A Google a COVID-19 alatt szinte hetente újított be a Meet szolgáltatásnál új funkciókkal, de ahogy a járványhelyzet elmúlt, úgy kicsit ennek a fejlesztése is a háttérbe szorult. Most azonban egy új funkcióval bővült a szolgáltatás, és igazából ez már abszolút a pandémia utáni világnak szól.
A világjárvány alatt azért emelkedett fel a Google Meet, mert ezt igyekezett a vállalat az embereknek biztosítani a távolsági kapcsolattartáshoz. Ma már nincsenek az emberek bezárva a négy fal közé, lényegében az esetek többségében szabadon lehet mozogni, és ehhez kapcsolódik az újítás is. A videohívások nagy népszerűségnek örvendenek már, de sétálás, közlekedés közben veszélyes lehet, és emiatt vezeti be a Google az On-the-Go funkciót.
Az On-the-Go arra szolgál, hogy automatikusan érzékelje az okostelefon, hogy a felhasználó mozgásban van, tehát valószínűleg megy valahova. Ilyenkor baj lehet abból, ha a képernyőre figyel ahelyett, hogy az utat nézné, és azt kockáztatja, hogy valamilyen baleset érheti. Éppen azért a Meet egész egyszerűen megszakítja majd a videós összeköttetést, hogy a felhasználó a figyelmét az útra, a környezetére tudja fordítani. Erről meg is jelenít majd egy üzenetet a képernyőn.
Persze lehetősége lesz a felhasználóknak arra, hogy a Google Meet döntését felülbírálják. Az On-the-Go akcióba lendülésekor megjelenő ablaknál a képernyő alján lesz egy gomb, amivel ezt el lehet utasítani. Ilyenkor a videohívás folytatódik tovább. De a Google mindenkinek azt javasolja, hogy tényleg inkább a környezetükön tartsák a szemüket az emberek, ha közlekednek, és ne a mobiltelefon képernyőjét vizslassák.
Dedikált gombja is lesz a Google Meet alkalmazásban az On-the-Go funkciónak, hogy igény szerint lehessen ezt kapcsolni. A gyorsopciók felületén a jobb alsó sarokban kapott ez helyet, hogy akkor is könnyen elérhető legyen, amikor az ember egy kézzel nyomkodja a mobilját menet közben. Azt is képes lesz érzékelni a mobil, hogy a felhasználó megállt, és ilyenkor magától visszaáll normál üzembe, ha automatikusan váltott On-the-Go állapotba.
Mindenre igyekezett gondolni a Google, éppen ezért, amikor az új mód aktív, akkor nagyobb méretben lesz elérhető a képernyőn minden fennmaradó gomb. A kihangosításhoz tartozó kapcsoló, a mikrofon némító gomb, valamint a jelentkezés is meg fog nőni, ezek a fél képernyőt ki fogják tölteni On-the-Go módban. Ennek köszönhetően ezeket könnyebb lesz megérinteni út közben.
Sajnos egyre több olyan balesetről lehet hallani, amikor a mobiltelefon tereli el az emberek figyelmét, és több beszámolót lehetett olvasni arról is, hogy a közlekedés közben történő videotelefonálás vezetett szerencsétlenséghez. A Google pedig felismerte ezt, és próbál foglalkozni a problémával, ezért dolgozta ki az On-the-Go funkciót. A fejlesztés jelenleg még nem érhető el mindenki számára, ám ha minden jól megy, akkor talán a következő hetekben fokozatosan elérhetővé teszi a cég.