadálya van az új rendszer biztosításának. Ilyen főleg a szerényebb konstrukcióknál, az alsóbb árkategóriás szerkezeteknél adódhat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére