A videohívások terén erősít a Skype

A videohívások terén erősít a Skype

Az Apple sokáig nem támogatta azt, hogy csoportos videohívásokat kezdeményezzenek a felhasználók, majd tavaly bejelentette, hogy már ennek sincs akadálya, sőt mi több, egyszerre 32 ember is videós kapcsolatba kerülhet egymással, ezzel pedig a cég túlszárnyalta a Skype-ot. A Microsoft platformját korábban „csak” 25 ember használhatta egyszerre, de ez most megváltozott.

A csoportos FaceTime funkcióra válaszolva a Skype fejlesztői megoldották, hogy már akár 50 ember is részt vehessen egyetlen videokonferenciában. A felhasználók ennek a lehetőségnek köszönhetően már közepes vállalatok összes dolgozóját meghívhatják egyetlen videobeszélgetésbe, a tanárok pedig akár több osztály minden tanulóját egyesével bevonhatják egy konzultációba például egy iskolai kirándulás előtt. Szóval lehetnek olyan helyzetek, amikor jól jöhet a kibővített felső limit. De meg kell jegyezni, hogy ezen a ponton már a Microsoft is érzi, hogy egy határt túllépet, az 50 fős videohívásnál ugyanis nem pont úgy megy a beszélgetések indítása, mint eddig.

Galéria megnyitása

A vállalat elárulta az újítás kapcsán, hogy csak akkor fog kicsörögni az emberek készüléke, ha legfeljebb 25 embert hív egyszerre a felhasználó, ha ennél több résztvevő felé kezdeményez hívást, akkor csak egy egyszerű értesítést fognak kapni. Ha ezt elmulasztják megnézni, akkor le fognak maradni a hívásról, márpedig egy könnyen elfordulhat manapság, mikor naponta több tucat értesítés fut be az okostelefonokra. Persze ha mindenkit egyenként vesz be a csoportos csevegésbe a felhasználó, akkor mindenkinél csörögni fog a mobil. Szóval fontos eseteknél érdemes lesz személyenként hozzáadni a beszélgetésbe az érintetteket, hogy biztosan ne kerülje el a figyelmüket a hívás.

A Skype ezzel a lépéssel már akár profibb megoldásokat is kiválthat, bár így is van olyan szolgáltatás, amivel nem tud versenyezni, ilyen például a Zoom, ami egyszerre akár 1000 résztvevőt is képes kezelni, és egyidejűleg 49 videokamera képét tudja mutatni. A Skype esetében hiába hívható fel 50 ember, nem lehet mindegyik résztvevő képét folyamatosan figyelni.

A nagyobb csoportokra kiterjedő videohívási funkció a Skype programjának a legfrissebb verziójától érhető el, tehát amennyiben valaki szeretné próbára tenni, mindenképpen meg kell ejtenie előtte egy frissítést.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward