ELHUNYT PAUL OTELLINI, AZ INTEL KORÁBBI VEZETŐJE

Paul Otellini megalapítása óta az Intelnél dolgozott. Október 10-én lett volna 67 éves, álmában érte a halál október másodikán.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2017. okt. 4. 17:01
Elhunyt Paul Otellini, az Intel korábbi vezetője

Paul S. Otellini neve sokak számára ismerős lehet, hiszen a neves szakember 2005-től egészen 2013-as visszavonulásáig töltötte be az Intel elnök-vezérigazgatói posztját. Az ismert és elismert szakembert álmában érte a halál 2017. október 2-án, arról azonban nem szól a hivatalos közlemény, hogy a viszonylag korai halálban szerepet játszott-e valamilyen betegség. Paul Otellini október 10-én lett volna 67 éves.

Az Intel ötödik elnök-vezérigazgatója 1950. október 10-én született San Franciscóban – abban a városban, amelyhez élete végéig hű maradt. Közgazdasági diplomáját 1968-ban szerezte, majd 1972-ben MBA-fokozatot szerzett, 1974-ben pedig az Intel kötelékében kezdett dolgozni, amely éppen abban az évben alapult. 1974-től 1989-ig számos pozícióban megfordult a vállalatnál, míg 1989 folyamán Andy Grove, az akkori elnök-vezérigazgató csapatát erősítette. 1990 és 2002 között számos egyéb feladatkörben is megfordult, így egyebek mellett az Intel Architecture Group alelnöke és igazgatója is volt, amelynek során fontos szerepet töltött be a processzor- és lapkakészlet-üzletág, valamint a mobil és üzleti szegmens fellendítésében. 2002-től 2005-ig az Intel ügyvezető igazgatójaként dolgozott, majd 2005-től 2013-ig a vállalat első emberévé lépett elő.

Irányítása alatt az Intel éves árbevétele a 2002-es 39 milliárd dollárról 2012-re 54 milliárd dollárra emelkedett, azaz pénzügyi szempontból nagyon jól teljesített a cég, mivel Paul Otellini arra törekedett, hogy több forrásból is stabil bevételek érkezzenek.

Paul Otellini 8 éves vezetése alatt több bevételt termelt a vállalat, mint az azt megelőző 45 év folyamán. Pénzügyileg tehát nem voltak gondok, de a mobilpiac dinamikus fejlődéséből nem sikerült annyit profitálni, amennyit lehetett volna akkor, ha az Intel időben reagál a szegmensben tapasztalható robbanásra. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy Paul Otellini nem mérnöki, hanem inkább közgazdasági szemmel nézte a cég alakulását. 2013-as távozása után Brian Krzanich vette át az Intel elnök-vezérigazgatói posztját.

Paul Otellini 2013-as távozása után fiatal tehetségeket mentorált, valamint jótékonysági feladatokra fordította idejét. Most felesége, Sandy, valamint fia Patrick és lánya Alexis gyászolja – és természetesen az Intel vezetősége is osztozik a család és a barátok fájdalmában.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére