Shop menü

EXTRÉM ÖSSZEHAJTOGATÓ SAMSUNG MOBIL JÖHET

Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Extrém összehajtogató Samsung mobil jöhet

A Samsung kapcsán sok különböző szabadalom jelent már meg az összehajtható megjelenítők felhasználására, és a múlt heti fejlesztői konferenciáján végre az első működő eszközt is megmutatta a gyártó. Ez a készülék kettő kijelzővel lett ellátva, az egyik az okostelefon külső részére került, a másik pedig belül helyezkedik el, és ezt lehet széthajtani 7,3 colos méretűre. Arról egyelőre még nem szólt a fáma hivatalosan, hogy mikor kerülhet a boltokba a kész hajtogatható szerkezet, de máris felbukkant egy újabb szabadalom, ami egy sokkal különlegesebb gépezetet vázol az összehajtható megjelenítőre épülve.

Ezúttal egy olyan dizájnt jegyeztetett be a Samsung, aminél már három részben lehet összehajtani a mobilt. Itt nincsen csak egyetlen panel, de az sokkal nagyobb méretű, és ezáltal látványosabb, mint a napokban kamerák kereszttüzébe került készüléknél látott megoldás. Ez a termék már 10 hüvelyk környéki képátlóval szolgálhat, de a speciális felépítésnek hála ezt is zsebre lehet majd vágni. Jelentős különbség még az is a friss szabadalom és a valóban működő eszköz között, hogy a rajzokon szereplő megoldásnak kívül helyezkedik el a panelje, míg a kész masinának belülre lett elrejtve. Ezt a szerkezetet három formában lehet majd használni a leírás alapján, teljesen összehajtva csak akkora a felülete, mint egy normál mobilnak, az egyik réteg kinyitását követően már egy kisebb tablet méretével vetekszik, ilyen formán például már kényelmesen lehet rajta nézni egy térképet, teljesen nyitott állapotában pedig előtérbe kerülhetnek a multimédiás felhasználási lehetőségek (filmezéshez például a képarány is ideális).

Egyébként azon túl, hogy rendkívül izgalmasan néz ki ez a szabadalom, mindenképpen felvet néhány problémát az általánosan felmerülő dolgokon túl is (pl. tartósság), amik könnyen beárnyalhatják. Az akkumulátor ilyen felépítés mellett nehezen helyezhető el, illetve aligha fér majd akkora telep a burkolata alá, ami egy hasonló méretű tabletnél lenne. Ez már a 7,8 colos Royole FlexPai esetében is aggályos, mert csak egy 3800 mAh-s akkut sikerült a fejlesztőknek beletenni. És egy ilyen három szekcióból összeálló okostelefon már tényleg nagyon vastag testet ölthet, a Samsung első üdvöskéje és a FlexPai is nagyjából 1,5 centiméter vastagságú, ez pedig minden bizonnyal 2 cm felett lenne, ami messze áll a kényelmesen hordozható mérettől.

Hogy mikor találkozhatunk ilyen okostelefonokkal? Nos, amennyiben a Samsung valóban felhasználja ezt a szabadalmat, valószínűleg akkor sem egy éven belül ölt majd testet a szerkezet. De talán 2020-ra már ez is valóra válhat, mint az SDC 2018-os bemutatott modell vagy a Royole FlexPai.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére