A SpaceX nagyon szépen fejleszti a Starlinket, az utóbbi időben is sikerült fontos eredményeket elérnie a vállalatnak a műholdast internet szolgáltatással. A legfrissebb hír ennek kapcsán, hogy a T-Mobile már keresi a műholdas telefonálási lehetőséghez a bétatesztelőket. Azonban most nem a Starlinkről lesz szó, hanem annak európai ellenlábasáról.
IRIS² néven hoznak létre egy műholdakból álló konstellációt, és ennek kapcsán egy 10,6 milliárd eurós értékű, különböző forrásokból fedezett megállapodást írtak alá.
Az EU illetékesei a SpaceRISE-t bízták meg azzal, hogy létrehozza az öreg kontinens saját műhold-konstellációját, amivel a jövőben műholdas kapcsolódási lehetőséget biztosíthat különböző célokra. A SpaceRISE egy konzorcium több fontos szereplővel, akik már jelenleg is üzemeltetnek más jellegű műholdas hálózatokat. Ide tartozik egyebek mellett a SES, az Eutelsat vagy a Hispasat. A támogatók között pedig mások mellett a nagy telekommunikációs cégek nevei is szerepelnek.
A műholdas internetnek az a lényege, hogy a világ bármely pontjára fókuszáltan lehet elérhetővé tenni, de van ennek egy másik fontos jellemzője is. Ezen keresztül bárhol lehet egy biztonságos, zárt hálózatot garantálni. Az EU pedig a jelek szerint ebből a szempontból tartja kiemelten fontosnak az IRIS² projekt létrejöttét és támogatását.
Nem elsősorban azért fontos az európai jelenlét a műholdas hálózatok piacán, hogy Európában biztosított legyen ilyen szolgáltatás. Sokkal inkább a biztonságos kapcsolattartás támogatására, valamint az EU technológiai versenyképességének megsegítésére szolgálhat majd ez.
A műholdas internet önmagában elsősorban olyan helyeken hasznos, ahol nincs semmilyen egyéb hálózati lefedettség. A világon rengeteg területet lehet még „vakfoltnak” tekinteni az online kapcsolódás szempontjából, de azért az általánosan elmondható, hogy Európában nagy a lefedettség mind a vezetékes internet, mint pedig a mobilhálózatok tekintetében. Viszont, amikor a biztonság kerül a képbe, akkor már egészen más a helyzet. A földi hálózatok sebezhetők és a kibertámadásoknak is könnyebben áldozatul esnek, mint a műholdas alternatívák. Erre is a Starlink világított rá azzal, hogy kulcsfontosságú szerepe volt az uktrán-orosz katonai konfliktusba.
„Az IRIS² műhold-konstelláció az Európai Unió egyik zászlóshajója, amely a kormányzati felhasználóknak nyújtott fokozott kapcsolódási lehetőség révén az EU biztonságával, megbízhatóságával és ellenállóképességével kapcsolatos jövőbeli kilátásokat támogatja.” – áll a bejelentéssel kapcsolatos közleményben. A rendszer megnevezése az Infrastructure for Resilience, Interconnectivity and Security by Satellite rövidítése.
Jelen állás szerint egy 290 műholdból álló konstelláció kialakítása az elsődleges cél, azt pedig most még nem lehet tudni, hogy a jövő mit hoz majd, de idővel lehetőség lesz a bővítésére is. Egy 12 évre szóló szerződés született most, melyben a felek 2030-as indulást határoztak meg, tehát közel 6 évre vagyunk még attól, hogy a hálózat online legyen. Alacsony és közepes magasságú Föld körüli pályán közlekednek majd a különböző műholdak.