Elindult a Microsoft GarázsProjektje

Elindult a Microsoft GarázsProjektje

Fiatal ötletgazdáknak indított új támogatási programot a Microsoft Magyarország. A GarázsProjekt kiíróinak célja, hogy olyan szoftver- vagy szolgáltatás ötleteket karoljanak fel, amelyek kidolgozására, megvalósítására, végül pedig piacra vezetésére szoftverfejlesztő cégek alakulhatnak. A projektben való részvétel ingyenes. A szervezők elsősorban egyetemi és főiskolai hallgatók jelentkezését várják, de bárki részt vehet a programban, aki megvalósításra alkalmas elképzeléssel jelentkezik. Az ötletgazda közleménye szerint a GarázsProjekt olyan közeget biztosít, amely elősegíti, hogy az ötletekből piacképes termékek vagy szolgáltatások jöjjenek létre. A résztvevők két kiemelt területen kapnak segítséget a jövő februárban kezdődő konzultációk, workshopok és képzések során. Az üzleti képzéseket fix időpontokban, workshopok formájában tartják - a technológiai segítségnyújtás pedig minden pályázó számára más lesz, függően az alkalmazandó technológiáktól és a résztvevők felkészültségétől. A program során folyamatos konzultációs lehetőséget és mentoringot kapnak a jelentkezők mindkét területen.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward