Shop menü

BÁMULATOS EREDMÉNYT HOZOTT A XIAOMI ELSŐ NEGYEDÉVE, DE AZ AUTÓKON MÉG VESZÍT

Messze az elemzői várakozásokon felül teljesített a Xiaomi, beindult a „pénznyomtatás”, a profit is hatalmasat emelkedett.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Bámulatos eredményt hozott a Xiaomi első negyedéve, de az autókon még veszít

Az első negyedév során a Xiaomi szinte hibátlanul teljesített, persze feljebb mindig lehetne, de a szakemberek nem vártak ennyire ragyogó számokat a pénzügyek tekintetében. A vállalat elnöke, Lu Weibing elmondta, hogy ez részben annak köszönhető, hogy a vállalat képes a prémium termékek eladásait növelni.

2025 első három hónapjában a Xiaomi 111,3 milliárd jüanos (15,45 milliárd dollár) forgalmat tudott összehozni, miközben az elemzők általánosan 107,6 milliárd jüanos eredményre számítottak.

A Xiaomi az utóbbi időben folyamatosan képes jól teljesíteni. Az előző negyedévét követően is arról számolhattunk be, hogy kirobbanó formában van, és rekord évet tudott zárni, most pedig minden eddiginél erősebb évkezdésen van túl. Éves szinten 47 százalékkal emelkedett a bevétel, ami azért önmagáért beszél. Persze azt látni kell, hogy ebben már elég jelentősen benne van az, hogy tavaly még nem volt aktív a járműbiznisz, ami most viszont már magas fordulaton pörög.

Azt azonban senki ne gondolja, hogy csak emiatt tudott a Xiaomi ennyire szépen teljesíteni. Hiszen a profit még nagyobb mértékben ívelt fel, annak ellenére, hogy ezen a fronton a járműgyártás pont egy nagyon komoly ballasztot jelent pénzügyi szempontból. Minden egyes eladott autón szemmel látható összegeket veszít jelenleg a gyártó, de ez nem meglepetés. Az már annál inkább, hogy 10,7 milliárd jüan (1,49 milliárd dollár) lett a cég profitja, miközben az elemzők 8,96 milliárd jüanra számítottak.  

Éves szinten 65 százalékkal tudta növelni a nyereségét a Xiaomi, ami részben annak köszönhető, hogy az eddiginél lényegesen több prémiumkategóriás eszközt volt képes értékesíteni. A „high end” termékeken már a kínaiaknál is szép árrés van.

A Xiaomi elsődleges bevételi forrása az okostelefonos részleg. Most erről a területről 50,6 milliárd jüanja származott a kínaiaknak. Éves szinten ezen a fronton sikerült 8,9 százalékos emelkedést elérni, ami azért igazán jó hír, mert valójában a cég forgalma nem emelkedett számottevően a mennyiség tekintetében. 2024 elején 40,8 millió darab mobiltelefont tudott eladni a gyártó, most pedig 41,8 milliós szám szerepel a neve mellett, ami mindössze 2,5%-os emelkedés.

Galéria megnyitása

Ez alapján a Xiaomi valóban egyre drágábban tudja értékesíteni az okostelefonjait, növekedik az átlagos eladási ár. A cég „prémiumizációs stratégiája” jó úton halad minden területen, és állítólag a mobiloknál ennek eredményeként a Xiaomi 15 Ultrából 90%-kal többet sikerült eladni a rajt után, mint az előző generációs zászlóshajóból.

Az IoT és lifestyle termékek értékesítéséből 32,3 milliárd jüan folyt be a kasszába az első negyedév során, és részben ez kavarta meg az elemzői várakozásokat. A Xiaomi felénk nem forgalmaz nagyobb háztartási gépeket, viszont máshol igen, és a mosógépek, fűtők forgalma rekordot ért el, miközben a légkondikkal is nagyszerű növekedést hozott össze. Mivel ezek azért nem filléres dolgok, szépen pörgették a forgalmat. A mostani bevétel 58,7%-kal haladja meg az egy évvel korábbit.

Galéria megnyitása

Ahol az éves növekedésről egyáltalán nem beszélhetünk, az a járműdivízió. Ez ugyanis teljesen új tételként jelent meg a Xiaominál az első negyedéves pénzügyi beszámolóban. 18,6 milliárd jüan származott erről a területről, de sajnos azt nem tudjuk kijelenteni, hogy ez mind az eladott autókból jött össze, ugyanis a cég itt könyvelte el az MI-ből származó bevételeket és más egyéb járulékos dolgokat.

Galéria megnyitása

A Xiaomi SU7-ből 75 869 darabot sikerült átadni az idei első negyedévben, és egyes várakozások szerint a cég éves forgalma meghaladja majd a 400 ezer villanyautót. A Xiaomi óvatosabb ezen a téren, csak 350 ezres forgalmat vetít előre, ami már majdnem akkor is összejön, ha csak a mostani gyártási kapacitást tudja tartani. A nyár folyamán elindul a SU7 mellett a YU7 forgalmazása is, amitől nagyon sokat vár a Xiaomi és a piaci szakértők is, de egyelőre a kihozatal erősen korlátozza az eladásokat.

Galéria megnyitása

Sok évvel ezelőtt az volt a mondás a Xiaominál, hogy amennyiben a profitmarzs 5 százalék felett van, abban az esetben a nyereség oldalán keletkező plusz bevételeket teljesen a kutatásra is fejlesztésre fordítja. Ehhez próbálja tartani magát a cég. A pénzügyi beszámoló során elhangzott, hogy a következő 5 évben az operációs rendszert, a mesterséges intelligenciát és a chiptervezést érintő kiadásokra 200 milliárd jüant szán a vállalat.

2025 első negyedévében 6,7 milliárd jüan ment el K+F tevékenységre, ami több mint 30%-os növekedést jelent éves összevetésben. Ahhoz képest ez tényleg eléggé jelentős kiadás, hogy az előző negyedévben, 2024 ünnepi időszakában 8,89 milliárd jüan volt a Xiaomi nyeresége.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére