Idén a Star Wars IX-cel befejeződik a Skywalker-sága, és egy új fejezet nyílik a filmsorozat történelmében. Azt már korábban is tudtuk, hogy számíthatunk filmekre Az utolsó jediket író és rendező Rian Johnsontól, valamint a Trónok harca-sorozatot készítő David Benioff és D.B. Weiss párostól, azonban azt nem tudtuk, hogy melyik jön előbb és mikor.

Bob Iger, a Disney vezérigazgatója azonban most lerántotta a leplet a tervekről: a Star Warst egészen 2022-ig hagyják pihenni a mozikban (addig lesznek sorozatok), és 2022, 2024 és 2026 decemberében érkeznek majd az új filmek, így gyakorlatilag évente váltják majd egymást az Avatar folytatásaival az ünnepi szezonban. 

Az is kiderült, hogy 2022-ben biztosan Benioff és Weiss filmje mutatkozik majd be, így gyanítható, hogy 2024-ben és 2026-ban ennek a folytatásai kerülhetnek mozikba (nem lenne túl logikus, he egymást váltanák a Rian Johnson-féle trilógia részeivel).

Korábban már szóltak arról pletykák, hogy a Trónok harca alkotópárosa az Old Republic időszakába repítene vissza minket, erről azonban hivatalos információ még nincs. MIndenesetre a LucasFilm így is kemény helyzetbe került: RIan Johnsont a rajongók többsége utálja Az utolsó jedik miatt, Benioff és Weiss pedig éppen az utóbbi hetekben került nagyon erős össztűz alá a Trónok harca utolsó részei miatt.

Innen lesz szép nagyot visszatérni, habár a három évnyi pihenő biztosan jót fog tenni a Star Warsnak.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

14 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
i2k010
i2k010
2019. máj. 17. 15:13
#6

Vagy, lesz majd Halálcsillagot-fénysebességgel-kettévágó-ellopott-birodalmi-cirkáló akció...

kean
kean
2019. máj. 17. 12:01
#5

A lényeg, hogy a legutóbbi SW filmeknél már gyakorlatilag nincs lejjebb, bár a GoT utolsó részei is össze vannak b@szva, számomra csalódás mindegyik rész eddig, hiányzik a GoT szelleme belőlük :(

BiroAndras
BiroAndras
2019. máj. 29. 15:36

@kean

Állítólag pont azért csapták össze a GoT-t, hogy mehessenek SW-t csinálni.

A rendezőkért nem kár, amúgyis érezhetően romlott a színvonal, amióta nem a könyvet követik. Viszont azt nem értem, hogy miért nem lehetett valaki másnak adni a sorozatot.

Benny
Benny
2019. máj. 17. 10:19
#4

Hála az égnek nem vagyok sw fan, így annyira nem zavar ha ezt is elb*sszák. Inkább ezen dolgozzanak mint a többi Got-on ami jönni fog.

Lann
Lann
2019. máj. 18. 17:29

@Benny  Milyen többin

mtrx220
mtrx220
2019. máj. 17. 9:28
#3

akkor les teleportáló Halálcsillag is?
naa lécci legyen :)

snuzzie
snuzzie
2019. máj. 17. 8:14
#2

Az uj SW trilogy mar eleve el lett cseszve, ezek max lejjebb vihetik a szintet (ha meg van hova). Sad. Very Sad.

Terror
Terror
2019. máj. 16. 21:02
#1

Itt lehet aláírni a petíciót, hogy újraforgassák a Game of Throes utolsó évadát, a két fogyatékos közbenjárása nélkül:

https://www.change.org/p/hbo-remake-game-of-thrones-season-8-with-competent-writers

Már 500.000-nél jár az aláírók száma.

BiroAndras
BiroAndras
2019. máj. 29. 15:51

@TyphoonX

Nem kicsit felemás, hanem össze lett csapva. Ez abból is egyértelmű, hogy csak 6 rész.

És kell "hőzöngeni", különben a következőt is ugyanígy el fogják baszni. A régi kedvenc filmeinket már így is sorban erőszakolják meg, nem lenne jó, ha ez a sorozatokra is átterjedne.

Vissza az oldal tetejére