A Samsung a Galaxy S9 és a Galaxy S9+ bemutatásával együtt leplezte le az AR Emoji funkciót. Ez olyan hangulatjeleket takar, amiket a készülékek előlapi kameráját is kihasználva lehet létrehozni és így az adott személyre szabhatóak. Bár ez több ponton is eltér az Apple által létrehozott Animojitól, az inspirációt valószínűleg ez adta a Samsung számára.
Eredetileg 18 AR Emojival indult el a lehetőség, de most tovább bővült ezeknek a kínálata. A dél-koreai alakulat újabb 18 AR Emojit vezetett be, így az érintett felhasználók már összesen 36 különböző hangulatjelből válogathatnak majd a csevegéseik során. Ráadásul már az is kiderült, hogy a Samsung illetékesei további AR Emojik létrehozásán dolgoznak, és a következő hónapokban megint jönni fog egy akkora csomag, mint amilyen most érkezett. Tehát újabb 18 AR Emoji érkezésével kell számolni, így összesen már nem kevesebb mint 54 különböző kiterjesztett valóságot felhasználó hangulatjelből válogathatnak majd az emberek.
A kamera programját kell frissíteni ahhoz, hogy az új AR Emojik elérhetővé váljanak. Ehhez a művelethez a Galaxy Apps alkalmazásboltot kell meglátogatni, és ezen belül a „My apps” szekció az, ahol legegyszerűbben hozzáférhető a szóban forgó program.
A rendszer a frissítést követően lehetőséget biztosít arra, hogy a készüléktulajdonosok egyenesen a virtuális billentyűzetről férjenek hozzá az új AR Emojikhoz, de a másolás és beillesztés használatával is meg lehet majd osztani a friss kiterjesztett valóságon alapuló animációkat a kedvelt csevegő platformokon. Az AR Emojikat az okostelefon a Galéria applikációjában tárolja.































