Shop menü

ÖNMAGÁBAN NEM LESZ TÚL OKOS AZ APPLE VR SZEMÜVEGE

Pletykák szerint mindenképpen kell majd hozzá egy iOS eszköz, hogy ki tudjuk használni a képességeit.
Török Roland
Török Roland
Önmagában nem lesz túl okos az Apple VR szemüvege

Hivatalosan még mindig nem jelentették be az Apple kevert valóság - szemüvegét, nem is biztos, hogy létezik vagy valaha meg fog jelenni, szóval minden vele kapcsolatos információt érdemes pletykaként kezelni.

A The Information szerint úgy tűnik, hogy az AR/VR szemüveg hibrid (vagyis inkább MR szemüveg) a cég többi termékéhez hasonlóan nem fog működni közeli Apple eszköz nélkül, hiszen ezekhez Wi-Fi-n fog csatlakozni, hasonlóan a csak WiFi-t támogató Apple Watch-hoz. Ennek megfelelően a headsethez elengedhetetlen lesz egy telefon, bár nem elképzelhetetlen, hogy alap funkciókat-e nélkül is el fog majd tudni látni.

Az eszközben ugyanis lesz CPU és GPU, ám ennek teljesítménye több, mint valószínű, hogy nem lesz elegendő komolyabb applikációk futtatására.

Arról nem is beszélve, hogy az eszközben nem kap olyan chip sem, ami a neurális számításokat el tudná végezni; magyarul nem fogja tudni használni a mesterséges intelligencia előnyeit, aminek nagy hasznát vehetné a VR és AR applikációk futtatása közben. Ezzel szemben több olyan chip is lesz az The Information szerint az headsetben, ami csak és kizárólag az Apple eszközökből jövő vezeték nélküli videójelet alakítja át a szemüveg számára. Magyarul jó eséllyel mindig kell majd mellette tartani egy iPhone vagy iPad eszközt, hogy egyáltalán hasznosíthassuk a szemüveg tudását.

A chipeket hozzá a TSMC fogja gyártani, ám a tömeggyártás még valószínűleg legalább egy évig nem várható. Tehát amennyiben a szemüveg forgalomba kerül, az biztosan nem történhet meg 2022 végénél hamarabb, de az Apple kész visszatartani a terméket hosszabb ideig is, ha szükséges.

Erre lehet szükségük is lesz, mert úgy tűnik, hogy a képérzékelő szenzor szokatlanul nagy méretű lesz, majdnem akkora, mint maga a lencse, ez pedig számtalan hibalehetőséget tartogat. Az Apple valószínűleg szeretné, ha a felhasználó ezen szenzorok segítségével tisztán átláthatna a szemüvegen, ám ilyen nagy méretben hiba nélkül gyártani ezeket egyelőre még nem sikerült a TSMC-nek.

Egyelőre tehát azon vannak, hogy hiba nélkül sikerüljön létrehozni egy ilyen szenzort és majd utána kezdhetik el tömegesen gyártani.

Fontos megjegyezni, hogy ez az inkább VR szemüveg nem azonos azzal az AR szemüveggel, amin vélhetőleg szintén dolgozik az Apple. A VR szemüveg gyártása valószínűleg inkább tapasztalatszerzéshez szükséges a cég számára, hogy valamikor 2023 után elkészülhessenek a saját AR szemüvegükkel.

Az Apple részéről pedig érdekes döntés az, hogy csak iOS eszközzel fog együttműködni az eszköz. Ez bizonyos szintig érthető, hiszen ha jó a kijelző és a lencse, akkor sok évig lehet használni elavulás veszélye nélkül a szemüveget, elég „csak” a telefont lecserélni a jobb grafikáért. Másrészről viszont nem véletlenül haltak ki a telefonos VR eszközök, azok ugyanis hamar lemerültek és a nap további részében nem lehetett őket használni. Ennek is tudható be, hogy az önálló VR szemüvegek Kínában és a világ többi részén is nagyot mennek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére