Az AMD hamarosan egy rendkívül fontos rendezvényt tart, ami 2023. augusztus 25-én esedékes és a Kölnben zajló GamesCom 2023 helyszínén kerül rá sor. A rendezvény alkalmával a várakozások szerint új videokártyák bukkanhatnak fel, ugyanis Dr. Lisa Su, az AMD vezetője korábban azt ígérte, újabb modellekkel bővül az AMD RDNA 3 architektúra köré épülő videokártyáinak köre.
Azt persze nem árulta el, mely példányok érkeznek, de a korábbi pletykák alapján erősen valószínű, hogy a Radeon RX 7700-as és a Radeon RX 7800-as sorozat tagjairól van szó, valamint egy RDNA 2 alapú Radeon RX 6750 GRE is felbukkanhat a show alkalmával, ahogy arról korábban beszámoltunk. A pletykák szerint a mobil videokártyák szegmensét sem hagyja érintetlenül a gyártó, oda ugyanis egy NAVI 31 XL alapú Radeon RX 7900M érkezhet, ami a csúcskategóriát veszi célba.
Az elmúlt napok folyamán több érdekes információ is napvilágot látott a témában, most ezeket szedjük csokorba.
Az AMD Gaming Festival idején új videokártyák érkezésére számíthatunk
A GamesCom 2023 helyszínén egy karton-alapú kis tájékoztató bukkant fel, amelyek egy RDNA 3 alapú, három ventilátorral ellátott videokártya sziluettje látható, a jobb sarkában pedig az augusztus 26-i dátum szerepel. Hogy miért pont augusztus 26? A hírek szerint azért, mert augusztus 25-én, a helyi idő szerint 17:00-kor induló „Higlight Show” alkalmával az AMD GPU részlegének vezetője, Scott Herkelman lerántja a leplet a legújabb asztali videokártyákról, amelyek a Radeon RX 7700 XT és a Radeon RX 7800 XT nevet viselhetik. A következő napon várhatóan az AIB partnerek egyedi felépítéssel rendelkező modelljei is megjelenhetnek, ezért szerepelhet a „hirdetményen” az augusztus 26-i dátum.
Időközben az ASRock standján is felbukkant az említett kis Radeon RDNA 3 sziluett, amelyen szintén szerepel az augusztus 26-i dátum, ami arra utal, hogy azon a napon mutatja meg a gyártó, milyen egyedi modellekkel készült a Radeon RX 7700 XT és a Radeon RX 7800 XT rajtjára. Mivel a standon három videokártya szerepel, az is lehet, hogy még a Radeon RX 7600 XT is befut majd, igaz, ez csak személyes feltételezés.
Az eddigi információk alapján a Radeon RX 7800 XT fedélzetén egy teljes értékű, teljes funkcionalitású NAVI 32 XT grafikus processzor kap helyet, ami összesen 60 CU tömbbel rendelkezik, vagyis 3840 stream egységet foghat munkára. A GPU várhatóan 2,5 GHz-es boost órajelen üzemelhet és 256-bites memória-adatsínt használhat. Utóbbira 16 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória kapcsolódhat, amelynek effektív órajele 19,5 GHz lehet, így az effektív memória-sávszélesség 624 GB/s-os értéket képviselhet.
A Radeon RX 7700 XT várható felépítésével kapcsolatban már nem áll rendelkezésre ennyire sok adat, csak annyi tűnik biztosnak, hogy az a modell egy NAVI 32 XL grafikus processzort kap. A GPU-hoz 192-bites memória-adatsínen keresztül kapcsolódik a 12 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória, ugyancsak 19,5 GHz-es effektív órajelen ketyegve, így az effektív memória-sávszélesség 468 GB/s lehet.
A PowerColor két új videokártyáról mutatott ízelítő képeket
A vállalat az egyik képet a Twitter (X), a másikat pedig a Facebook virtuális hasábjain keresztül mutatta meg, mindkettőn más szögből látszik egy-egy új videokártya. A fotók alapján a Radeon RX 7800 XT és a Radeon RX 7700 XT Hellhound, illetve Fighter sorozatú változatait láthatjuk, amelyek a Red Devilhez képest szerényebb kivitelben érkeznek majd. A Hellhound jó eséllyel megemelt GPU órajelekkel érkezik, ahogy az lenni szokott, a Fighter azonban a költséghatékonyabb videokártyákat keresőket veszi célba, ennek megfelelően tuningra és extrákra sem igazán számíthatunk.
Az amerikai BestBuy kínálatában már meg is jelent egy Radeon RX 7700 XT sorozatú videokártya
A szóban forgó kereskedőnél idő előtt aktiválták a GIGABYTE - Radeon RX 7700XT GAMING OC 12GB GDDR6 PCI Express 4.0 Graphics Card névre keresztelt termék adatlapját, ami igazából nem sok mindent árul el, már ami a technikai részleteket illeti. Annyi biztosnak tűnik, hogy a NAVI 32 alapú videokártya tényleg 192-bites memória-adatsínnel érkezhet, valamint tényleg 12 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriát kaphat, a lényegi paraméterekről azonban nem hullott le a lepel.
A bejegyzés egyébként több hibát is tartalmaz, az ár például biztosan nem stimmel, ugyanis a 879,99 dolláros összeg igazából a Radeon RX 7900 XT jelenlegi árának tekinthető, ennyire drága biztosan nem lesz a Radeon RX 7700 XT, vagyis itt nem a végleges árat láthatjuk. A bejegyzés alapján a szóban forgó videokártya már hozzáadható a kosárhoz, szállítása pedig 2023. augusztus 25-én esedékes, már amennyiben pontos az információ. Ez igazából azt jelentheti, hogy a Radeon RX 7800 XT és a Radeon RX 7700 XT rövidesen, napokon belül felbukkanhat a boltok polcain, de biztosat majd csak az AMD holnapi előadása után tudhatunk meg a témával kapcsolatban. A termék fotói között egyébként egy Radeon RX 7900 XT típusú videokártya szerepel
Holnap a referencia modellek, egy nappal később az AIB partnerek újdonságai mutatkozhatnak be?
A jelenlegi forgatókönyv szerint úgy tűnik, a 2023. augusztus 25-i rendezvényen a Radeon RX 7700 XT és a Radeon RX 7800 XT általános rajtjára kerül sor, majd egy nappal később az AIB partnerek termékeiről is lehullhat a lepel, legalábbis az ASRock standján látott információ alapján erről lehet szó. Az egyelőre nem világos, hogy az új videokártyáról szóló első tesztek mikor jelenhetnek meg, valamint egyelőre az is rejtély, az újdonságok pontosan mikor kerülhetnek az üzletek polcaira. A jó hír: holnap késő délután minden kiderül!