Az Intel bankkártya méretű számítógépét először januárban, a CES 2017 alkalmával lehetett megtekinteni, igaz, akkoriban még nem lehetett tudni, pontosan mikorra érik be a fejlesztőmunka gyümölcse. Most, a Computex 2017 alkalmával ismét feltűnt a Compute Card koncepció, de ezúttal végre sok-sok érdekes részlet is kiderült, így már tudható, milyen modellek érkeznek és ezek mikortól áraszthatják el az üzletek polcait.
A Compute Card alapjában véve bankkártyához hasonló alapterületen kínál teljes értékű PC konfigurációt, hiszen a kompakt házban minden szükséges vezérlő jelen van. Az alapot minden esetben egy SoC adja, amihez 4 GB-nyi DDR3-as rendszermemória társul, az adattárolást pedig 64 GB-nyi eMMC vagy 128 GB-os SSD tárhely végzi. A vezeték nélküli kommunikációról Intel Wireless-AC sorozatú megoldás gondoskodik, ami a 802.11ac WiFi vezérlő mellett Bluetooth 4.2-es vezérlőt is tartalmaz. Az augusztusban debütáló kínálat az alábbiak szerint alakul:
A Compute Card család tagjai elég sokféle eszközben kaphatnak helyet: találkozhatunk velük okos hűtőszekrényekben, okostelevíziókban, notebook vázakban, tábla vázakban, egybegépekben, IoT Gateway-ekben, illetve számos egyéb olyan eszközben is, ahol igény van a gyors és egyszerű platform-frissítésre.
Utóbbit dokkoló-szerű dizájnnal biztosítják, vagyis a Compute Card cserélgetésével újabb, modernebb platformra költöztethető az adott eszköz – ez újszerű lehetőségeket biztosít, hiszen ha ütőképesebb hardverre vágyunk, nem kell teljesen új készüléket venni, elég lesz csak egy modernebb Compute Cardot venni. A Compute Cardhoz egyébként dokkolók is készülhetnek a nem is oly távoli jövőben, így még tovább bővülhet a lehetséges felhasználási módok köre. A rendszer akár még az autóiparban is feltűnhet.
Az Intel a siker érdekében több nagy és neves vállalattal lépett partnerkapcsolatba, így számos olyan termék érkezhet a nem is oly távoli jövőben, amelyekkel kiaknázhatóak a Compute Card koncepcióban rejlő lehetőségek. A nagy nevek között az ECS, a Foxconn, a Sharp, az LG Display, a Contec, a MoBits Electronics, a NexDock, a Seneca, a SMART Technologies, a Suzhou Lehui Display és a TabletKiosk egyaránt jelen van. Rajtuk kívül a Dell, a HP és a Lenovo is lát fantáziát az eszközben, ám az ő megoldásaik majd csak később érkeznek.
A Compute Card várhatóan augusztus folyamán válik elérhetővé, így az egyes modellek árairól is akkoriban hullhat le a lepel.



































