A digitális piacokról szóló jogszabály nyomán már több vizsgálat is indult a Google-lel szemben. Ezeket általában az Európai Bizottság kezdeményezte, most azonban más a helyzet. Jogvédők érezték azt szükségesnek, hogy vizsgálat induljon a vállalattal szemben, mert az véleményük szerint nem tesz eleget az előírásoknak.
Hat emberi és digitális jogvédő csoport fogott össze a Google ellen, és az ügyet az Európai Unió illetékesei elé vitték, hogy a szabályozók lépjenek fel a vállalattal szemben. Azt szeretnék elérni a szervezetek, hogy a Google tegyen azért, hogy az Androidon előre telepített alkalmazásokat könnyebb legyen likvidálni. A jogvédők szerint ugyanis hiába találták úgy korábban, hogy az Androiddal nincs gond ebből a szempontból, a Google igenis a saját alkalmazásait igyekszik előnyhöz juttatni.
Az ARTICLE 19, az European Digital Rights (EDRi), a Free Software Foundation Europe (FSFE), a Gesellschaft fur Freiheitsrechte (GFF), a Homo Digitalis és a Vrijschrift.org fogott össze a Google ellene. A szervezek szerint az Európai Unió sem tesz eleged a DMA betartasáért, és ez nincs így rendben. A szakemberek szerint a Google több olyan eszközt is bevet annak érdekében, hogy a saját előre telepített alkalmazásainak használatára késztesse az embereket, amik hatékonyan tántoríthatják el a felhasználókat attól, hogy alternatívák után nézzenek.
A DMA egyértelműen kimondja, hogy a kapuőröknek, és azoknak a cégeknek, akik központi platform szolgáltatásokat nyújtanak, gondoskodniuk kell arról, hogy minden előre telepített alkalmazás könnyen eltávolítható, lecserélhető legyen az operációs rendszereken. Az Android esetében viszont a jogvédők szerint ez nincs megfelelően megoldva.
A felhasználók érdekeit képviselő szervezetek kiemelték, hogy a Google olyan üzeneteket jelenít meg az eszköztulajdonosok számára, amikkel megpróbálja őket eltántorítani az alkalmazások eltávolításától. Arra figyelmezteti a felhasználókat, hogy talán más funkciók sem fognak emiatt megfelelően üzemelni. Ez egyértelműen a megfélemlítés miatt van így. Sőt mi több, igazából sok alkalmazást nem is lehet eltávolítani, hanem csak letilthatók, ami ugyancsak aggályos a jogvédők szerint.
A jogvédők beadványa nyomán az Európai Bizottság mindenképpen kivizsgálja az ügyet, és talán nem is kell majd túl sokáig várni a döntésre, miután korábban is volt már erre irányuló eljárás. A bizottság illetékesei elmondták, hogy a megszokott előírások mentén igyekeznek kivizsgálni az ügyet.
A Google nem meglepő módon elutasította a jogvédők által vele szemben megfogalmazott vádakat. Hozzátéve, hogy nem ez az első alkalom, hogy ilyen miatt próbálják a céget kritizálni.
„Az androidos eszközökön könnyű az alkalmazások eltávolítása, így ez a panasz nem valódi felhasználói aggodalomból ered. Más szabályozó hatóságok – köztük az angol versenyfelügyelet – korábban már elutasították az ilyen jellegű jogvédői panaszokat” – mondta a Google szóvivője.