Az új, internet alapú rádiószolgáltatás várhatóan idén nyáron indulhat hódító útjára, így nem meglepő, hogy az Apple illetékesei már gőzerővel tárgyalnak a különböző cégekkel annak érdekében, hogy az indulásig megszülethessenek a szolgáltatás sikeres beindításához szükséges megállapodások. A legfrissebb hírek szerint az Apple tárgyalóbizottsága már közel áll ahhoz, hogy a neves kiadókkal aláírhassa a szerződéseket.
Az iRadio szolgáltatás elméletben a világ legszélesebb választékát kínáló digitális rádiószolgáltatása lehet, amely nem csak a nagy digitális konkurensek, azaz a Di.fm és a Pandora számára, hanem a neves analóg rádiószolgáltatások számára is komoly kihívást jelenthet a jövőben.
Az Apple tárgyalóbizottsága az információk szerint a napokban a Warner Music és a Universal Music Group illetékeseivel is megállapodhat, így a felek között létrejöhetnek a szerződések. Az Apple várhatóan streamenkénti alapon fizet majd a kiadóknak, méghozzá feleannyit, amennyit a Pandora fizet. Az Apple iRadio szolgáltatása prémium minőségű audió streameket kínál majd, amelyeknél arra is lesz lehetőség, hogy az éppen hallott tracket azonnal megvásárolja a rádióhallgató.
Az Apple illetékesei a kiadókat arról tájékoztatták, hogy a szolgáltatás elindításához szükséges megállapodásokat mindenkivel időben megkötik annak érdekében, hogy az iRadio még idén nyáron elindulhasson. Első körben az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Ausztrália és Japán területén lehet majd elérni az új szolgáltatást.
Az új szolgáltatással együtt új iPhone is jöhet?