Shop menü

A VALÓ ÉLETBEN IS FELVESZI A HARCOT A HAMIS ÉRTÉKELÉSEKKEL A GOOGLE

A megtévesztő pontozások és vélemények egyre súlyosabb károkat okoznak, éppen ezért a Google stratégiát váltott, és az ilyen ügyeket már igyekszik jogi útra terelni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
A való életben is felveszi a harcot a hamis értékelésekkel a Google

A Google egyebek mellett egy nagyon komplex és szerteágazó értékelési rendszert is üzemeltet a különböző platformjaihoz kapcsolódóan, az pedig lényegében mindennapossá vált, hogy ezzel visszaélnek. Viszont a keresőóriás a jelek szerint megpróbál rendet tenni, és most egy komolyabb ügyben pert indított.

A csalók nagyon könnyen és kevés erőbefektetése mellett tudnak visszaélni az értékelési rendszerrel, és vannak, akik nagyüzemben űzik ezt az ipart.

A vállalat egy olyan csalóval szemben döntött úgy, hogy jogi útra tereli az ügyet, aki több ezres nagyságrendben állított elő alaptalan értékeléseket. Egy koordinált kampányt építettek fel arra, hogy a rendszerrel visszaéléseket kövessenek el különböző érdekeket képviselve. Csak ebben az egy felgöngyölített ügyben 350 csalásra épített üzleti profilt használtak fel.

Galéria megnyitása

A nagy mennyiségű üzleti fiókot arra használták fel egyebek mellett, hogy ezekkel megtévesszék a felhasználókat. Hogy minél hitelesebb legyen a dolog, elképesztő mennyiségű hamis értékeléssel erősítették meg ezeket. A vádak szerint több mint 14 ezer hamisított értékelést hagytak a különböző üzleti fiókok kapcsán.

A csalók jelentős károkat okoztak a megtévesztett felhasználóknak a rendszerrel történő visszaélés révén. Egyebek mellett úgy is profitáltak a sorozatos visszaélésből az elkövetők, hogy értékesítették az gyanútlan „ügyfelek” személyes adatait.

Miután a Google kiszűrte a visszaéléseket, úgy döntött, hogy már nem hagyja annyiban a dolgot, és jogi útra tereli ezt a jelentős csalást. Nemcsak azt szeretné ezzel elérni, hogy valóban súlyos büntetésben részesüljön az érintett szervezet, hanem azt is, hogy elrettentő ereje legyen a dolognak. Legközelebb már annak tudatában kezdjen mindenki ilyen tevékenységbe, hogy bizony számolnia kelljen azzal, hogy akár börtönbe is kerülhet, de minimum gigantikus pénzbüntetésben fog részesülni.

A Google abban bízik, hogy ezáltal más rendszerekkel való visszaélések is csökkenni fognak, és globálisan pozitív hatása lehet, ha a visszaéléseket elkezdi komolyabban felgöngyölíteni. Egy felmérés szerint az átlagos amerikai vásárlók 125 dollárt költenek el úgy, hogy a döntésüket ilyen és ehhez hasonló megtévesztő beszámolókkal, értékelésekkel manipulálják.

„A hamis véleményeknek a továbbiakban a való életben is jelentős következményei lesznek” – üzeni a Google ezzel a lépéssel.

A keresőóriás a csalások hatékonyabb kiszűrése érdekében egyre fejlettebb monitoring rendszereket állít fel, és folyamatosan növeli a dolgozók táborát ezen a területen. Kutatja a minél fejlettebb technológiai eszközök megalkotását, hogy hatékonyan tudja felszámolni az újabb és újabb technikákat. Csak 2022-ben több mint 20 millió üzleti profil létrehozását hiúsította meg a cég, és 185 ezer meglévő ügyfelét védte meg a visszaélésekkel szemben (pl. alaptalan lehúzások, hamis negatív vélemények).

Galéria megnyitása

Napjainkban ez a probléma egyre összetetteb, hiszen minimális erőbefektetés mellett tudnak egyre hitelesebb értékeléseket írni megtévesztő céllal. A chatbotok kiváló lehetőséget nyújtanak a vásárlók számára (is), éppen ezért az ilyen viharos időszakban a Google-nek nincs egyszerű dolga, ebből eredően határozott úgy, hogy itt az ideje az erőteljesebb fellépésnek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére