Tegnap, azaz vasárnap egy nagy legendával lett szegényebb az IT társadalom, ugyanis elhunyt az e-mail feltalálója, Ray Tomlinson, aki az addig jelentéktelen „@” jelet is sikerre vitte. Az elektronikus levelezés aranykorának megágyazó szakember 74 éves volt, halálának oka pedig szívroham – legalábbis az első információk alapján.
Ray Tomlinson 1971-ben aligha gondolhatta, hogy mekkora segítség lesz néhány évtizeddel később az a fejlesztés, amelynek lényege akkortájt kristályosodott ki elméjében. A 70-es évek első felében éppen a BBN (Bolt, Beranek and Newman) alkalmazásában állt; ez a cég szerepet vállalt az Internet elődjének kifejlesztésében, amely az ARPANET nevet viselte. Ray Tomlinson feladata az volt, hogy találjon olyan kihívásokat, amelyekre az ARPANET hathatós választ tud adni. Akkoriban a normál levelezés és a távirat mellett már a telefon használata is a hétköznapok része volt, ám hangposta még nem létezett, így a hívott fél számára nem lehetett üzenetet hagyni. Ez volt a fő mozgatórugó ahhoz, hogy megszülethessen az elektronikus levél, viszont volt pár kihívás is, ami felmerült a munka kapcsán. Tomlinson akkoriban már találkozott egy mailbox protokollal, ám az szerinte túlságosan komplex volt, így nekiállt egy sokkal egyszerűbb megoldás megalkotásának, amelynek szerves részét képezte a kevéssé használt „@” szimbólum is. A „kukac” szimbólum szerepe konkrétan az volt – és ma is az –, hogy a felhasználónevet elválassza a szerver azonosítójától, így könnyen megjegyezhetővé válnak a címek.Az első e-mail aztán 1971 végén útjára is indult, de ekkor még csak két, ARPANET-en keresztül kommunikáló számítógép között utazott, ezek a „kisebb szobányi méretű”, méregdrága konfigurációk pedig egymás mellett helyezkedtek el.
Az e-mail néhány évtizeddel később, ahogy a számítógépek egyre megfizethetőbbé váltak, illetve az internetkapcsolat is egyre szélesebb körben hozzáférhető volt, megkezdhette térhódítását, népszerűsége pedig azóta is meglehetősen nagy. Persze idővel más kapcsolattartási formák is előtérbe kerültek, de az e-mail még mindig komoly befolyással bír, amit jól szemléltet a Radicati Group felmérése is. Az adatok alapján 2013 folyamán 3,9 milliárd e-mailfiók volt használatban, ami óriási szám – és ez a szám azóta is folyamatosan növekszik. Csak a vállalkozások több, mint 100 milliárd e-mailt generálnak napi szinten, és akkor ott vannak még a személyes levelek is.
Adódhat a kérdés: mi volt az első e-mail szövege? Tomlinson szerint véletlenszerű karakterek halmaza, amelyek elfelejthetőek, és így el is lettek felejtve. Tomlinsont viszont nem fogjuk elfelejteni, hisz fejlesztése még sokáig mindennapjaink szerves részét képezi majd. Nyugodjék békében!






























