Shop menü

AZ INDIÁBAN GYÁRTOTT IPHONE-OK TÖBBSÉGE AMERIKÁBA UTAZIK, TRUMP BÁNATÁRA

Mondhatni az USA szívja fel a legtöbb Indiában legyártott iPhone-t, pedig ennek kapcsán az amerikai elnök nemtetszését fejezte ki.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Az Indiában gyártott iPhone-ok többsége Amerikába utazik, Trump bánatára

Mióta az Egyesült Államokban Trump egészen extrém vámháborúba kezdett, azóta az Apple azon dolgozik, hogy az indiai gyártókapacitásból oldja meg az amerikai kereslet kiszolgálását. A vállalatnak ez volt a hosszútávú elképzelése, de csak évek múlva érte volna el azt a szintet az import, mint ami az elmúlt hónapokban látható volt.

Márciustól májusig az Apple az Indiában a Foxconn által legyártott iPhone-ok 97 százalékát az Egyesült Államokba szállította – közölte a Reuters ágazati információkra hivatkozva.

Indiában eleinte csak az volt a célja az Apple-nek, hogy a helyi keresletet ott gyártott mobiltelefonokkal szolgálja ki. Erre azért volt szükség, mert az indiai kereskedelmi rendszer úgy működik, hogy a készen bevitt termékeket különböző vámokkal büntetik, így hátrányba kerülnek a helyben gyártott eszközökkel szemben. Viszont mióta az amerikai és a kínai kereskedelmi kapcsolatok megromlottak, azóta turbó fokozatra kapcsolva kezdett az Apple Indiában erősíteni.

Ennek eredményeként már az elmúlt években egyre több Indiában készült iPhone-t szállítottak a világ más tájaira. De egyáltalán nem volt az jellemző, hogy a helyi kereslet rovására menjen az export tevékenység, márciusban viszont ezen a téren hatalmas fordulat történt. Mikor Trump bejelentette az óriási vámokat a Kínában gyártott termékekre, az Apple hirtelen stratégiát váltott. 2024-ben az indai gyártás 50 százaléka ment az USA-ba, most ez ugrott fel átlagosan 97 százalékra.

Galéria megnyitása

Azt erős lenne kijelenteni, hogy Indiából minden iPhone az USA felé veszi az irányt a gyártószalag elhagyását követően. Mivel fent csak a Foxconnról volt szó, miközben más vállalatok is gyártanak iPhone-okat Indiában. De például a Tata csoport által előállított készülékek többsége is Amerikában kötött ki március és április hónapokban. Közel 86%-os adatról tud a Reuters, miközben egy éve a Tata 52%-os arányban szállított az USA-nak.

Ugyancsak elég súlyos adat, hogy 2024-ben összesen 4,4 milliárd dollár értékben szállított az Apple Indiában legyártott iPhone-okat a Egyesült Államokba, idén viszont csak március és május között 3,2 milliárd dolláros forgalom zajlott. Márciusban 1,34 milliárd dollár értékben vitt Indiából Amerikába okostelefonokat a cupertinói alakulat. Az idei első 5 hónapban pedig már csaknem 4,9 milliárd dollár volt a teljes iPhone forgalom értéke.

A Reuters úgy tudja, hogy az Apple lobbizott az indai kormánynál, hogy nagyobb tempóval dolgozzanak a reptereken, hogy ezáltal is gördülékenyebb legyen a kereskedelem India és Amerika között. Állítólag akár 30 órába is beletelhet a vámügyek intézése, a cég viszont ezt szeretné 6 órára lefaragni.

Mikor nagy nyilvánosságot kapott, hogy Tim Cook vezetésével az Apple az indiai gyártással igyekszik kikerülni a vámok megfizetését, akkor Donald Trump határozottan felszólalt ez ellen. Mint az ismeretes, az amerikai elnök azt tartaná győzelemnek, ha sikerülne az USA-ba költöztetni az összeszerelő üzemeket, de erre jelenleg nem sok reális esély van belátható időn belül.

Galéria megnyitása

„Volt egy kis összetűzésem Tim Cookkal a napokban.” – árulta el az elnök. „Arról beszélt korábban, hogy 500 milliárd dollárnyi beruházás mellett kötelezi el magát az Apple, de most azt kell hallanom, hogy Indiára építkezik… Nem vagyunk arra kíváncsiak, hogy Indiában építkezzen.” Attól függetlenül, hogy Trump nem elégedett, ez a helyzet valószínűleg nem fog mostanában változni, ha csak nem történik nagyobb változás az tervezett és életbeléptetett amerikai vámok szintjén.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére