Shop menü

EGY SOR ÉRDEKESSÉG DERÜLT KI A GALAXY S25 SZÉRIÁRÓL A BEJELENTÉST KÖVETŐEN

A mobilok biztosíthatnak műholdas kommunikációs lehetőséget, Qi2 Ready támogatással szolgálnak, és végre már zökkenőmentesen lehet őket frissíteni.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Egy sor érdekesség derült ki a Galaxy S25 szériáról a bejelentést követően

Túl van a 2025-ös év első Galaxy Unpacked eseményén a Samsung, bemutatkoztak az idei legjobban várt androidos mobiltelefonok. Azonban a rendezvényen nem derült ki minden a termékekkel kapcsolatosan. Persze nem is érdemes az utolsó csavarig elemezni a készülékeket, de van néhány olyan fontosabb dolog, amiről mindenképpen érdemes tudnia azoknak, akik megvásárolnák az eszközöket.

A Samsung kiváló szoftvertámogatásról gondoskodik a Galaxy S széria tagjainál, de igazából még a Galaxy A modellek esetén is. Mégis volt egy nagyon komoly hiányossága a cégnek ezen a fronton. Egészen az elmúlt évig egyetlen Galaxy mobiltelefon sem támogatta a zökkentőmentes Android frissítést. Érdekes módon a Galaxy A55 törte meg a jeget tavaly, ott jelent meg – minden jel szerint tesztelési jelleggel – a gördülékeny frissíthetőség.

Galéria megnyitása

A Google már nyolc évvel ezelőtt lehetővé tette a gyártók számára, hogy átálljanak a zökkenőmentes frissítésekre, de a Samsung valamilyen oknál fogva egészen a Galaxy A55-ig ellenállt ennek. A felsőkategóriában pedig a Galaxy S25 széria teszi lehetővé elsőként az operációs rendszer gördülékeny frissítését házon belül. Ez azt jelenti, hogy amikor érkezik egy rendszerfrissítés, akkor a szerkezet ezt nemcsak letöltheti, hanem még telepítheti is a háttérben egy másik partícióra. A/B partíciókat tart fenn az eszköz erre a célra.

A gyakorlatban a felhasználó annyit lát majd az újításból, hogy egyáltalán nem kell már frissítéseknél a telepítésre várakozni, nem kell az eszköz újraindításával addig várni, amikor belefér, hogy egy kicsi ideig offline lesz. A felhasználó azonnal újraindíthatja a Galaxy S25 modelljét, és szinte teljesen ugyanúgy megy majd a bootolás, mintha mi sem történt volna, csak már a legfrissebb rendszer fog betölteni pillanatok alatt.

Az iPhone 14 már úgy érkezett 2022-ben, hogy képes volt műholdas kapcsolaton keresztül üzenetet küldeni, így a bajba jutott felhasználók az Isten háta mögötti területekről is tudtak segítséget hívni. Ehhez képest ez a Galaxy S23-ból kimaradt, de még a Galaxy S24-nél is le kellett erről mondani. Ezek után pedig a Galaxy S25 is úgy futott be, hogy nem esett szó a bemutatóján arról, hogy lehetne vele műholdas kapcsolaton keresztül kommunikálni.

Galéria megnyitása

Mostanra azonban kiderült, hogy a Galaxy S25 okostelefonok a piacon elsőként hivatalosan támogatják a Snapdragon Satellite rendszert, ami éppen a műholdas kapcsolódásra lett kifejlesztve. Azt azonban nem tudjuk, hogy mikor és milyen formán lesz ez kihasználható, szóval nem érdemes ennek korán örülni. Érdekes módon eleve nem a Samsung, hanem a Qualcomm fedte fel ezt a tényt.

A Snapdragon Satellite támogatás része a Qualcomm Snapdragon 8 Elite rendszerchipnek, de ezen felül szükséges hozzá a Snapdragon X80 5G mobil hálózati modem is. Ezt a felállás a Galaxy S25-ben biztosított, valamiért mégis „altatja” a dél-koreai cég ezt a fejlesztést, annyira azonban ne titkolja, hogy a Qualcommnak megtiltotta volna, hogy ezt kommunikálja.

Arra sem tért ki a Samsung a bemutatón, hogy mi a helyzet a készülékek vezeték nélküli töltésénél a Qi2 szabvány támogatásával. Időközben viszont már ezen a téren is a helyére kerültek a hiányzó elemei a kirakósnak: Qi2 Ready minősítéssel rendelkeznek a gépek.

Galéria megnyitása

Van Qi2 töltési lehetőség annak megfelelően 15 W-os teljesítménnyel, de a Galaxy S25 modellek nem használják a Qi2 legfontosabb újítását, az MPP, vagyis mágneses energia profil kiterjesztést. Tehát nincs a MagSafe-hez hasonló rögzítési felület a hátlap mögött, viszont lehet majd kapni Qi2 Ready tokokat, így az ugyancsak Qi2 Ready minősítésű mobilokat lehet majd a Qi2 mágneses kapcsolatot használó, töltőpadokkal táplálni.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére