Shop menü

ÉRKEZIK A NOTHING PHONE (4A) SZÉRIA

Beharangozta az új mobilszériát Carl Pei, miközben már pletykák és kiszivárgó információk is akadnak az eszközökről.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Érkezik a Nothing Phone (4a) széria

A Nothing tavaly március elején rukkolt elő a Phone (3a) modellekkel, és könnyen lehet, hogy a Phone (4a) sorozat is márciusban fog színre lépni. A készülékek már a hitelesítési köröket róják a bevezetéshez, ennek köszönhetően már biztos információkat is tudunk a gépekről.

Jelenleg a Nothing legfontosabb terméke a Phone (3a), és éppen ezért a cégnek nagy figyelmet kell arra szentelnie, hogy az utód is ütőképes legyen. Sajnos az utóbbi időben egyre többször láttunk arra példát, hogy egy új generációs mobiltelefon néhány dologban visszalépést jelent a felmenőjéhez képest. Nos, azt most már biztosan tudjuk, hogy a Nothing igyekszik arra ügyelni, hogy nála ilyen ne fordulhasson elő.  

A vállalat YouTube csatornáján megjelent egy videó, amiben Carl Pei beszélget a bevezetés előtt álló Phone (4a)-ról. Ebből kiderült, hogy a tervezők arra törekedtek, hogy az új középkategóriás eszközöknél a teljes élmény közelebb legyen a csúcskategóriához. A friss széria jobb anyaghasználattal, ütősebb dizájnnal, fejlettebb képernyővel és kamerarendszerrel, valamint nagyobb teljesítménnyel fog szolgálni.

Pei elmondása alapján a Nothing Phone (4a) modelleknél megjelennek prémium anyagok a burkolaton, és merész új színekkel is kísérletezik a cég, hogy lenyűgözze az érdeklődőket. A mobiltelefonok teljes megjelenése, és az általuk sugárzott érzés egy új szint lesz a korábbihoz képest. 

Korábban már beszélt arról Carl Pei, hogy az idei évben minden gyártó új kihívás elé néz majd amiatt, mert a memóriárak rövid idő alatt a többszörösükre emelkedtek. Azt egyelőre nem mondta ki, hogy a Nothing készülékei drágulni fognak, de azt azonban elmondta, hogy ezt jelenleg szinte lehetetlen elkerülni. A mostani beszélgetésben igyekezett azt hangsúlyozni a vezető, hogy a Nothing termékeit a különleges dizájn és az egyedi felhasználói élmény a jövőben is megkülönbözteti majd más gyártók termékeitől.

Rossz hír, hogy új csúcsmobilt idén nem fog kiadni a Nothing. Carl Pei kijelentette, hogy a 2026-os évben marad a Phone (3) a zászlóshajó. Tehát a felsőkategóriában legfeljebb 2027-ben jön majd új Nothing modell. Ez azért is elég lehangoló, mert a Phone (3) eleve nem lett olyan erős ajánlat, mint amire sokan számítottak. Így azok, akik a következő konstrukcióra vártak volna, kénytelenek lesznek más konstrukció után nézni.

Visszatérve a Phone (4a)-ra, a középkategóriás modellek már a hitelesítési folyamatban vannak, ennek köszönhetően tudjuk, hogy az A069 és az A069P azonosító alatt érkeznek a készülékek. A Nothing Phone (4a) Pro már IP65 tanúsítvánnyal jön, és sokkal jobb lesz papíron az üzemideje, mint az elődjének. Az EU-s energiacímke szerint több mint 63 órás üzemidőt lehet majd elérni az újdonsággal, míg a Phone (3a) Pro esetén 43 órás üzemidőről beszélhettünk. Egy 5080 mAh-s telep teszi majd itt tiszteletét, ami minimális gyarapodást jelent.

Galéria megnyitása

A Nothing elképzelhető, hogy az MWC 2026 keretében fogja a Phone (4a) szériát bejelenteni. A Mobil Világkongresszus március 2-án kezdődik, és 5-én zárja a kapuit.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére