HIHETETLEN, DE IGAZ: MEGÉRKEZETT AZ ELSŐ ÖSSZEHAJTHATÓ MOBIL

A FlexPai egy valóban működő készülék, egy mobilpiaci szempontból nézve új gyártótól. A készülék még ebben az évben forgalomba kerülhet.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2018. nov. 5. 16:00
Hihetetlen, de igaz: Megérkezett az első összehajtható mobil

Alighanem a legtöbben arra számítottak, hogy a világ első összehajtható okostelefonját a Samsung mutatja majd be, de nem így alakult, ugyanis egy olyan vállalatnak sikerült előrukkolnia az első kereskedelmi forgalomba szánt termékkel, aminek korábban nem volt mobilja. A FlexPai valóban olyan futurisztikusan néz ki, mint ahogy korábban el lehetett képzelni az ilyen eszközöket, és meglehetősen sok lehetőséget fog nyújtani a flexibilitást kihasználva.

Galéria megnyitása

A Royole termékéről beszélhetünk a FlexPai esetében. A Royole egy amerikai vállalat, ami mögött egy kínai cég, a Rouyu Technologies áll. Ez a 2012-ben alapított vállalat elsősorban különböző megjelenítőkkel kapcsolatos technológiákkal foglalkozott korábban, és nem meglepő módon a rugalmas, összehajtató kijelzők terén is régóta tevékenykednek. A Royole beszámolója szerint 2014-ben megalkotta a világ legvékonyabb színes, AMOLED technológiás, flexibilis kijelzőjét érintőkijelzővel együtt, 2016-ban rugalmas elektronikával megtoldott panelt hozott létre fedélzeti számítógépeknek gépjárművekbe, tavaly pedig RoWrite néven egy hajlékony írópadot készítettek rugalmas érzékelőkkel. Mostanra pedig már beindult a teljesen összehajtható megjelenítő termelése, és ennek köszönhetően jöhetett létre a FlexPai. Ennek a masinának a legérdekesebb komponense egyértelműen a kijelzője, ami 7,8 hüvelykes nyitott állapotában, AMOLED alapokra épül és 1920 x 1440 képpontos a felbontása (4:3). A panel szemmel láthatóan nem az eszköz közepére került, szóval nem félbe lehet hajtani. Az, hogy éppen milyen formában lesz rá szükség, a felhasználási módon fog múlni.

Galéria megnyitása

A FlexPai esetében nagyon lényeges lesz a szoftveres oldal, és a demonstrációs videó alapján a tervezők ezt pontosan tudták, és igyekeztek a lehető legtöbb felhasználási módját megtalálni az összehajthatóságnak. A Water OS grafikus felhasználói felület rendkívül dinamikusan fog változni annak függvényében, hogy éppen nyitva van a termék vagy összehajtva, esetleg éjszaka a szekrényre letéve – ilyenkor például órává „alakul át”. Az operációs rendszer alapját a hivatalos adatok szerint az Android 9.0 adja, szóval még ilyen téren is igazán jól áll a masina. A FlexPai kétkamerás modult használ, amit egy 16 és egy 20 megapixeles egység alkot. Itt annyit lehet biztosan tudni, hogy a lencserendszert F/1.8-as rekesznyílás jellemzi, biztosított az optikai képstabilizálás, és nagyon gyors lesz az automatikus fókuszálás. Videózni minden bizonnyal Ultra HD minőségben lesz képes a termék, és van egy LED-es villanója, melynek köszönhetően rossz fényviszonyok mellett is lehet majd rá számítani.

Galéria megnyitása

A készülékben felsőkategóriás rendszerchip dolgozik, amiről a gyártó hivatalosan csak annyit árult el, hogy a Snapdragon 8 szériát erősíti, szóval Qualcomm mobilplatformról beszélhetünk. A vállalat úgy fogalmaz, hogy a legfrissebb lapkát használja, és annyit elárul, hogy 2,8 GHz-es az egység, ami alapján egyértelműen lehetne következtetni az SD845-re, de elvileg 7 nm-es a chip, szóval nem zárható ki a Snapdragon 8150 jelenléte. Állítólag arról is beszélt a vállalat, hogy az Adreno 640 IGP-vel kell számolni, ami szintén arra utal, hogy a Snapdragon 845 utódja bukkanhat itt fel. A szerkezet megvásárolható lesz 6 vagy 8 GB-nyi rendszermemóriával, a háttértár tekintetében pedig még szélesebb a választék, ugyanis 128, 256 és 512 gigás opciók is biztosítottak. Az adattárolót még bővíteni is lehet, ha a szükség úgy hozza. A kapcsolati képességek listáján biztosan van Wi-Fi, Bluetooth 5 modul, 4G LTE hálózati modem és A-GPS vevő is. Kettő hálózati kártyára lett felkészítve a FlexPai, Nano SIM-ek párosát tudja befogadni.

Galéria megnyitása

A Royole újdonsága nem a kiemelkedő anyaghasználatáról lesz híres, azt lehet látni az első videókból, de a kijelzőt oltalmazó plasztikalapú felület és maga a megjelenítő, állítólag nagyon tartós lett, így nem kell attól tartani, hogy tiszavirág-életű lesz a masina.

A hivatalos adat szerint 200 ezer összehajtást és nyitást is el tud viselni.

A FlexPai nyitott állapotában 190,35 x 134 x 7,6 milliméteres vonalakkal határolt, a tömege pedig 320 gramm, ami igazából nem is sok ahhoz képest, hogy mekkora a képátlója. Sajnos a 3,5 milliméteres csatlakozó már lekerült a keretről, csak C-típusú USB van a házon, viszont a Royole nemcsak egy átalakító kábelt ad az eszköz mellé, hanem még egy USB csatlakozós fülhallgatót is, ami mindenképpen remek hír. A különleges szerkezet leginkább sarkalatos pontja valószínűleg üzemideje lesz, ugyanis csak egy 3800 milliamperes akkumulátor került a burkolata alá, ami a nyitott állapotban való használat során eléggé megizzadhat majd. A töltés viszont egészen gyors lesz, hiszen 5 volt mellett 5 amperrel lehet számolni, tehát 25 wattos a teljesítménye, és erre egyébként Ro-Charge néven hivatkozik a Royole.

A Royole FlexPai már megrendelhető a vállalat honlapján, elvileg globálisan hozzáférhető – de a jelek szerint nincs benne B20 4G LTE támogatás. A mobilért 1390 eurós összeget kell érte leszurkolni 128 GB-nyi tárhellyel, a 256 gigás változata pedig 1540 eurót kóstál majd. A szállítás a tervek szerint decemberben indulhat be.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
punchman
punchman
2018. nov. 18. 14:52
#6

Az Apple már összehajtható iPadet is csinált és azt már kapni is lehet.

https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2135/21357/213577/21357718_2e6f13d8030b95640aa34b3356093c6e_wm.jpg

chimp
chimp
2018. nov. 10. 11:41
#5

meglepődnék, ha 2-3 év múlva még lenne ilyen a piacon. Ez az egész hajlítós megoldás szar, semmi értelme, és nem is érdekel más véleménye :D.

FELULET
FELULET
2018. nov. 6. 8:30
#4

mesterségesen generált igény

Busterftw
Busterftw
2018. nov. 6. 11:59

Latom nem sikerult felfogni. Az akkori 17" meretu CRT monitor helyett ugyanazon az alapteruleten kaphatsz egy 22"-ost, mert kisebb a kava. Vagy ugyanakkora meretu telefonokon 5.5" helyett 6-6.3" kijelzok vannak.

Ez mitol mesterseges igeny? Vegyel egy 7.8"-as tabletet, cipeld magaddal, majd utana hordozd ezt 7.8" merettel, csak felbehajtva.

SgScorpion
SgScorpion
2018. nov. 6. 5:11
#3

Snapdragon 8150????????

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. nov. 6. 0:26
#2

Akkor már valami e-book olvasót adtak volna ki ilyen formában. Ki az az ökör aki ilyennel akar telefonálni? Az egy dolog, hogy hajlítható, de nem olyan dolgokba kell beleerőltetni amiben vicces hatást kelt.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2018. nov. 6. 12:54

Nekem nem úgy tűnik mintha kis helyen elférne.

Ch00ler
Ch00ler
2018. nov. 5. 17:56
#1

A sarkallatos pont leginkabb az osszehajtasnal lesz. Ugyanis, ha kinyitva 7.5mm, akkor osszehajtva min. 1.5 cm. De a kepek alapjan van az 2.5 is...

Egyebkent telefont nem latni meg, csak cgi-t :)

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2018. nov. 5. 23:09

Hát ez összehajtva nem valami praktikus méret (majd' 100mm széles...). Mindenesetre jól telibe trollkodták itt a nagy csodavárást, hogy kié is lesz az első origami telefon :D

Vissza az oldal tetejére