Az Apple elkötelezett abban, hogy a chipek tervezését a lehető legmagasabb szintre emelje. A vállalat már nemcsak okostelefonokat és táblagépeket, de személyi számítógépeket is készít olyan hardveres alapon, amit magának alkotott meg. És a jövőben pedig tovább erősítene ezen a fronton, hiszen a chiptervezés az a terület, ahol valamilyen irányba mindig lehet hasznosan fejleszteni.
Az utóbbi időben az Apple M1 rendszerchip kapta a legnagyobb figyelmet, ami nem a véletlen műve, ugyanis olyat nyújt, amire a személyi számítógépek ágazatában nagyon hosszú ideje nem volt példa. Radikálisan új irányba viszi el a különböző eszközöket azzal, hogy ARM alapon futtatja a macOS-t. Viszont egy sokkal érdekesebb törekvése is van az Apple-nek a különböző rendszerchipeknek a tervezése mellett; saját 5G hálózati modemet szeretne alkotni.
Németországban lesz az az új kutató és fejlesztő központ, amit az Apple meglehetősen nagy összeg befektetésével szeretne üzemeltetni. München ad majd otthont a létesítménynek, és összesen több mint egy milliárd eurót szeretne ebbe invesztálni a cupertinói alakulat. A jelenlegi tervek több mint három éves időre szólnak, és adott esetben természetesen ennél sokkal tovább is folyhat majd a munka a megcélzott kutatási vonalon, ami nem más, mint az 5G.
Szignifikáns lökést adhat majd az 5G modemek fejlesztésének az új központ kialakítása, ahol kiváló szakemberek dolgoznak majd azon, hogy a lehető legjobb chipdizájnt alkossák meg a célnak megfelelően. Az 5G mellett más egyéb vezeték nélküli kapcsolati technológiának a fejlesztése is ide koncentrálódik majd, amelyek természetesen eleve összefüggésben is lehetnek egymással.
Az European Center for Chip Design néven alakuló létesítmény az Apple elképzelése szerint a vállalat legnagyobb európai félvezetőipari egysége lesz. És egyben a mobilos vezeték nélküli kapcsolódási megoldásoknak, valamint az ezekhez kapcsolódó szoftvereknek is az egyik legjelentősebb központja lesz ez az öreg kontinensen.
Az Apple a jelentős pénzmagból létrehoz egy 30 ezer négyzetméteres irodaházat Münchenben, ami a tervek szerint kellően nagy lesz majd ahhoz, hogy az összes mérnöknek megfelelő helyet biztosítson 2022-től. Szóval ez a központi intézmény jövőre készülhet majd el, de a munkálatok a chiptervezés terén már hamarabb elindulhatnak. Ha minden jól megy, akkor több mint 1500 szakembernek biztosíthat majd munkát az Apple a német intézmény keretei között. És ezek az emberek nagyon széles tudáshalmazt képezve tudnak majd azon dolgozni, hogy a vállalat a lehető legjobb komponenseket alkothassa meg.
A mostani helyzet, hogy a Qualcomm szállítja az 5G hálózati modemeket az Apple számára, nagyon kellemetlen a cégnek, és csak kényszerűségből dolgozik együtt a világ legnagyobb chiptervezőjével. Mostanra több milliárd dollárt fektettek abba a cupertinóiak, hogy saját 5G hálózati modemet tudjanak tervezni, egyebek mellett az Inteltől is vásároltak ehhez egy komplett divíziót.
Korábbi információk szerint 2023-ra kerülhet bevetésre kész állapotba az Apple saját 5G hálózati modemje. Kíváncsian várjuk, hogy ezen a merőben új területen mivel lesz képes előrukkolni a cég, miközben egyébként már azon is dolgozik, hogy a 6G fejlesztésében szerepet tudjon vállalni.