Nyilván senkinek nem kell bemutatni, hogy az első Mátrix annak idején mennyire forgatta fel az akciófilmek világát, mint ahogy azt sem, hogy a két folytatás ugyan nem sikerült annyira kiválóra, mint az első rész, de azok is bőven hatalmas kasszasikernek bizonyultak. Érdekes módon ezt követően Hollywood leszállt a témáról, és egy ideig senki nem gondolkodott újabb folytatásokban, egészen mostanáig.

Az eredeti Mátrixot író és rendező Watchowski-testvérek közül csak az egyikük, Larry Watchowski tér vissza, igaz, most már férfi helyett nő, és Lana Watchowskinak hívják. Jessica Henwick brit színésznő pedig teljesen el van ájulva attól, ahogy a film készült.

Elmondása szerint a Mátrix 4 pont olyan forradalmi lesz, mint annak idején az első, és Wachowski ugyanúgy ki fogja tolni a technológiai határokat.

Ezen kívül a brit színésznő számára elképesztő élmény volt Keanu Reeves mellett dolgozni: "Szinte hihetetlen, mert ezeken a filmeken nőttem fel. Amikor Keanu először megszólalt Neo karakterében, és elkezdte mondani a szövegét, a többiekkel csak egymásra néztünk, és konstatáltuk, hogy ez tényleg megtörténik".

A Mátrix 4 történetéről egyelőre keveset tudni. Az biztos, hogy Reeves mellett visszatér Carrie-Anne Moss és Jada Pinkett Smith, azonban Laurence Fishburne és Hugo Weaving nem. Az előbbit nem is kérték fel semmilyen szerepre, az utóbbi pedig egyéb filmes elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a produkcióban. Többen arra tippelnek, hogy az időutazás valamilyen szerepet fog játszani a filmben.

Természetesen a Mátrix 4 forgatását is érintette a koronavírus-járvány, így egyszer fel kellett függeszteni a munkálatokat, azonban most már hivatalos, hogy befejeződött a forgatás, mégpedig Berlinben.

Érdekes módon a helyi média arról számolt be, hogy a Mátrix 4 stábja tartott egy eléggé komolyra sikeredett záróbulit annak ellenére, hogy a Németországban érvényben lévő korlátozások ezt tiltják - éppen ezért a bulit forgatásnak álcázták, és a 200 meghívott vendég "hivatalosan" statisztaként volt jelen.

Az egyik résztvevő úgy írta le a partit, mint ami eléggé vadra sikeredett: mindenki maszkban érkezett, amik aztán szépen lekerültek az emberekről az este folyamán, és volt minden a DJ-től kezdve a táncoslányokon át a pirotechnikáig. Az információk szerint Keanu Reeves és barátnője Alexandra Grant is részt vett az eseményen, de aztán viszonylag korán távoztak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
arn
arn
2020. nov. 20. 19:31
#3

anno baromira tetszett az elso resz a moziban, par neve neztem ujra, nem orgedett szepen. nem az effektek, hanem a cyberkungfu filozofiaval lelottyintve hat utolag gagyinak. a kovetkezo ket reszben meg egy jo dolog volt, monica bellucci.

KikiGames
KikiGames
2020. nov. 20. 9:34
#2

De milyen módon lesz forradalmi? Kíváncsi vagyok hogy ezt csak azért mondják hogy mindenki megnézze vagy tényleg tudtak valami forradalmi dolgot alkotni.

arn
arn
2020. nov. 20. 19:29

@KikiGames  neot atoperaljak nonek, trinityt ferfinak, es ezek utan filozofiai beszelgetest tartanak arrol, hogy ok most leszbikusok, vagy homokosok.

j0ttemlukra
j0ttemlukra
2020. nov. 19. 21:01
#1

Már ebben a pillanatban is mátrixban él a föld lakosságának 99% része. Gömbfőd meg covid hoax ban hisznek mert megmondta a tudományvallás... ami gyakorlatilag a táblán van leírva, és animációkkal bizonygatják, hogy az a valóság... Az a valóság, nem amit a józan ész mond.

chris123
chris123
2020. nov. 23. 12:02

@pepeno1  A poloskoidok valósak, most húztam le kettőt a rötyin. :D

Vissza az oldal tetejére