ÉRKEZŐ VIDEOKÁRTYÁINAK ARCHITEKTÚRÁJÁT REKLÁMOZZA AZ INTEL – ÉS JÁTÉKRA HÍV

A 30 másodperces kis videó sajnos nem árul el sokat, de így is elrejtettek benne némi érdekességet.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. márc. 22. 7:52
Érkező videokártyáinak architektúráját reklámozza az Intel – és játékra hív

Az Intel Xe architektúrájának első képviselője, az integrált videóvezérlőket, illetve a belépőszintű videokártyákat kiszolgáló Xe-LP architektúra már régen elrajtolt, ám sokan mégsem erre, hanem az ütősebb videokártyák gyártására alkalmas Xe-HPG architektúrára kíváncsiak – nem véletlenül. Az eddigi tájékoztatás alapján egyelőre még csak sejthető, hogy az Xe-HPG rajtja valamikor idén lesz, konkrét, kőbe vésett dátumot azonban egyelőre még nem közölt a cég.

Megjelent viszont egy érdekes kis kedvcsináló videó, amelyen az látható, hogy az Xe-LP alapjaira hamarosan Xe-HPG architektúrát használó termékek épülhetnek. Igazából a kisfilmből csak az Xe-HPG architektúra logójára derült fény, lényegesebb technikai információkat egyáltalán nem tartalmaz, plusz videokártya-sziluetteket sem vélhetünk felfedezni benne. Ez lényegében egy reklámvideónak tűnik, amellyel életben tartják az új videokártyák körül tapasztalható érdeklődést, semmi többre nem jó.

A 30 másodperces bemutató videón az Xe-HPG logó feltűnése előtt egy érdekes, 5 rétegre osztott blokkokból álló téglatestet láthatunk, ami sok mindenre utalhat, például arra, hogy az Xe-HPG architektúrának 5 alappillére lesz, már ami a különböző technológiákat illeti. Az 5 réteg elméletben egy ötrétegű lapkára is utalhatna, ám ez talán indokolatlanul komplex megoldás lenne, amit nem csak költséges előállítani, de a megfelelő hűtés kivitelezése sem tűnne egyszerűnek. Sokkal inkább az EU felépítésre, illetve az architektúra különböző sajátosságaira utalhatnak a blokkok és a rétegek – erre később választ kapunk.

Galéria megnyitása

A videóban érdekes módon bináris szöveg is megjelenik, amelynek dekódolása után a 35-ös, a 160-as, a 237-es, illetve a 208-as számokat kapjuk. Hogy ezek mik lehetnek? Ahogy arra már többen is rámutattak, egy IP-cím részei, amely az xehpg.intel.com domainre mutat. Itt a jelek szerint egy játékra invitálnak, ami 2021. március 26-án indul, és a részvételhez egy titkos kód beírására is szükség lesz majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2021. márc. 23. 3:37
#2

Hol fogjak gyartani? A kaphato kartyak kozott meg sikeres is lehet :)

Busterftw
Busterftw
2021. márc. 23. 10:45

@arn A HPG elvileg TSMC-n sajnos, viszont hirek szerint 6nm.

Tobbi meg hazon belul 10nm Superfin.
https://www.hardwaretimes.com/wp-content/uploads/2020/08/Intel-2020-Architecture-Day-15-1536x864.jpg

bacsis
bacsis
2021. márc. 22. 12:21
#1

"A 30 másodperces kis videó sajnos nem árul el sokat, de így is elrejtettek benne némi érdekességet."
Azt hittem, hogy a HashRate-t adta meg a Zintel :-D

Vissza az oldal tetejére