Elég régóta keringtek olyan pletykák, amelyek azt állították, az Apple a Beats Electronics felvásárlására készül. Május nyolcadikán a The Financial Times meg nem nevezett informátorok állításaira hivatkozva arról számolt be, hogy az Apple és a Beats Electronics vezetősége között megkezdődtek a tárgyalások, amelyek eredményeként – ha megállapodnak a felek – 3,2 milliárd dollárért vásárolhatja fel a neves vállalatot az Apple.
Már csak a hatóságok jóváhagyására várnak
Akkoriban sokan úgy gondolták, ez a pletyka is nélkülöz minden alapot, csak úgy, mint a korábbiak, ám a dolgok jelenlegi állásának ismeretében most már kijelenthetjük: az informátorok valóban hiteles és értékes információval szolgáltak. Az Apple a héten ugyanis bejelentette, megállapodtak a Beats Electronics vezetőségével, így a felvásárlásra hamarosan sor kerülhet, igaz, a tranzakció lebonyolítása előtt az illetékes szerveknek le kell folytatniuk az ilyenkor szokásos vizsgálatokat.Amennyiben a jóváhagyás megérkezik, úgy a Beats Electronics 3 milliárd dollárért kerülhet az Apple tulajdonába – az említett összegből 2,6 milliárd dollárt készpénzben fizet ki a cég, míg a fennmaradó 400 millió dollár Apple részvények formájában kerül kiegyenlítésre.
Az Apple az idei év negyedik negyedévétől kezdve nem csak a fejhallgatóiról, illetve audió megoldásairól elhíresült Beats Electronics tulajdonosa lesz, hanem a Beats Music-é is, ami stream alapú zenei szolgáltatás. Utóbbi remek kiegészítő lehet az iTunes-hoz, hiszen manapság a felhasználói szokások változása miatt sokkal nagyobb népszerűségnek örvendenek a havidíjas formában működő zeneszolgáltatások – ilyen például a népszerű Spotify is. A legfrissebb, hivatalos forrásból származó értesülések szerint a Beats Music a jövőben is önálló márkanévként működhet majd, sőt, az Android alapú, illetve a Windows Phone alapú eszközökön is elérhető marad, ami az Apple korábbi gyakorlatát ismerve igazi meglepetés – már amennyiben a vezetőség ezt a tranzakció lebonyolítása után, hosszabb távon is így gondolja.
Hogyan tovább?
Az egyelőre nem tudható, hogy a Beats Audio rendszerek – amelyek néhány gyártó noteszgépeiben már bizonyítottak – pontosan mely Apple termékeket hódíthatják meg, de az szinte biztosra vehető, hogy rövidesen találkozhatunk velük az almás készülékekben, a kérdés inkább csak az, hogy mikor.
A Beats fejhallgatók a dolgok jelenlegi állása szerint szintén kaphatóak maradnak kereskedelmi forgalomban, ami a termékek rajongói számára igencsak jó hír. Az Apple egyik munkatársa, Ed Cue nemrégiben a Re/code-ban Jimmy Iovine társaságában Walt Mossberg kérdésére elmondta, korábban a mára már halott iPod HiFi nem volt egy jó ötlet abban az időszakban, amikor forgalomba került, de manapság – főleg a Beats felvásárlása után – jó ötletnek tűnhet Apple hangfalakat gyártani. Maga az iPod HiFi egyébként egy ötletes kiegészítő volt: egy iPod dokkolóval ellátott hangfalat kell elképzelni, ami betölthette a nappalit az iPodon tárolt zenékkel. Így nézett ki:
A Beats tulajdonosai az Apple berkein belül dolgozhatnak tovább
Hogy mi lesz a Beats Electronics alapítóinak sorsa a felvásárlás után? Nos, Jimmy Iovine teljes munkaidőben dolgozhat az Apple-nek, ugyanis a felvásárlás után lemondott az Interscope Records vezetéséről. Vele kapcsolatban egyébként köztudott, hogy annak idején jó kapcsolatban volt az Apple vezérével, a néhai Steve Jobs-szal.
Dr Dre (Andre Romelle Young) és Jimmy Iovine
Jimmy Iovine tulajdonostársa, a népszerű rapper, Dr Dre a továbbiakban szintén az Apple-nek fog dolgozni, de emellett a producerkedést, illetve a zenekészítést sem hagyja abba.
A következő hét folyamán megrendezésre kerülő WWDC alkalmával alighanem további részletekről is lehull majd a lepel, már ami az Apple Beats Electronics-szel kapcsolatos terveit illeti.