Tragikusan szomorú hírről számolt be az elmúlt órákban az ET Today, egy tajvani hírújság: baleset következtében elhunyt az MSI elnöki és vezérigazgatói posztját betöltő Shen-Chang Chiang, aki nem túl régóta, 2019 januárja óta irányítja a cég mindennapjait.

Az aktuális beszámolók alapján úgy tűnik, hogy New Taipei City, azaz Hszinpej területén történt a baleset, amelynek keretén belül lezuhant egy épületről. Az egyelőre nem derült ki, hogy a balesetet pontosan mi okozta, de a körülményeket természetesen már vizsgálja a helyi rendőrség. Egyes információk szerint a 7. emeletről zuhant le és élettel összeegyeztethetetlen fejsérüléseket szenvedett.

Sheng-Chang Chiang tavaly év eleje óta töltötte be a pozícióját, munkájának eredménye pedig hamar észrevehetővé vált, ugyanis a céget működését igen pozitív irányba tudta elvinni, az asztali számítógépek szegmensében pedig, ahol az előző időszakban gyengélkedés jelei mutatkoztak, szépen erősödni kezdett a vállalat. Ez az erősödés alighanem lendületét veszítheti a tragédia miatt, de talán most ez a kisebbik baj. A nagyobbik a családot és a barátokat érő trauma, amely derül égből villámcsapásként érkezett.

Sheng-Chang Chiang 56 éves volt. Őszinte együttérzésünket szeretnénk kifejezni a család és a barátok számára. Nyugodjék békében.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2020. júl. 10. 9:08
#3

Lehet magától ugrott ki, hogy megússza a sittet. Ez sem ritka vezetőknél.

Teszla
Teszla
2020. júl. 9. 7:08
#2

Semivel se nagyobb tragédia mint bárki más halála. Mért is hír értékű ez?

Terror
Terror
2020. júl. 9. 7:53

@Teszla Mert IT témájú oldal, és mert egy jelentős IT-ipari szereplőről van szó? Nem biztos, csak egy tipp.

madcaptain
madcaptain
2020. júl. 9. 2:22
#1

Na kivancsi vagyok ki volt az a kinai titkosszolgalat, konkurrencia (Asus etc) bergyilkosa, esetleg a CIA kesziti elo a terepet a Kina elleni 3. vilaghaborura vagy siman csak MSI-n beluli hatalomharc. Gyanus, hogy a tozsde sehogy se reagalt ra.

Vissza az oldal tetejére