A Samsung eredetileg a Galaxy S25 szériát részben az Exynos 2500 rendszerchippel szerette volna elindítani, azonban ez nem jött össze. Állítólag a gyártással volt gond, de a mostani teljesítményét elnézve az sem lenne meglepő, ha a tempó lett volna az akadálya a csúcskészülékekben való felhasználásnak.
Az SM-F766U modellszámú készülékkel jelent meg a Geekbench adatbázisában az Exynos 2500 pontszáma. Ez elvileg a Galaxy Z Flip7, de az is elképzelhető, hogy csak a Galaxy Z Flip7 FE-ről van szó. Akár hogy is legyen, a készülék által nyújtott teljesítmény meglehetősen kiábrándító. Persze a korai teszteknél még lehet, hogy valamiért nem tudott megfelelően kipörögni a lapka, illetve az is benne van a pakliban, hogy a kagylós mobilhoz vissza kell fogni, hogy hatékonyabban üzemeljen.
Egy magon 2012 pontot hozott össze a lapka, a többszálas teljesítménye alapján pedig 7563 pontot tudott elérni.
Ez az összesített pontszám nagyjából 10%-kal múlja felül az előző generációs, Exynos 2400 rendszerchipet, ami pedig az egyszálas tempót illet, az még szerényebb is valamivel, mint a korábban mérhető volt. A Geekbench felfedi a rendszerchip processzorának felépítését is. Ennek köszönhetően tudjuk azt, hogy a tesztelt lapka tízmagos felépítéssel rendelkezik.
Található az egységben egy darab 3,3 GHz-es órajelen üzemelő mag, ami az egymagon elérhető lehető legjobb tempóért felel. Ezt követi a chipben kettő darab 2,75 GHz-es egység, majd jön egy olyan klaszter, mely nem kevesebb mint 5 darab 2,36 GHz-re hangolt feldolgozónak ad otthont. A felsorolást kettő darab 1,8 GHz-es mag zárja, ezek minden bizonnyal már csak Cortex-A520 egységek.
Az integrált grafikus vezérlő szerepét az Xclipse 950 kapta – azt még nem tudjuk, hogy ez milyen gyorsulást hozhat. A tesztelt készüléken már az Android 16 operációs rendszer futott. Ez megerősíti azt a pletykát, hogy a Samsung már az Android 16-tal és a One UI 8 grafikus felhasználói felülettel szeretné piacra dobni az új Galaxy Z generációt. Azt is lehet tudni, hogy 12 GB-nyi rendszermemóriával volt felszerelve a szóban forgó mobiltelefon. Ez persze nem meglepő, miután már a Galaxy Z Flip6 is kizárólag 12 GB RAM-mal karöltve volt megvásárolható.
Ha minden a Samsung tervei szerint alakul, akkor az új Galaxy Z generáció idén júliusban vagy augusztusban mutatkozhat majd be. Idén először készül a gyártó olcsóbb flipes készülékkel is, a Galaxy Z Flipből lesz „Fan Edition” változat. Az év végéhez közeledve pedig elvileg előrukkolhat a dél-koreai csapat az első három részben hajtható készülékével is. Ezt már korábban felvezették.