Az HBO bejelentette, hogy hazánkban április 15-től kezdi el vetíteni a Trónok harca nyolcadik, és egyben befejező évadát, a bejelentés mellé pedig egy új előzetest is kaptunk, ami lentebb látható.
A sorozatot vezető David Benioff és D.B. Weiss elmondta, hogy az utolsó szezon csak hat részből áll, azonban azok mindegyike gyakorlatilag olyan lesz, mintha egy-egy teljes filmet tekintenénk meg. Itt valószínűleg nem csak a részek hosszára, hanem azok költségvetésére, látványvilágára is utalt.
A két év kihagyás után tehát úgy látszik, eposzi méretekkel zárul a Trónok harca, aztán (ha hihetünk az eddigi információknak) 2020-ban már indul is az előzménysorozat, aminek a munkálatai nagyon jól állnak, így például leleplezték a szereplőgárdát és a rendezőt is.





























