EGY SOR ÚJÍTÁS JÖN INSTAGRAMON, ITT VAN MÁR A BEREAL KLÓN IS

Az Instagram egy csokornyi fejlesztésről számolt be a napokban, és egészen érdekes megoldások is terítékre kerülnek a közösségi képmegosztón.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. dec. 17. 10:35
Egy sor újítás jön Instagramon, itt van már a BeReal klón is

A Meta égisze alatt az Instagram folyamatosan fejlődik, és most egyszerre több olyan dolgot is megvillantott a vállalat, amik a közeljövőben kerülnek bevezetésre. Fokozatosan érkeznek majd a fejlesztések a platformon. Egyebek mellett nemcsak képek és videók megosztására lesz már alkalmas a platform, hanem kicsi szöveges jegyzetek is felbukkanhatnak.

Kezdjük is az újítások megismerését a Notes funkcióval, mellyel apró jegyzeteket lehet kitűzni a profilokra. A Notes egy olyan szöveges jegyzet lesz, amit a profilhoz lehet kapcsolni, és tényleg nagyon röviden kell benne kifejeznie magát az embereknek. Ezt a fejlesztést máshol még nem láttuk, az Instagram saját elképzelése alapján jött, és kicsit olyan, mintha státusz üzenetekről lenne szó az elhivatott követők felé. A Notes bejegyzések a Történetek felett fognak megjelenni a kezdőképernyőn.

Galéria megnyitása

Maximum 60 karakteres lehet egy ilyen feljegyzés, és az egyszerű szöveg mellett hangulatjelet is tartalmazhat. Az emojik is számítanak a karakterlimitben, szóval nem lehet ezekkel megtrollkodni a rendszert. Ezeket csak kiválasztott emberek láthatják, vagy korábban felvett csoportok. A Notes bejegyzések ugyanúgy 24 órán keresztül lesznek láthatóak, mint a Történetek.

A követők írhatnak majd válaszokat direkt üzenetekben a Notes feljegyzésekre, így kialakulhat egy beszélgetés a felhasználó és a barátai között az adott témában. Az Intagramon a pusztán szöveges információközlés eléggé idegen, de a cég szerint ez segít majd az embereknek abban, hogy kifejezzék magukat a platformon, spontán témákat vethetnek fel, vagy az érzelmeiket vezethetik le. Mások pedig tudnak erre reagálni.

Galéria megnyitása

Jönnek az Őszinte Történetek is. Az angolul Candid Stories néven felvezetett funkció lényegében a BeReal platformnak köszönhetően született meg, egy az egyben annak a másolatáról beszélhetünk lényegében. A Candid Stories lényege az lesz, hogy itt az emberek a teljesen hétköznapi életükből posztolhatnak majd felvételeket. Eredetileg persze a Történeteknek is erről kellett volna szólnia, de aki használja az Instagramot, az jól tudja, hogy többnyire nem így használják a tartalomgyártók.

Galéria megnyitása

Naponta lehet majd kitenni Candid Stories bejegyzéseket, sőt mi több, az Instagram igazából emlékeztetni is fogja az embereket arra, hogy tegyék ezt meg a szürke hétköznapjaikon. Az emlékeztető persze kikapcsolható, de mivel a BeReal is így alkotta meg a saját alkalmazását, ezért az Instagram is nyújt ilyen opciót alapértelmezetten.

Galéria megnyitása

Újítás lesz az is, hogy a felhasználók létrehozhatnak majd csoportprofilt más regisztráltakkal. És az így alkotott csoportokban lehetőség lesz közösen posztolni, illetve be lehet majd azt is állítani, hogy egy-egy feltöltést csak a kiválasztott csoport láthassa, így ahhoz másoknak nem lesz hozzáférése. Ezzel az Instagram olyanokat is aktivitásra foghat, akik egyébként nem igazán szoktak felvételeket megosztani a nagyérdeművel. A csoport profilokat lehetőség lesz menet közben bővíteni – vagy éppen ritkítani is.

Galéria megnyitása

A csoportos aktivitást pedig még egy fejlesztés fogja serkenteni, érkeznek ugyanis a kollaborációs gyűjtemények. Itt az emberek barátaikkal, szeretteikkel alkothatnak egy közös kollekciót az Instagramon megjelenő számukra legkedvesebb posztokból. Ezeket az összegyűjtött bejegyzéseket minden résztvevő látja és menedzselheti majd.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

0 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!

Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!

Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.
Vissza az oldal tetejére