Shop menü

A SNAPCHAT BABÉRJAIRA TÖRNE LEGÚJABB ALKALMAZÁSÁVAL A META

A Threads sikere után a vállalat tovább terjeszkedne a közösségi médiában, ezért hozta létre az Instants szolgáltatást.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
A Snapchat babérjaira törne legújabb alkalmazásával a Meta

A Meta már eleve mindenhatónak tekinthető a közösségi médiában, de vannak még ennek a területnek olyan szegletei, ahol teremhet számára babér. Korábban a cég sikeresen eresztett gyökeret a mikroblogok frontján, most pedig az azonnal képmegosztásban próbál szerencsét egy új szolgáltatással.

Nagyon sokáig a Facebook, az Instagram és a WhatsApp trióval uralta a közösségi médiateret a Meta, de a kínálkozó lehetőséget látva úgy döntött 2022-ben, hogy ideje egy új taggal bővíteni a portfóliót, és 2023-ban elindította a Threadset. A Twitter szenvedése szülte a Threadset, és most pedig a megrekedt Snapchatnek állítana ellenfelet a Meta.

Instants néven kezdett tesztelni egy teljesen új applikációt a vállalat, ami a Threadshez hasonlóan az Instagram ernyője alatt debütált. 

Az Instagram egy jóval fiatalosabb közönséget ér el, mint a Facebook, ezért dönthetett úgy a Meta, hogy a mikrobloghoz hasonlóan, az új képmegosztó alkalmazást is ehhez kapcsolja hozzá. Így rögtön el tudja érni azokat az embereket, akiknek már van Instagram fiókja. Azonnal be lehet lépni a meglévő profillal az új szolgáltatásba. 

Arra szolgál az Instants, hogy a felhasználók az ismerőseiknek a hétköznapi életükből küldjenek egymásnak pillanatképeket. Ezek a fotók minden esetben eltűnnek, és nem “szemetelnek” sehol. Arra szolgálnak, hogy megmutassák egymásnak az emberek a friss élményeiket, az éppen átélt eseményeket. Instant, még mielőtt a különleges momentum véget érne. 

Kizárólag az alkalmazás keretében készült képeket lehet küldeni az Instants appban, tehát minden alkalommal az applikáció beépített kameráját kell használni. A képeket nem lehet visszanézni, mivel egyetlen megtekintési lehetőség lesz, a bezárást követően a felvételek eltűnnek. Minden megosztás maximum 24 órán át él, szóval egy nap elteltével akkor is törlődnek ezek, ha a felhasználók nem látták. 

Galéria megnyitása

Az Instants valóban az azonnali képküldésről szól jelenleg, szerkesztgetni sem lehet a megosztásra készített fotókat. Egyedül annyi módosítási lehetőséget nyújt a szolgáltatás, hogy szöveges blokkot el lehet helyezni a felvételen. Így rövid üzeneteket, magyarázatokat hozzá lehet csapni a fotókhoz.

A Snapchat mellett például a Locket és a BeReal is ihletet nyújtott az Instants alkalmazáshoz. Ezeknek egyaránt rossz hír a Meta új szolgáltatásának felbukkanása. Korábban egy szűk körrel már tesztelte a vállalat az Instants-t, akkor még csak egy funkció volt az Instagramon belül, most viszont elindult a dedikált alkalmazása. Jelenleg csak Olaszországban és Spanyolországban üzemel az Instants.

Még tesztelés alatt áll az újdonság, de egyre biztosabbnak tűnik, hogy sor kerül a széleskörű bevezetésére. Persze sok múlik majd azon, hogy milyen lesz a kezdeti fogadtatása, és mennyire akarja a Meta erőteljesen tolni a szekerét. A Threads esetében láttuk, hogy teljes gázzal tolta a népszerűsítését minden felületen, és így valóban nagyra nőtt a mikroblog.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére