A Snap amellett, hogy üzemelteti és fejleszti a Snapchatet, időről időre készít valamilyen terméket. Alkotott már apró szelfidrónt, és többféle szemüveggel is előrukkolt már korábban. Most pedig arról számolhatunk be, hogy a cég úgy döntött, létrehoz egy külön céget a jövőben érkező szemüvegek számára.
Specs néven hozza létre a szemüveges leányvállalatát a Snap, és az első kész terméke még ebben az évben kereskedelmi forgalomba fog kerülni.
A cég elképzelése szerint a “kiszervezett” Specs Inc. révén nagyobb figyelmet tudnak majd a fejlesztők erre a különleges projektre fordítani. Ennek köszönhetően a következő időszakban hatékonyabb lesz a munka, jobb ütemben mehetnek a fejlesztések, és a kreatív munka is könnyebbé válik a különböző funkciókon dolgozó csapatok között.
A vállalat igyekezett azt is sugalmazni, hogy a Specs létrehozása pénzügyi szempontból is új lehetőségeket nyit majd. Az esetleges befektetők konkrétan a leányvállalatnak nagyobb hajlandóságot mutatva adhatnak majd pénzt a célok megvalósítására, mint a Snap Inc.-nek. Azt is hozzátette a Snap, hogy minden befektetési formára nyitottságot mutatnak majd, így akik meglátják a lehetőséget az új cégben, tárt karokkal lesznek fogadva.
„A Specs Inc. teljes tulajdonú leányvállalat megszületése jelentősebb üzemi fókuszt és összehangoltságot biztosít, új partnerségeket és tőkepiaci rugalmasságot tesz lehetővé – beleértve a kisebbségi befektetések lehetőségét is –, módot ad egy új márka felépítésére, és elősegíti az üzletág egyértelműbb értékelését” – olvasható a Snap bejelentésében.
A cégnek nagy szüksége lenne már arra, hogy egy szebb sikert összehozzon, a vállalat ugyanis csak csendben sodródik az árral. A 2021-es nagy tőzsdei robbanásban sikerült neki 80 dollár feletti részvényárfolyamot elérni, mostanában viszont 8 dollár körül adják a papírját. A bevételei lassan növekednek, de a nyeresége rendkívül vékony, mindössze 100 millió dollár körül mozog. Az új struktúrával a Specs talán képes lesz befektetőket mozgósítani, mert a Snapbe az utóbbi időben nem sokan tettek pénzt, ami megnehezítette a fejlesztést.
A Snap már 2016-ban bemutatott olyan szemüveget, ami a tartalomgyártásra lett kihegyezve, ezzel pedig egyértelműen megelőzte a korát. Az elmúlt években kezdtek nagyobb nyitottságot mutatni az emberek a kamerás szemüvegek iránt. A Spectacles néven futó termékek nem arattak nagy sikert, de a cég igyekezett generációról generációra többet nyújtani.
2024-ben lerántotta a leplet a Snap az ötödik generációs Spectacles szemüvegről, ami a mesterséges intelligenciával együtt helyezte a középpontba a kiterjesztett valóságot. Ezen már a Snap OS 2.0 operációs rendszer lesz jelen, és a Perplexity partnerségében biztosít generatív MI funkciókat is. Evan Spiegel, a vállalat vezérigazgatója arról beszélt tavaly, hogy egy újfajta számítástechnikai eszköz lesz a szemüveg, ahol az MI tálcán van kínálva, és nagyon egyszerűen kezelhető.
„A Specs egy fontos pillanatban indul, mivel a mesterséges intelligencia éppen átalakítja a számítógépek használatának módját.” – jelentette ki a Snap. Ahelyett, hogy az új operációs rendszer elvárná az embertől, hogy ő végezze el az összes feladatot, az egyedülállóan intelligens rendszer feldolgozza a felhasználóról és a környezetről szerzett ismereteit, hogy megoldja a feladatokat a viselője nevében. Azt is hozzátette a cég, hogy működés közben védi és tiszteletben tartja az emberek privát szféráját.
2026-ban már mindenképpen kereskedelmi forgalomba kerül az új kiterjesztett valóság szemüveg a Specs Inc. első termékeként. Mindenképpen érdekes lesz majd azt látni, hogy milyen fogadtatásban részesül majd. Egyre több cég készít már AR szemüveget, élen a Metával, szóval éles piaci versenybe érkezik majd a termék.