Shop menü

CSERÉLHETŐ AKKUMULÁTORRAL ALKOTOTT OKOSSZEMÜVEGEKET AZ ALIBABA

Két modellt mutatott be a kínai vállalat a Meta által fejlesztett szemüvegek ellen, és több érdekes technikai megoldást is megfigyelhetünk ezeknél.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Cserélhető akkumulátorral alkotott okosszemüvegeket az Alibaba

A mesterséges intelligencia versenyben sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni Kínáról, pedig vannak igencsak erős fejlesztéseik. Most éppen az Alibaba rukkolt elő rögtön kettő okosszemüveggel, melyekben komoly potenciál van, és akár a Meta termékeivel is egy lapon említhetők.

Quark néven vezeti be az Alibaba a saját szemüvegeit, a csúcsmodell a lehetőségek tekintetében a Quark S1, az elérhetőbb, szerényebb képességű megoldás pedig a Quark G1.

A fejlesztők a Quark S1-et már a Meta Ray-Ban Display okosszemüveg ellen küldik bevetésre, ennek megfelelően rendelkezni fog kiterjesztett valósághoz használható megjelenítővel is egyebek mellett. Míg a Quark G1-nél a „csak” a kamera, a mikrofon, a hangkeltő, és persze a mesterséges intelligencia biztosított.

Galéria megnyitása

Az Alibaba olvasatában a Quark G1 egy „lifestyle-központú” készülék, amivel lehetősége lesz az embereknek divatolni. Ebbe olyan lencsét tehetnek a vásárlók, amilyet szeretnének, hordható napszemüvegként és dioptriás lencsével is használható. Készül a G1-ből olyan változat is, melynek alul nincs kerete. A Quark S1-nél már nincs ilyen rugalmasság, az ugyanis kijelzővel rendelkezik, amihez speciális lencsék társulnak. A kijelző 4000 nites fényerőre képes, így napsütésben is látható marad, és mindkét szem előtt van, nem csak az egyik oldalra került.

Galéria megnyitása

A kamera a parancs kiadását követően 0,6 mp-cel már megkezdi a videó rögzítését, és 3K felbontású felvételek készítésére alkalmas. Az Alibaba elmondása alapján a kis szenzor ellenére olyan fényérzékeny a kamera, mint a mobiltelefonok kamerája, így rossz fényviszonyok mellett is korrekt minőséget tud biztosítani. Képstabilizálást is használ, így nem fog túlságosan remegni a kép. Mikrofonból öt darabot építettek a tervezők a keretekbe, és csontrezgéses technológiát is bevetettek.

Galéria megnyitása

Nyugaton az újdonságok biztos, hogy nem tudnának érvényesülni, mivel ezek mélyen integrálva lettek az Alibaba ökoszisztémájával. Alipay támogatást nyújtanak, a cég saját térképszolgáltatásával használhatók navigációra, az Alibaba Business Travel szolgáltatást is kezelik, és a mesterséges intelligencia funkciókat is a cég saját nyelvi modellje biztosítja. A Qwen egy nagyon fejlett generatív MI megoldás, ami egyébként abszolút versenyképes az ismertebb nyugati fejlesztésekkel összevetve is. Frissítésről frissítésre jelentős előrelépéseket mutat, és ilyen formában már okosszemüveggel is használható.

Galéria megnyitása

Különlegessége az Alibaba okosszemüvegeinek, hogy folyamatosan lehet őket használni, nem kell foglalkozni az üzemidővel. Cserélhető az akkumulátor, és mind a kettő szár végén van egy-egy telep, amiket külön lehet cserélni, mikor az egyik kifogy a tartalékaiból. Ez mindenképpen érdekes elgondolás, és a jelek szerint járható út. Azt azért hozzá kell tenni, hogy emiatt a fül mögött van egy elég bumfordi rész, hiszen ott helyezkedik el a telep mindkét oldalon.

Galéria megnyitása

A Quark G1 Kínában 1900 jüanba (89 ezer forint) fog kerülni, a Quark S1 pedig 3800 jüant (177 ezer forint) kóstál majd, tehát jóval olcsóbbak, mint a Meta termékei. Az Alibaba nemzetközi forgalmazásban is gondolkodik, de arra egy új szemüveget fejleszt, ami a tervek szerint 2026-ban fog debütálni. Az már akár közvetlen ellenfele lehet majd a Meta szemüvegének, de egyelőre erről nem tudunk részleteket.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére