A HarmonyOS operációs rendszer alakulását nagy figyelem kíséri, mivel a Huawei azt ígérte, hogy ez egy teljesen új megoldás lesz a mobilpiacon az Android és az iOS mellett. Viszont az utóbbi időben azt láthattuk kirajzolódni, hogy a vállalat azért egyelőre nem azt fogja nyújtani, amit korábban ígért. Viszont most már arról számolhatunk be, hogy ezt hétköznapi felhasználók is kipróbálhatják.
December közepén tette elérhetővé a Huawei a HarmonyOS rendszert a fejlesztők számára, akik így elkezdhették az alkalmazásaikat elkészíteni, valamint optimalizálni az új környezethez. A vállalat szakemberei pedig tovább dolgoztak azon, hogy ez minél előbb elkészülhessen. És alig néhány hét telt el azóta, de már arról számolhatunk be, hogy megérkezett az első béta verzió, ezt is lehet telepíteni néhány korábbi okostelefonra.
A Huawei Mate 30 Pro és a Huawei P30 részesül abból a megtiszteltetésből, hogy használatba vehetik rajtuk a HarmonyOS első okostelefonos verzióját. Hiszen korábban más termékek számára már elkészült ez a rendszer. Érdekessége a mostani bejelentésnek, hogy a terítékre került készülékek közül az egyik a Huawei mobilos szolgáltatásaival debütált eredetileg, a másik viszont még abban a korban született, amiben a GMS licence megvolt a cégnek. Viszont arról nem esett szó, hogy a Huawei P30 esetében a HarmonyOS a Google mobilos megoldásaival együtt lenne telepíthető.
Azt egyelőre teljesen esélytelen megítélni, hogy a HarmonyOS beválthatja-e majd a hozzáfűzött reményeket, ugyanis jelenleg egyáltalán nem úgy néz ez ki, mint ahogy arra számítani lehetett eredetileg. Legutóbbi információk szerint ugyanis a HarmonyOS a nem teljesen egyedi, ugyanis az Android alapjai fedezhetők fel alatta. Bár egyesek szerint valójában csak egy Android kompatibilitási réteg van benne.
A Huawei állítólag korábban beszélt arról, hogy a HarmonyOS alapját kezdetben átmenetileg az Android fogja biztosítani, de mostanában hivatalos információt nem közölt arról a vállalat, hogy ebből a szempontból mi a helyzet a fejlesztéssel. Ami biztos jelenleg, hogy futnak rajta az androidos alkalmazások, és a grafikus felhasználói felületét pedig egyértelműen az Emotion UI ihlette.
A HarmonyOS magja egyébként Kínában már elérhető, OpenHarmony névre hallgat, és a GitHub alternatívát jelentő Gitee-ről lehet beszerezni a mélyebb boncolgatáshoz, jobb kiismeréséhez. További érdekesség, hogy az újdonság része az OpenAtom Foundation alapítványnak, ami Kína első olyan nonprofit szervezete, ami a nyílt forrású fejlesztések támogatására jött létre. A Huawei mellett olyan tagjai vannak ennek, mint az Alibabam a Baidu vagy éppen a Tencent mások mellett.
Ha elkészül a HarmonyOS akkor elképzelhető, hogy ezt nemcsak a Huawei fogja majd használni. És nemmeglepő módon az éppen függetlenedett Honor esetében például már biztosan felmerült annak a lehetősége, hogy adott esetben az új operációs rendszerrel dobjon piacra okostelefont. Addig is, amíg teljesen új gépek ezzel nem jönnek a HarmonyOS 2.0 bétát a Huawei egyre több korábbi mobilra fogja kiadni, így elkezdhetnek vele ismerkedni a fejlesztők mellett a felhasználók is.































