A konzumer drónpiac ékességeként számolhatunk be a DJI legújabb drónjáról, ami egészen elképesztő lehetőségeket tartogat ahhoz képest, amit az elődök nyújtottak. Minden túlzás nélkül jelenthetjük ki, hogy ebbe a termékbe a vállalat mindent belepréselt, amit csak egy fogyasztói drónban el lehet képzelni ma, sőt, még többet is.
A Mavic 2 széria nagyon jól sikerült, magasra volt téve a léc, de a Mavic 3 nemhogy megugorja azt, könnyed mozdulattal repüli át. Az újdonság rögtön azzal a különlegességgel indít, hogy kettő kamera van benne. Rendelkezik egy 20 megapixeles egységgel és egy 12 MPixeles megoldással is, és ezek eltérő lehetőségeket biztosítanak. A főkamera már egy Micro 4/3-os szenzort használ, ami a korábbi 1 hüvelykesnél nagyjából kétszer nagyobb felületű, tehát hatalmas előrelépést jelent. Ez a „Hasselblad” kamera állítható rekeszértékű lencserendszert kapott, amit F/2.8 és F/11 között lehet szabályozni, a látószöge pedig 84 fokos.
A társkamera egy olyan 12 MPixeles szenzort kapott, ami ugyancsak 1/2 hüvelykes (CMOS), ám így is egészen nagy érzékenységgel képes dolgozni, 1,6 mikronos a pixelmérete. De mi adja ennek a különlegességét? Nos, az, hogy az optikája zoomolásra van felkészítve, mindössze 15 fokos a látószöge (F/4.4). Kicsit nehéz itt azt számszerűsíteni, hogy mekkora közelítésre képes, de a főkamerához képest 5,6 szoros az eltérés. Plusz van még egy 5-szörös digitális zoom is, így összesen 28-szoros hibrid zoom hozható össze, ami már igencsak jelentős.
A Mavic új generációja már 5.1K videózásra is fel lett készítve, ami ráadásul 50 FPS mellett képes elérni, szóval nem szerénykedik még a sebesség szempontjából sem. A szerkezet a szabványos DCI 4K minőség esetén 120 FPS-t tud elérni, szóval akár lassított felvételeket is meg lehet vele örökíteni kiemelkedő minőségben – Full HD esetén 200 FPS-re is képes. A társkamera ugyanakkor csak 30 FPS-re képes minden körülmények között, legyen szó 4K-ról vagy Full HD-ről.
A DJI friss sikervárományosa fotózás esetén a JPEG mellett lehetőséget biztosít RAW formátum használatára is. Ami pedig a videós tömörítési formákat illet, egyebek mellett a H.265-öt is kezel, és akár 200 Mbps-os videófolyamot is képes kezelni. Rendelkezik a drón 8 GB-nyi beépített tárhellyel szükség esetére, de egyébként memóriakártyára rögzít elsődlegesen, és képes kezelni akár 2 TB-os kártyát is.
A készülék minden korábbi kapcsolati lehetőséget, és szenzoros egységet megkapott, amit az elődei, szóval rendelkezik egyebek mellett fejlett GPS-szel. Biztosított az APAS 5.0 védelmi rendszer, aminek a része például 6+2 nagylátószögű érzékelő is A stabilizálásról is gondoskodik a Mavic 3 és felvonultatja a videózást segítő ActiveTrack 5.0 rendszert is, plusz támogatja a cég eddigi szoftveres megoldásait.
Városban is lehet majd vele 3 km-es távba repülni, zavaró tényezők nélkül pedig sokkal többre lesz képes. Az O3+ átviteli technológia használata esetén akár 15 km-es hatótávról is beszélhetünk, és itt még élő kép lesz biztosított maximum 120 ms-os késleltetéssel. Nagyon fürge is a Mavic 3, sportmódot használva akár 68 km/h-s tempóval is tudja szelni az eget, és közel 45 km/h-s szélben is tudja tartani az irányt. A készülék 895 grammot nyom, továbbra is össze lehet hajtani, ilyenkor mindössze 221 x 96,3 x 90,3 milliméteres, nyitott állapotában pedig 347,5 x 283 x 107,7 milliméteres.
A drónok általában nem tudnak túl sok időt a levegőben tölteni, java ezeknek a termékeknek nagyjából 20-30 percig húzza egy töltéssel. A Mavic 2 modellek is átlagosak voltak ebből a szempontból, a Mavic 3 viszont egy nagy lépést tesz ezen a fronton (is). 46 percig lesz képes a levegőben maradni ideális körülmények között. Egy 5000 milliamperórás kapacitású akkumulátor található benne, és a korábbiaknál hatékonyabbak lettek a motorjai, hogy a lehető legtöbbet tudja magából kihozni. Táplálni pedig 65 wattos teljesítményű gyorstöltéssel lehet majd a telepet.
Ha mindez nem lenne elég, akkor a DJI készült még egy Cine kiadással is a Mavic 3-ból. Ez még jobb videós lehetőségekkel szolgál, és igazából már azoknak szól, akik nemcsak hobbiból szeretnének drónozni, videózni, hanem komolyabb munkaeszközt keresnek. A Mavic 3 Cine képes Apple ProRes formátumban menteni a videofelvételeket, ezeket pedig már egy 1 TB-os integrált SSD-re menti el, ami minden helyzetben tökéletes megbízhatósággal fogja tenni a dolgát.
Ebben az esetben a csomag több érdekes kiegészítőt is tartogat, példának okáért egy olyan adatkábel jár hozzá gyárilag, ami 10 Gbps-os átvitelre képes, ennek köszönhetően rendkívül gyorsan tudja majd a felvételeket letölteni róla a felhasználó. Végül ez a Cine drón még távirányítóból is egy komplexebbet kapott, jár hozzá gyárilag a DJI saját RC Pro kontrollerje. Ez az O3+ videóátviteli technológiának hála akár 15 km-ről is képes Full HD videóképet nyújtani élőben, 60 FPS-sel.
A DJI Mavic 3 2100 euróért cserébe vásárolhat majd meg, aki pedig a Fly More csomaggal szeretné magáévá tenni, 2800 eurós összeg megfizetésére készüljön fel – ez nemcsak plusz akkut, de ND szűrő készletet és egyéb extrákat is tartalmaz. A vállalat a Mavic 3 Cine drónt még ennél is jóval drágábban dobja piacra, azért a modellért már nem kevesebb mint 4800 eurót kell majd leszurkolni.







































