Shop menü

EGYSZERRE HÁROM MOBILON DOLGOZIK A NOTHING, ERŐS LEHET A 2025-ÖS ÉVE

Eddig összesen öt készüléke jelent meg a vállalatnak, és jövőre a portfóliója jelentősen bővülhet.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Egyszerre három mobilon dolgozik a Nothing, erős lehet a 2025-ös éve

Elég sokáig kellett várni a Nothing első okostelefonjaira, de az idei évben már azt lehetett látni, hogy a cég lendületesebb fejlesztésbe kezdett. Ez a lendület pedig a friss információk szerint 2025-ben is kitarthat majd. Csak az év első felében triplázhat a Nothing.

2020-ban alapította meg Carl Pei a vállalatot, és eleinte csak fülhallgatókkal próbált némi bevételre és ismertségre szert tenni a márka. 2022-ben került bevetésre a Nothing Phone (1) és a 2023-ban mutatkozott be a Nothing Phone (2). Ezek teljesen más árkategóriákat vettek célba. Idén már három konstrukció is született, noha ezek közül kettő azért egy kaptafára készült, a Nothing Phone (2a) és Phone (2a) Plus között nincs nagy eltérés.

Azt nem tudni egyelőre, hogy a vállalat által jelenleg fejlesztett három készülék között milyen eltérések lesznek, de már az önmagában érdekes hír, hogy a cég 2025 első felében három új modellel rukkolhat elő.

Korábban Carl Pei ezt elmondta, hogy 2025-ben lehet számítani a Nothing Phone (3) bemutatására. A Phone (2) már egy felsőkategóriás okostelefon lett kiváló teljesítménnyel. A legtöbben arra számítanak, hogy műszaki szempontból a Phone (3) még magasabbra fogja tenni a lécet. Ugyanakkor nemrégiben volt egy Geekbench mérés, ami egy Nothing okostelefon nevéhez köthető, és a legkevésbé sem a csúcsot veszi célba, sokkal inkább egy teljesen átlagos középkategóriás eszköz lehet majd.

Részletek ismerének hiányában elképzelhető az, hogy a három eszköz közül lesz olyan is, ami nem a Nothing nevét fogja viselni, hanem a CMF márkajelzéssel jön.

A Nothing saját almárkája a CMF, azok a termékek, amik ez alatt érkeznek, kevésbé különlegesek, inkább csak azt a célt szolgálják, hogy nagyobb mennyiségben lehessen őket értékesíteni azáltal, hogy szélesebb közönség számára megfizethetők. A CMF termékek eladásával elért bevételt szeretné a cég a jövője megalapozására fordítani. Erre nagy szükség van, mert korábban főleg támogatásokból, befektetésekből tudott üzemelni a startup, de szeretne saját lábra állni. Ez pedig nem egyszerű feladat napjainkban ezen a piacon, ahol minél agresszívabb árazással lehet igazán piacot szeretni az androidos frontvonalon.

Galéria megnyitása

Minden bizonnyal azon lesz a cég 2025-ben, hogy minél szélesebb érdeklődői kör figyelmét tudja felkelteni az újdonságaival, éppen ezért különböző árkategóriákban jönnek majd a készülékei. A feltételezések szerint utódot kaphat majd a Nothing Phone (2a) is, és nem kizárt, hogy a CMF Phone 1-et is eléri majd a generációváltás jövőre. Érdekes lesz azt látni, hogy mennyire növekedik majd a forgalma. Egy ideje már nem kaptunk információt az értékesítési volumenekről, legutóbb áprilisban adott hírt arról a cég, hogy túl van a 3 millió eladott mobiltelefonon.

Novemberben a cég piacra dobott egy különkiadású Phone (2a) Plus Community Edition mobilt, amire csaknem 20 ezer előregisztráció érkezett pár nap alatt 48 különböző országból, miközben csak 1000 példányban készült el. Néhány perc alatt gazdára találat az összes eszköz a forgalmazás elindítását követően. Ilyen különleges színváltozatokkal a cég időről időre próbálja felkelteni az érdeklődést a termékei iránt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére