Digitális Genfi Egyezmény: új védelem az online világban

34 nagyvállalat írt alá megállapodást annak érdekében, hogy védjék a felhasználókat a kibertámadásokkal szemben.

Digitális Genfi Egyezmény: új védelem az online világban

Néhány nagy globális vállalat egy új megállapodást hozott tető alá, amit már 34 cég írt alá, de a későbbiekben további tagokkal bővülhet a kezdeményezés. A Cybersecurity Tech Accord, vagyis a Kibervédelmi Technikai Egyezmény elsődleges célja, hogy megfelelő védelmet nyújtson az online felhasználók számára a kibertámadásokkal szemben, legyen szó független csapatok, vagy éppen kormányzatok által indított támadásokról.

Galéria megnyitása

Az új kezdeményezést Digitális Genfi Egyezményként is emlegetik, hiszen célja hasonló, csak más területet céloz. A Genfi Egyezmény összesen négy megállapodásból áll, amelyek a háborús konfliktusok idején érvényes szabályokat tartalmazzák és a világ összes országára vonatkoznak. A CTA viszont nem a valós, hanem a digitális világban ténykedő állampolgárok számára nyújt majd védelmet, de a védelem mellett a stabilitásban és az ellenálló képesség növelésében is fontos szerepet játszik. A tagok között található világvállalatok elkötelezettek abban, hogy távolságot tartsanak a központosított kormányzati erőkkel szemben, a felhasználókat pedig megvédjék a különböző támadásoktól, akárhol is lakjanak. Ennek értelmében a tagok a kormányzatokkal sem működnek együtt semmiféle támadás elősegítésében.

Az összefogásnak hála magasabb szintre emelkedhet a zsarolóvírusok és egyéb kibertámadások elleni védelem hatékonysága. Erre persze tényleg csak megfelelő együttműködéssel kerülhet sor, de nem csak a tagok között szereplő vállalatoknak, hanem a civil közösségeknek és a biztonságtechnikai kutatóknak is ki kell venniük a részüket a feladatokból. Egyebek mellett a biztonsági rések koordinált és hatékony kezelésére, illetve mielőbbi javításukra éppúgy szükség van, mint technikai együttműködésre és a veszélyekkel kapcsolatos információk megosztására – csak így lehet csökkenteni a kibertérben jelen lévő kártékony kódok számát. Gondoljunk csak a tavaly nagy port kavart WannaCry-ra vagy éppen a NoPetya zsarolóvírusra, amelyek rengeteg kárt okoztak.

Galéria megnyitása

Noha a kezdeményezés nagyon jól hangzik és tényleg rengeteg vállalat vesz részt benne, azért most még nem túl rózsás a kép, hiszen sok fontos szereplő hiányzik még a körből. Ilyen az Apple, a Twitter és az Amazon is, valamint országok szintjén is hiányos a lista, mert orosz, kínai és iráni cégek nem képviseltetik magukat, valamint Észak-Korea sem érdeklődik a kezdeményezés iránt (bár ez valószínűleg nem olyan nagy meglepetés). Jelen van viszont a tagok között az ABB, az ARM, az AVAST!, a Bitdefender, a BT, a CA Technologies, a Cisco, a Cloudfare, a Datastax, a Docusign, a Facebook, a Fastly, a Fireeye, az F-Secure, a Github, a Guardtime, a HP, a HPE, az Intuit, a LinkedIn, a Microsoft, a Nielsen, a Nokia, az Oracle, az RSA, az SAP, a Stripe, a Symantec, a Telefonica, a Tenable és a TrendMicro is.

A felmérések szerint az üzleti felhasználókat és a szervezeteket érő károk, amelyek kibertámadásokból származnak, 2022-ig a 8 billió amerikai dollárt is elérhetik. Egy-egy ilyen támadás a kisvállalkozásokat tönkre is teheti, de komoly bonyodalmat okozhat az egészségügyben is, ahol műtéteket kell elhalasztani a számítógépes rendszer összeomlása miatt – és ez még csak a jéghegy csúcsa. Jól látható tehát, hogy mindenképpen széles iparági összefogásra van szükség, amire most sor is kerül. Hogy a Cybersecurity Tech Accord beváltja-e a hozzá fűzött reményeket? Az elkövetkező időszakban egészen biztosan kiderül. Az egyezmény hivatalos weboldala itt található.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward