Egy katasztrófa kései szárnyalása - A Manos: The Hands of Fate története

Ahogy azt minden idők legrosszabb horrorfilmjének esete ékesen bizonyítja, egy texasi műtrágya-kereskedő is álmodhat nagyot, és a sikerre néha hosszú évtizedeket kell várni.

Egy katasztrófa kései szárnyalása - A Manos: The Hands of Fate története

Megannyi, a negyvenes éveit taposó családapához hasonlóan Harold P. Warren is úgy érezte, hogy csapdába esett, és érdemi eredmények nélküli, névtelen senkiként fog meghalni. A házaló műtrágya-kereskedőként dolgozó férfit egyre kevésbé elégítette ki a kreativitást alig igénylő, lélekölő munkája. Változásra semmi esélye sem volt: nagy ötlete, miszerint a Lego ihlette összepattintható betonelemekből pikk-pakk felhúzható házakkal kéne forradalmasítani az építőipart, vajmi kevés visszhangra talált, és egy befektető sem érdeklődött iránta. Ezért utolsó reménysugárként azzal próbált meg némi színt csempészni szürke hétköznapjaiba, hogy amatőr színtársulatok tagjaként lépett a világot jelentő deszkákra.

Hozzá hasonló cipőben járó barátai mérhetetlen irigységére egyszer még azt is el tudta érni, hogy egy pár mondatos szerep erejéig feltűnjön a maga korában népszerűnek számító Route 66 drámasorozatban. Itt rendkívül élvezte, hogy profik veszik körbe, és örömét még tovább fokozta, hogy az egyik forgatási szünetben elbeszélgethetett a széria egyik atyjával, a forgatókönyvíró Stirling Silliphanttel. Nyomban szóba is hozta, hogy nem hiszi, hogy egy horror dirigálása különösebben kemény dió volna, és ha akarná, ő maga is tető alá tudna hozni egyet. A szakember ekkor súlyos hibát vétett. Mivel nem akarta lelombozni az iparág alapvető szabályait sem ismerő, viszont cserébe hallatlanul lelkes vadidegent, ezért ahelyett, hogy letorkolta volna, csak jóindulatúan mosolygott. Sőt, amikor a meggyőző beszélőkéjű vigéc felajánlotta, hogy kössenek fogadást, zokszó nélkül a tenyerébe csapott.

Az, hogy kihívást intézett egy profihoz, lázba hozta Warrent. Miután nem volt nála jegyzetfüzet, szalvétát ragadott, és nekiállt a forgatókönyvnek. Az eleinte a Bűn fészke és a Végzet ujjai néven futó Manos: A végzet kezeiben (Manos: The Hands of Fate) Michael és Margaret, illetve a lányuk, Debbie balszerencséjükre egy pogány kultusz karmai közé keverednek. A szektát a rejtélyes, varázserővel bíró Mester vezeti, aki szexrabszolgának használt, elbájolt „feleségeivel” és csatlósával, a bizarr, frusztrált, nőre vágyó Torgóval él együtt. A família tagjai elsőre el tudnak szökni az asszonyra és a gyermeklányra ácsingózó boszorkánymester elől. Azonban abból kiindulva, hogy ott keresnék őket utoljára, visszaszöknek üldözőik főhadiszállásra, és ezzel megpecsételik a sorsukat. Michael-t a Mester végül eredeti terveivel ellentétbe nem áldozza fel sötét istenének, Manosnak. Inkább agymosásnak veti alá, és a szolgájává teszi a szerencsétlent. Debbie és Margaret pedig új parancsolójuk oldalán folytatják rettenetes életüket.

Galéria megnyitása
A film plakátja.

A bagolyhuhogással, és hasonló, ijesztőnek szánt elemekkel meghintett történet formába öntése után a leendő direktor nekilátott, hogy valóra váltsa az álmát. Egyes népszerű hazugságokkal szemben nem voltak illúziói a saját képességeit illetően, és egy percig sem hitte, hogy egy díjnyertes remekművel fogja megörvendeztetni a közönséget. Az ugyanakkor tényleg szent meggyőződésévé vált, hogy alkotása kis rafinált-ügyes marketinggel beindíthatja az ő és segítői szórakoztatóipari karrierjét. Meglepően visszafogott és logikus érvei sokak erszényét megnyitották – ám így sem jött össze több tizenkilencezer dollárnál. Bár ez a summa hozzávetőlegesen tízszer többet ért akkor, mint 2019-ben, Warrennek alaposan be kellett osztania szűkös büdzséjét. Összehasonlításképpen: a nyolc évvel később debütáló az A texasi láncfűrészes mészárlás költségvetését nyolcvan és száznegyvenezer dollár közé teszik.

A gyűjtés relatív kudarca kicsit sem törte le a direktort: pontosan tudta, hogy nem számíthat arra, hogy az egyik cimborája váratlanul előkap a párnacihából két-háromszázezer ropogós zöldhasút. A pénzhiányt lelkesedéssel igyekezett pótolni, de hamar kiderült, hogy a hurráoptimizmus egy bizonyos határon túl nem tudja pótolni az erőforrásokat. Azt, hogy a sebtiben összeverbuvált társaságot milyen körülmények várták, jól illusztrálja, hogy az egyetlen kamera egy gyermekjátéknak is pocsék, olcsó-röhejes készülék volt. Ez amellett, hogy kézzel kellett tekerni, egyszerre maximum harminckét másodpercet tudott rögzíteni.

A technikai felszereltség tehát még a szükséges minimumot sem érte el, és sajnálatos módon a Warren barátaiból, továbbá pár megszédített modellből álló stáb sem volt túl rátermett. A háremet tartó, elvileg démoni kisugárzású Mestert megformáló, karizma nélküli Tom Neyman látványosan küszködött a szereppel, és túl bő poncsójával.

A Torgo bőrébe bújó John Reynolds sem tette egyszerűbbé Warren életét. A Hollywood-i sikerről és csillogásról álmodó, krónikus depresszióval viaskodó férfi úgy akarta leküzdeni rosszkedvét, hogy éjjel-nappal füvezett, vagy LSD-vel javította kedélyét.

Ergo, érthetően nem volt könnyű instruálni – főleg, mivel még a többieknél is hamarabb ráébredt, hogy egy nívótlan vacakhoz adta a nevét. Ez a hozzáállás hamar általánossá vált: saját elmondása szerint az akkor a hetedik évét taposó, Debbie-t eljátszó Jackey Neyman-nak is világos volt, hogy teljesen fölöslegesen bohóckodik. Viszont, mert kész sztárgázsi, jelesül, huszonöt kilónyi kutyatáp, és egy szép bicikli ütötte a markát, eszébe sem jutott panaszkodni.

Mások ellenben nem tettek lakatot a szájukra: kisvártatva kész sikk lett a fejszéjét túl nagy fába vágó Warrenen gúnyolódni annak háta mögött. Ő egyébiránt alaposan rá is szolgált a szidalmakra. Egyik, érthetetlenebbnél érthetetlenebb döntése a másikat követte, és láthatóan tippje sem volt arról, hogy mit kéne csinálnia. Egy idő után már azzal sem próbálkozott, hogy újravegye a jeleneteket, és azt hajtogatva, hogy az utómunkálatoknál ki fogja javítani a hibákat, tehetetlenül sodródott az árral. Mondani sem kell, ehhez semmiféle eszköz nem állt a rendelkezésére. Még a hangokat sem tudták rendesen rögzíteni. Ezért több szereplőt is az utolsó pillanatban, gyalázatos minőségben utószinkronizált egy éppen ráérő résztvevő, és bonyolultabb eljárásokról szó sem lehetett.

Warren dilettantizmusának ékes bizonyítékait hosszasan sorolhatnánk. Az, hogy az egyik karakter vakító déli napsütésben jegyzi meg, hogy sötétedik, könnyen hitetlenkedő röhögésre késztetheti az embert. Az is kikezdheti a rekeszizmunkat, hogy a lázadó Torgót gyakorlatilag masszázzsal kínozzák a kényúr szeretői. Halmazati büntetésnek a furcsa, nőre vágyó segéd elvileg szatír lenne, ám házibarkács lábprotézise miatt inkább tűnik megduzzadt térdű, járni is alig tudó nyomoréknak. Patái is ritkán látszanak: Reynolds gumicsizmát húzott rájuk. Ráadásul egyes, vitatott pletykák szerint akkora volt a fejetlenség, hogy a beállt színész végig fordítva vette fel a kellékeket, és senki sem akadt, aki szólt volna neki.

A cselekményhez szinte semmit sem hozzátevő, egy kocsiban szeretkezgető pár kizárólag azért került be a filmbe, hogy a lábát eltörő Joyce Molleur is kaphasson egy kis szerepet. Enyelgésük során jól kivehető a csapó – a kamera túl korán indult el. Végül az, hogy a rendező hosszasan rimánkodott a nejét alakító Diane Mahree-nek, hogy a hangulatot fokozandó, fedje fel meztelen bájait, majd mikor a nő nemet mondott, közölte, hogy csupán „tesztelte”, csak a hab volt a tortán.

A Manos végül elkészült, és Warren eltökélte, hogy szuperprodukciónak kijáró premierrel fog ünnepelni. Ezt többen is ízléstelennek találták, hiszen az egyre instabilabbá váló Reynolds a forgatás után nem sokkal agyonlőtte magát egy sörétes puskával. Emellett az is nyílt titok volt, hogy az ügynök alaposan legatyásodott, és hogy még egy nagyobbacska kerti parti is csődbe vinné. Tiltakozásuk persze nem sokat ért. Rendezőjüket szokás szerint nem hatotta meg a valóság, és 1966. november 15-én az El Paso-ban található Capri Theater zsúfolásig megtelt a stábtagokkal, a rokonaikkal, no meg az ingyenjegyet kapó előkelőségekkel. Az esemény fényét emelendő, többen is limuzinnal érkeztek. Igaz, ennek a látványos bevonulásnak az értékéből némileg levon, hogy mivel Warrennek tényleg alig volt pénze egyetlen luxuskocsi bérleti díját is alig izzadta ki. A sofőr ingajáratban közlekedett a mozi és a gyülekezési pont között.

Ez sok, a produkcióról vajmi keveset tudó kívülálló fejében beindította a vészcsengőt – de semmi sem készíthette fel őket az előttük álló, gyötrelmes órákra. A logikátlan, összecsapott sztori, az ordító szerkesztési-vágási hibák, a legjobb esetben is feledhető alakítások, illetve az alacsony költségvetés sajátos elegye többekből is csillapíthatatlan röhögőgöcsöt váltott ki. Az acélos akaratú kevesek hősiesen tartották magukat, ám ők is a döbbenettől leesett állukat keresve meredtek a vászonra, vagy az arcukra volt írva, hogy mi jár a fejükben. A vetítés után vendégek és közreműködők egyaránt pánikszerű gyorsasággal menekültek haza, így a finálénak szánt nagy parti érdeklődők hiányában elmaradt.

Maga az ötletgazda is kénytelen volt elismerni, hogy még az eleve igen szerény várakozásokat is alulmúlta, de ez csöppet sem törte le a kedvét. Azzal igyekezett lelket verni a sírógörcs határán lévő, szégyentől vöröslő arcú kollégáiba, hogy munkájuk poshadt gyümölcse újraszinkronizálva parádés vígjátékként hódíthat. Ez érthetően keveseket vigasztalt.

Warren szerencséjére El Paso nagykutyái arra jutottak, hogy az alapvetően joviális, a színházban jóval otthonosabban mozgó amatőr művészen ideiglenes elmebaj vett erőt. Ahelyett, hogy halálra cukkolták volna, tiszteletük jeléül hagyták, hogy a pokolbéli este emlékét belepje a feledés pora. Az újságírók pár rövidke-semmitmondó cikken kívül nem adtak hírt a premierről, és a vele összefutók kínos óvatossággal kerülték a témát.

Igaz, ezt nagyban megnehezítette, hogy az örök álmodozó sokáig nem tudott elszakadni szellemi szerelemgyermekétől. Egy, a nem túl finnyás Emerson Film Enterprises ügynökséggel kötött terjesztési szerződés után újra hangoztatni kezdte, hogy már nincs messze a nap, mikor az álomgyárban keresi majd a kenyerét. Viszont műve jóformán napok alatt kikerült az olcsón megnézhető, B-kategóriás förmedvényekre szakosodott koszfészkek kínálatából. Alig ültek be rá, és a pechükre jegyet váltók általában húsz-harminc perc után keresetlen szavak kíséretében hazamentek. Az illúzióit egészen 1985-ös haláláig megszállottan kergető Warren ezután a Vad sivatagi motorosok című forgatókönyvével házalt – borítékolható végeredménnyel. Vele szemben Diane Mahree profitált a bukásból: új vizekre evezve jól kereső modellnek állt.

A Manos egy 1981-es, nevesincs kábelcsatornán való felbukkanástól eltekintve látszólag a feltámadás reménye nélkül tűnt el a semmiben. Azonban a sors, pontosabban, Warren felületessége közbeszólt. A nagy terveket szövögető vigéc ugyanis elfelejtett gondoskodni arról, hogy magnum opusa a szerzői jog oltalma alá kerüljön, és az szabadon terjeszthető-forgalmazható közkincsé lett. Ezzel bekerült Comedy Central egyik legnépszerűbb műsorának, a Mystery Science Theater 3000-nek a látóterébe. A bizarr gúny-paródia show lényege az, hogy a laza keretsztori szerint őrült tudósok arra kényszerítik jobb sorsra érdemes tesztalanyaikat, hogy bűn rossz régi horrorokat és sci-fiket nézzenek meg.

Az innen-onnan összeszedett audiovizuális merényletek kiválogatásával megbízott Frank Conniff találomra nyúlt bele a megtekintésre érdemes kópiákkal teli dobozba. Aztán, mert a látottak akkora hatást tettek rá, hogy még záróképsoroknál is azon morfondírozott, hogy a Manos kimeríti-e az emberiség elleni bűncselekmény fogalmát, vagy sem, villámgyorsan továbbította a tekercset a feletteseinek.

Választása elnyerte az illetékesek tetszését, és 1993. január 20-án a borzalmas horrort ízekre is szedték a MST3K aktuális adásában. Innentől kezdve nem volt megállás. A gyakran megismételt, 2001-ben és 2004-ben pedig DVD-n is elérhetővé tett epizódnak hála Warren egyetlen rendezése berobbant a köztudatba. Egyre többen és többen akarták látni az IMDB-n kategóriája abszolút mélypontjának, egyben minden idők második legrosszabbjának megtett filmet (a toplistáért katt ide). Ezért azt előbb eredeti formájában, majd egy majdnem ötvenezer dollárt összegyűjtő Kickstarter-kampány után digitálisan felújítva is a nagyközönség elé tárták.

Ahogy az az ilyen őrületeknél lenni szokott, az utánzók és a tisztelgők is hamar megjelentek. Akadtak, aki rockoperaként, könnyed retro-platformerként, vagy bábjátékként gondolták újra az 1966-os eredetit. Magától értetődően ajándéktárgyakból sincs hiány.

Harold P. Warren tehát megkapta a maga síron túli elégtételét: bebizonyosodott, hogy nem tévedett a balul elsült premier után. Némi iróniával kezelve ballépése a popkultúra meghatározó részévé vált. Ráadásul, míg annak idején a szégyen pírjától égett a készítők és rokonaik arca, a groteszk diadalmenetet látva Hal fia, Joe Warren megpróbálta elérni, hogy apja alkotása az ő tulajdonába kerüljön. Sőt, még az egy befulladt folytatással is kísérletező, Youtube-videóiban a félresikerült szatír bőrébe bújó Rupert Talbot Munch is magának akarta a tisztes megélhetést biztosító jogokat. Ám végül a rajongók legnagyobb örömére egyikük sem érte el célját.

Azt, hogy mit hoz a jövő, még nem tudni, ám akár jelképnek is felfoghatjuk, hogy az antihorror kétes hírnevét 2018-ban két folytatás, jelesül, a Manos: Returns és a Manos: The Rise of Torgo is öregbítette. Ezekben egyfajta sajátos kuriózumként több, az ihletforrásul szolgáló eredetiben szereplő „színész” is felbukkan, igazolva, hogy a múlt hibáin nevetni a legtisztább erények egyike.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap