Shop menü

EGY KOMPAKTABB, 12 HÜVELYKES KIJELZŐVEL ELLÁTOTT RTX SPARK NOTEBOOK PIACRA DOBÁSÁRA KÉSZÜLHET A MICROSOFT

A helytakarékos, mégis nagy teljesítményt nyújtó mobil munkaállomás nagy érdeklődésre tarthat számot, már amennyiben árazás és teljesítmény terén kellően versenyképesnek ígérkezik.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Egy kompaktabb, 12 hüvelykes kijelzővel ellátott RTX Spark notebook piacra dobására készülhet a Microsoft

A Microsoft több érdekes újdonság bemutatására készül a következő hónapra időzített esemény alkalmával: október 7-én debütálhat a Surface Laptop Ultra, a Surface RTX Dev Box, illetve több egyéb termék is, amelyek között a legfrissebb szóbeszédek alapján egy kompakt notebook is jelen lesz, fedélzetén az Nvidia RTX Spark SoC egységével. Az eseményen természetesen az Nvidia vezetője, Jensen Huang is részt vesz, illetve a Windows részleg vezetőjét is színpadra hívják, azaz a Windows ökoszisztémát érintő újításokról is szó eshet.

Az RTX Spark alapú Surface notebook a dolgok jelenlegi állása szerint kisebb képátlójú kijelzőt kap, mint a kategóriatársak, ami kedvező lehet mindazon kreatív profik számára, akik szeretnék sűrűn magukkal vinni mobil munkaállomásukat utazásaik során, ehhez pedig az eddig bemutatott eszközökhöz képest kompaktabb, helytakarékosabb megoldásra lenne szükségük. Számukra a „Minos” kódnév alatt futó Surface notebook kiváló választásnak ígérkezik, hiszen 12 hüvelykes paneljével kisebb lesz, mint a Surface Laptop 13 – igaz, az RTX Spark SoC hűtéséhez valószínűleg masszívabb megoldásra lesz szükség, ami növelheti a notebook vastagságát.

Galéria megnyitása

Az RTX Spark SoC mellé egyébként 24 GB-nyi, 32 GB-nyi, vagy éppen 48 GB-nyi LPDDR5X memória társulhat majd, választásunktól függően, maga az eszköz pedig kétféle SoC egységgel lesz elérhető, amelyekről korábban már szó esett. Az adatok tárolását 512 GB-nyi vagy 1 TB-nyi NAND Flash alapú tárhely végezheti, arról azonban egyelőre nincs információ, egyéb paraméterek terén pontosan mire számíthatunk. Az új notebook érkezéséről az egyik megbízható szivárogtató, Roland Quandt számolt be, aki azt is hozzátette, a Minos kódnévre keresztelt 12 hüvelykes Surface mobil munkaállomás várhatóan őrült áron érkezik, amivel arra utalt, eléggé borsos összeg szerepel majd az árcéduláján.

Azt persze fontos kihangsúlyozni, hogy egyelőre még csak pletykaszintű információkról van szó, amelyek hivatalos forrásból nem nyertek megerősítést. Legkésőbb az október 7-i rendezvényen biztosan kiderül, végül érkezik-e a 12 hüvelykes Surface notebook, és ha igen, pontosan milyen paraméterekkel rendelkezik majd. Reméljük, pontosak voltak az értesülések, ugyanis egy efféle eszköz iránt nagy kereslet mutatkozhat, már amennyiben az ár/teljesítmény arány is rendben lesz – utóbbit persze nem egyszerű feladat összehozni a memóriakrízis közepette.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére